– És a végén te vágod zsebre a pénzt akkor is, ha nem nyertél.

– De mindig adtam belőle nektek is – görbült le a fiatalember szája. – Így van, Gyuri? – várt a megerősítést Hunvaldtól, aki két parti között fel-alá járkált, mert új fiú volt, és nehezen bírta a bezártságot. Nem is felelt a kérdésre, csak legyintett.

– Meg lehet szokni – vigyorgott Zuschlag.

– Csak ezt az ultit unom már rettenetesen. Kanasztázni szeretnék!

– Rövidesen azt is lehet – vélte bizakodóan a csepeli.

– Tessék, leteszek talonba két figurát. Ezek később jól jönnek majd a főtárgyaláson. Akarom mondani akkor, ha el kell fogni a piros negyvenszázat.

– Kanasztázni szeretnék – nyafogott Zuschlag.

– Mindjárt, mindjárt – intették türelemre a többiek. – Rövidesen tudunk kanasztázni.

– Mikor?

Hunvald belelapozott az újságokba, megnézte a gazdasági elemzéseket, a közvélemény-kutatásokat és az internetet.

– Rövidesen – bólogatott szakértően.

És csakugyan. A távolból ajtók csapódása, léptek koppanása hallatszott. Valaki méltatlankodott:

– Lárifári, miféle törvények, miféle szavazás, miféle nemzeti érdek? Dübörög a gazdaság, dübörög a válság, dübörögnek a bűnözők, de én dübörgök a legjobban.

– Na, dübörögjön be ebbe a cellába, gyorsan! – lökték be a másik három mellé.

– Hurrá! – örvendezett Zuschlag. – Megvan a negyedik ember a kanasztához!

– Kanaszta? – szólt a jövevény. – Rövidesen kézilabdameccset játszhatunk. Vagy focit. Két csapattal. Esetleg komplett házibajnokságot. Az lesz a szép világ…

Ungváry Zsolt