Hirdetés

Ahogy Brüsszel egyre jobban belegabalyodik saját hazugságai szövevényes hálójába, úgy válik egyre egyértelműbbé, hogy számukra az egyetlen mérce a kettős mérce. Miközben hazánk hosszú hónapokon át keményen küzdött azért, hogy a neki jogszerűen járó források egyharmadához hozzájusson, addig máskor korántsem ennyire szigorúak.

A brüsszeli bürokraták egy kellemes hangulatú, gyakorlatilag mindennemű eredmény nélküli találkozót követően rányomták a pecsétet arra, hogy Donald Tusk ámokfutó szivárványkoalíciója szabadon lehívhassa az eddig a szuverenista PiS-től visszatartott 137 milliárd eurót. Ez csak egy példa a sok közül, ami remekül szemlélteti, mennyire is veszik komolyan az Európai Unió központjában az oly sokat hangoztatott értékeket. Még valami elég világosan kirajzolódik: idén hozzá kell látnunk lecsapolni a korrupt brüsszeli mocsarat, mielőtt Európát végleg a mélybe rántja!

Donald Tusk esete azért is nagyon érdekes, mert a február 29-i bizottsági jóváhagyás előtt meglehetősen eseménydús negyedévet tudhat maga mögött. A köztévé verőlegényekkel történő elfoglalása, majd jogi trükkökkel történő legalizálása, hogy aztán ott LMBTQ-érzékenyítést lehessen sugározni, csak a jéghegy csúcsa volt. Lehet még említeni az elhurcolt PiS-képviselők ügyét, a legfőbb ügyész teljesen jogszerűtlen leváltását vagy azt, hogy a kormány által ellenőrzött szejm kimondta, az alkotmánybíróság döntéseire szabadon fittyet lehet hányni, mert nekik nem tetsző személyek ülnek benne. Mindez önmagában lengyel belügy volna, de Brüsszel önleleplezése igen beszédes. Ugyanis míg a PiS-t csak vádolták olyanokkal, amiket Tusk kormányzata véghez is vitt, előbbitől visszatartottak önkényesen forrásokat, utóbbinak pedig kérdés nélkül odaadták azokat.

Míg Magyarország kapcsán a kész igazságügyi reform esetén próbáltak a végsőkig kekeckedni, sokszor teljesen komolytalanná téve az egész eljárást, addig Tusk alig kilenc nap alatt megkapott mindent. A lengyel igazságügyi miniszter, Adam Bodnar – aki személyesen érintett a legdurvább jogsértésekben – február 20-án utazott Brüsszelbe egy olyan javaslatcsomaggal, amely a fennálló jogi keretek között egyszerűen végrehajthatatlan. Három nappal később Ursula von der Leyen látogatott Varsóba, méltatva Tuskék erőfeszítéseit, és ígéretet téve a visszatartott pénzek feloldására. A többit már ismerjük.

Korábban írtuk

Mindez persze nem újdonság: a magyar kormány joggal hangoztatja már hosszú évek óta, hogy Brüsszel kizárólag az ideológiai hasonszőrűség szerint ítél meg tagállamokat. Az éves jogállamisági jelentések szinte kizárólag a Soros-szervezetek véleményére alapozva születnek meg, a szuverenista véleményeket le sem írják bennük. Miközben Szlovákiában évek óta elképesztő működési zavarok vannak, Brüsszel semmit sem szólt, ezek csak akkor kezdték el hirtelen szúrni a szemét, amikor újra a békepárti Robert Fico lett a miniszterelnök. Szintén magyar vonatkozásban azt is felemlegethetjük, hogy miután a feltételek egyértelmű teljesítését követően Brüsszel kénytelen volt nekünk járó forrásokhoz hozzáférést engedni a magyar kormánynak, micsoda patália támadt az Európai Parlamentben, amelynek szuverenista képviselői hangosan támadták a döntést meghozó Von der Leyent és hazánkat.

A bizottság azonban nem csak a tagállamok között mér eltérő mércével. Miközben a tagállamokkal szemben újabb és újabb ellenőrzéseket találnak ki, magukra ezek közül semmit se alkalmaznak. Ezt remekül szemlélteti az Eva Kaili nevéhez köthető botrány és annak következményei, pontosabban a következmények teljes hiánya. Az ügy egyik fő vádlottja, Marc Tarabella alig szabadult ki a letartóztatásból, máris rohant, hogy nyomkövetővel a lábán megszavazza az EP-ben Magyarország elítélését korrupció miatt. Ursula von der Leyen SMS-botránya is igen fontos, hiszen ennek sem lett semmi következménye, pedig százmilliárd eurós korrupt üzletet kötött a Pfizerrel.

