Azok a fordítva irkált nevek (még a nevüket sem tudják más népek rendesen leírni), a zagyva, blőd karattyolások! A legtöbb nyelv például csúnya. Nem így a magyar! S azon a rút nyelven is mily butaságokat röffentgetnek elő a szájukon.

Többször megjegyeztem, megírtam és hangoztattam, a Rock (beat), mint olyan, soha nem látott rombolást vitt végbe a normalitás területén. De – mivel minden Istentől származik – rossz voltaképp nincs, csak nem a megfelelő helyen lévő jó (erről szól a magyarság népi bölcselete is, miszerint minden rosszban van valami jó).

Elléptem a Mátyás-portré elől. (Nem jó sokáig ugyanott állni, egyenetlenül kopik a szőnyeg.) Majd a kanapéra dőltem zenét hallgatni. A P. Mobil együttest tettem fel, a nyolcvanas évekből. Pár percig mehetett, mikor nem tehettem mást, és felsóhajtottam: ismét a magyar géniusz! Hiába, nincs mese! Mert mi az, ami szól? Egyszerű, mezei hard-rock. Ilyenből idegenben kilószám akadt.

Ám egy AC/DC vagy Deep Purple miről is szól? Butaságokról. A tömeg, a plebs szellemi szintjén megfogalmazva. Buli, motor, száguldás stb. Az, hogy egy kemény rockegyüttes elkezdjen bölcsészkedni, a társadalom, az egyén helyzetét firtassa, a szellemi elit témaköreit belepasszírozza az alsóbb kasztok formanyelvébe, s mindezt kimagasló szinten, ez páratlan teljesítmény. Mellesleg biztos önöknek is feltűnt, egyes mondatok, dalszövegek, mik angolul megállnak a lábukon, a magyarság nyelvén mily primitív bárgyúságnak tűnnek.

Nos, kezdetleges kódot nem lehet a fejlettebb kódra lefordítani. Igazából lenézném én a többi népet, a mást, az idegen kultúrát, de hát túl bölcs vagyok hozzá. Hiába, no, magyarnak születtem.

Pozsonyi Ádám