De ezt a soha a büdös életben nemhogy jelentős, de csak kicsit is érdekes irományt el nem követő mosolygós gyűlölet-mikulást nem fogom magázni. Különben is, ők harcolnak folyton a korlátok meg a bigott tekintélyelv ellen, úgyhogy nekem ez a fickó csak az Andrassew gyerek.

Hogy is kezdtem neki? Ja, igen, hogy ciki. Van ez az iwiw nevezetű, haladó elmebaj. Ismerős-gyűjtögető Lutra-albumféle magamutogatóknak. (Tudom, én is rajta vagyok, de minden ötödik, aki ott bejelöl, vesz is valamit, úgyhogy megéri.)

Megvallom, engem az Andrassew gyerek anno bejelölgetett. Visszaigazoltam. Miért is ne? Egy hülyével több vagy kevesebb, ugyan már, nem mindegy?

Nem is nagyon foglalkoztam az üggyel, teltek az évek, mikor hogy-hogynem, ráakadtam az Andrassewnek egy cikkére.

Nem, dehogyis kerestem, az ember Andrassewet nem keres, azt talál. Véletlenül. Ez akkortájt történt, amikor hazánkban állítólag megnőtt a cigányellenesség, és ebbe valahogy pár magyar belehalt.

„A legviccesebb, amit ezen a héten az interneten láttam az az volt, hogy az IWIW-en Sztojka Iván ismerőseinek száma óráról-órára csökkent. Vagyis az ismerősök megijedtek, hogy ezen a közösségi portálon a rendőrség látókörébe kerülhetnek, gyorsan visszavonták ismerősi mivoltukat. (…) Meg kell gondolni, kivel barátkozunk, akár virtuálisan.”

Ezt írta az Iván. Én meg elgondolkodtam: kell az nekem, hogy az Andrassew ott virítson? Nem azért, hogy ki mit szól. De jó az nekem, hogy ott lengedezzék az Andrassew fene humanizmusa meg a csúf, mózesi szakálla az aurámban? És ott elvegyüljön a Knut Hamsunnal, az Apor Péterrel meg a Lovik Károllyal? Kell az nekem?

A profi pozsonyista már sejti is a csattanót. Töröltem a fickót. Töröltem, mint a huzat.

Pozsonyi Ádám