Ilyen agysorvadt tévedés a természettudományos és humán műveltség szembeállítása. A liberálisok néhány éve még a középiskolai természettudományos oktatást próbálták elsorvasztani, ma pedig a nekik semmi sem drága kibicek a humán műveltség ellen hadakoznak. Velük ellenében hivatkozom Oppenheimerre, aki a kvantumelmélet és az atomkutatás mellett avantgárd verseket írt, a művészien hegedülő Bólyai Jánosra és Einsteinre, a festegető Bólyai Farkasra, a zongorázó Albert Schweitzerre és Teller Edére. Mégis, inkább Werner Heisenbergre összpontosítok e kérdésben, aki arról vált nevezetessé egyetemista köreinkben, hogy egy nyugat-európai filozófiai kongresszuson megalázta a hazai marxizmus atyját, Fogarasi Bélát, aminek bizony-bizony kárörvendően örültünk.

1955-ben írta Heisenberg A mai fizikai világkép című munkáját, amit én még ma is kötelező olvasmánynak írnék elő közgazdásznak, milliárdosnak, repedt nadrágú újságírónak és irodalomtanárnak egyaránt.

Egy szó, mint száz. Heisenberg nevéhez fűződik korunk egyik legnagyobb fizikai fölfedezése, a határozatlansági reláció elmélete. Ő, az abszolút természettudós vallja meg, hogy 1919 júniusában rekkenő hőségben kifeküdt egy tetőpárkányra a Ludwigstrasse fölött, és Platon Timaios című dialógusának olvasása közben értette meg az atomelmélet alapgondolatának a lényegét. Hűha!

A borzalmakat fokozandó, említem, hogy a teológus Gassendi galvanizálta életre a 19. századra már elfeledett atomelméletet. Heisenberg szerint a természettudomány és a technika az antik bölcselet forrásvidékéről ered. Óh, ti szakbarbár idiotisszimók! Azt állítja: „a természettudomány hasznot húzhat a humanista műveltségből”. De tapossuk sárga agyagba a lükencségeket. Heisenberg szerint tévednek azok, akik kizárólag a természettudomány és a technika értékeit ismerik el, azt állítva, hogy „csak modern nyelvekre, technikai ismeretekre, kereskedelmi és számolásbéli ügyességekre van szükség (…) a humanisztikus műveltség [őszerintük] ezzel szemben csak ékszer, fényűzés”.

A művészet, az irodalom, a zene, a filozófiai kultúra óriási jelentőségéről a mai ember életében – később írok talán. Most Heisenberget idézem tovább. Ezt írja: „aki valamely szakban, legyen az technika vagy orvostudomány, a dolgok mélyére akar hatolni, előbb vagy utóbb antik forrásokra bukkan, s munkája során ez sok előnyt jelent…” Vagyis a humán műveltség kamatozik a reáliákban.

Az alábbi mondata azonban mindmáig feledhetetlen emlék egyetemista-aspiráns koromból: „Max Planc munkáiból világosan meg lehet ismerni, hogy gondolkodását a humanista műveltség befolyásolta és termékenyítette”. Vagyis korunk legnagyobb fizikusának tudománya a görög-latin-keresztény humánkultúra gyökereiből sarjadt ki.

De konokul, makacsul cáfolom okoskodóink töppeteg tévedéseit, s tovább idézem kedvencemet: „Az európai kultúra kezdeténél ott áll az elvi kérdésfeltevés és a gyakorlati cselekvés közti összefüggés… Ezen a kapcsolaton nyugszik ma is kultúránk egész ereje (…), a humanisztikus műveltség melletti hitvallás, hitvallás az európai kultúra és Európa kultúraképző ereje mellett.”

Azaz a korszerű tudás lényege a két műveltség közti harmónia! Az ésszerű egyensúly a humaniórák és a reáliák között.

Szalay Károly