Erről beszélgetett az Alapjogokért Központ március 5-i, EUvízió – Úton a változás felé című rendezvényén Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt és Schaller-Baross Ernő, a Fidesz EP-képviselője, valamint a központ európai uniós kutatási igazgatója, Kovács Attila, míg nekem szerencsém volt moderálni a beszélgetést. A képviselők is rámutattak, hogy a korrupciónak semmiféle következménye nincs, ha az érintettek megfelelően be vannak ágyazva Brüsszelben. Ahogy a többi vádlott, úgy Eva Kaili is szép csendben visszalopakodott az EP-be, alelnöki pozíciójának elvesztésén kívül más kár nem érte. Pedig ez olyan, mintha a rendőrség visszaengedne egy betörőt a kifosztott házba, hátha talál ott még valamilyen hátrahagyott értéket. Hiszen ezek az EP-képviselők a saját befolyásukat árulták idegen hatalmaknak, aprópénzre váltva az európai polgárok jövőjét.

Hab a tortán, hogy a Kailitól elvett alelnöki címet újra a korrupciós botrányban masszívan érintett Szocialisták és Demokraták frakció kapta meg, holott a szuverenista és jobboldali Európai Konzervatívok és Reformereknek egyetlen alelnöki pozíciójuk sincs, annak ellenére, hogy az EP szabályai ezt előírják.

Brüsszel saját belső struktúrája olyan, hogy egyenesen bátorítja azokat, akik rossz útra akarnak térni, hiszen kevés és erőtlen akadály van csak az útjukban. A beszélgetésen is felelevenítették azt az esetet, amikor a magyar Országgyűlés átvette az EP képviselői vagyonbevallásra vonatkozó szabályait, amit azonnali heves támadás követett az érintettek részéről. Akik régóta fürdőztek a korrupció mocsarában, azonnal rájöttek, hogy ez a szabályozás rossz – na, nem maguknak, hanem valamely tagállam parlamentjének. Ugyanis, bár az Országgyűlés végül szigorított a szabályokon, nem úgy az EP, amely csak a Kaili-botrány kitörése után szánta el magát erre.

Nagy ígérgetés következett a Kaili-botrány után, hogy szigorítani fognak a szabályokon. Roberta Metsola, az EP elnöke igyekezett saját maga példát mutatni: 142 olyan nagy értékű ajándékot jelentett be, amelyet korábban „elfelejtett”. Itt nem a születésnapi pezsgőre kell gondolni, hanem például arra, hogy a férjével együtt eltöltött egy ingyen luxusutazást a burgundiai borvidéken. Hogy mit kértek cserébe az ő nagylelkű meghívói, arról nem esett szó. Ahogy a szigorúbb szabályozásból sem lett semmi.

Hasonlóan akut probléma az EU központjában a lobbisták jelenléte. A 750 EP-képviselőre mintegy 30 ezer lobbista jut, ami már számszerűleg is elképesztően sok. Arról nem is beszélve, hogy a rájuk vonatkozó szabályozás gyakorlatilag intézményesíti a korrupciót. Hasonlóan akut probléma a forgóajtó-jelenség is, vagyis hogy a brüsszeli döntéshozók a hivatali idejük után beülnek egy cég igazgatói székébe, olyan tudással felvértezve, ami aztán előnybe juttatja azokat, akik megfizetik őket. Ezek mind olyan kérdések, amelyeket Brüsszel szeret felidézni, ha egy tagállam korrupciós helyzetét elemzi.

A fentebb vázolt áttekintés csak egy csepp az óceánban, ezer és ezer másik ügyet lehetne említeni, ahol Brüsszel kizárólag politikai alapon cselekedett. Miközben mindenki mást igyekeznek szabályozni, magukra egy pillanatig sem alkalmazzák ugyanezeket a feltételeket. De a tagállamokat is aszerint ítélik meg, hogy a vezetőkhöz hogy viszonyulnak, hol állnak az általuk használt ideológiai skálán.

Ha egy kormány ideológiai szövetséges és globalista elveket vall, vagy pedig egyenesen egy megbízható elvtárs vezeti, mint Tusk, akkor mindent elnéznek neki. Ha viszont az adott kormány szuverenista, a saját érdekeit nézve próbál cselekedni, akkor hazugságok garmadájával támadják, és megpróbálják eltiporni.

Ezért van szükségünk változásra idén június 9-én, ezért kell lecsapolnunk a mocsarat, hogy a szűk és korrupt elit kezéből újra visszavegyük az embereknek az európai politikát!

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.