Az uralkodó úgy meglepődött, hogy keze félúton megállt. A betolakodó ettől vérszemet kapott, a döbbenetet félelemnek vélte, és még vehemensebb lett.

– Miféle iromány ez, Bandi? Megtiltja a külföldieknek, hogy birtokadományban részesüljenek? Azt a kirekesztő mindenségit a Turul-nembeli fajtádnak! Megtiltja megyék és országos méltóságok örök időkre szóló eladományozását, holott néhányan már hozzászoktak az elmúlt évtizedek alatt, hogy kirobbanthatatlanok a pozíciójukból?! Vagy itt van ez a 24-es paragrafus, amelyik megtiltja, hogy izmaeliták és zsidók kamaraispánok, pénzverők, sótisztek vagy vámszedők legyenek. Komolyan, Andriskám, hol élsz? Honnan veszed a bátorságot, hogy törvényt alkoss? Hát kivel konzultáltál erről?

– Széles körben megkérdeztem népemet. A királyi serviensek…

– Kit érdekelnek a serviensek? Tőlünk kértél engedélyt?

II. András fásultan sóhajtott. Már nagyon unta ezeket az önjelölt izgágákat, de hát a szabadság ilyen, mindenki elmondhatja, amit akar. Most azonban betelt a pohár, elvégre Aranybullát nem minden évszázadban adnak ki, kár volna, ha egy ilyen mitugrász belezavarna. Behívatta az alabárdosokat.

– Dobjátok ki ezt az alakot!

– Leállunk! – sipította egy tenyérbe mászó figura. – Elég ebből az archaikus stílusból, ebből a rendpárti, letűnt világból!

– Hát te meg ki vagy? – kérdezték nem épp kedvesen a stáb tagjai.

– Én vagyok a koprodukciós vezető. Engem küldtek a központból, hogy tartsam rajta a szemem a forgatáson, és avatkozzam közbe, ha szükséges.

A rendező nyakon ragadta:

– Ez nem koprodukció, hanem magyar alkotás. Magyar íróval, magyar rendezővel, magyar színészekkel. Felülhetsz a nézőtérre, ha megveszed a jegyet. És csöndben figyelhetsz.

Ungváry Zsolt