Magyarok

Ellenünkre alakult így egy évszázaddal ezelőtt, mégis tény, hogy a mi számunkra is tétje van az északi szomszédunknál tartott választásoknak. Az elmúlt hétvégén az elnökválasztás fejleményeit figyeltük. Ezúttal kevesebb aggodalommal, mint korábban, hiszen előre tudhattuk, hogy legalább egy szempontból a számunkra biztosan jó eredmény születik, még akkor is, ha a liberális jelölt győz. Kiderült hogy évtizedes politikai munka gyümölcse érett be éppen.

Orbán Viktor külpolitikájának a kezdetektől az egyik alappillére, hogy olyan helyzet álljon elő, amelyben jól jár az a külhoni politikus, aki jóban van a magyarokkal. Mára Szlovákiában, ahol nem is olyan régen még politikai adu ásznak számított a magyarellenesség, Mečiartól eljutottunk oda, hogy a konzervatívok és a liberálisok is a magyar választók barátságát keresték. Pellegrini talán hangsúlyosabban, és meg is lett az eredménye.

Nagyon komoly gazdasági, kulturális és külpolitikai potenciál van a magyar–szlovák együttműködésben. Ezer éven át egy államban éltünk, a szlovákság a tág értelemben vett kultúrát illetően, viselkedésében, életmódjában, társadalmi reflexeiben közelebb áll a magyarhoz, mint akár a csehhez is. Ezt a lehetőséget sokáig rombolta a komplexusos szlovák magyarellenesség, aminek az árát a felvidéki magyarságnak kellett megfizetnie. Hogy ebben milyen gyökeres változás következett be, azt Robert Fico miniszterelnök személyes sorsa bizonyítja. Jól emlékszünk Fico nacionalista korszakára, amit nem is olyan könnyű megbocsátani. Arról sincs szó, hogy a magyar érdek képviseletének munkája befejeződött volna. Bőven van itt még mit tenni. Mégis óriási siker, hogy Szlovákiában immár felismert politikai érdek a felvidéki magyarság rokonszenvének elnyerése. Szerbiában a közelmúltban ugyanez a folyamat zajlott le, Horvátországgal és Szlovéniával ebből a szempontból nem is volt probléma. Hátravan még Ukrajna és Románia. Az mind a kettő nehéz ügy, de az eddigi sikerek igazolják, hogy a következetes külpolitika meghozza a maga eredményét.