Íz, szín, tűz

Bölcs dolog klasszikusokat olvasni, még bölcsebb felidézni a kívülről megtanult sorokat. Kazinczyéit például, aki az Írói érdem című epigrammájában a mának is üzent. „Szólj, s ki vagy, elmondom. – Ne tovább! ismerlek egészen! / Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés. / Íz, szín, tűz vagyon a borban, ha hegyaljai termés: / Íz, csín, tűz vagyon a versben, ha mesteri mív.”

Korunk hatalmasra növekedett médiazajában egymás sarkát taposva tülekednek a figyelemért az üres fecsegők, akik a fogyasztási cikkek kereskedelmének világából hozott ötletekkel aratnak sikert a virtuális közéleti térben. Könnyen úgy tűnhet, mintha a politikai érvényesülés receptje sem volna semmi más, mint merő marketing. Itt van például a slim fit inges, edzőcipős, fölhajtott galléros törtető, aki csupán néhány hete nyomakodott be a közélet színterére, de professzionális piacszerző akciókkal máris tíz- és százezrekkel hiteti el – mit is? Hogy vegyék meg az áruját, ami önmaga, szavazzanak rá. Nem lehet elvitatni, hogy következetesen végigcsinál mindent, amit a marketingszakemberek egy új mosópor, energiaital vagy macskaeledel sikeres piaci bevezetésére ajánlanak, éppen csak az nem derül ki, mi is az a termék, amit piacra vitt. És mégis tódulnak a tömegek.

Ám súlyos hibát követ el a politikában, aki az átmeneti sikerek alapján az üres fecsegő példáját követi, aki minden reményét a vásári kikiáltó módszereinek alkalmazásába helyezi, és a saját tevékenységéből, a szavaiból és tetteiből kispórolja az ízt, a színt és tüzet. Nemcsak a bornak, nemcsak a versnek, hanem a politizálásnak is a leglényege az íz, a semmivel össze nem keverhető karakter, a szín, az idő próbáját kiállott hitelesség és a tűz, a jó ügyért való feltétlen elkötelezettség még akkor is, ha nem ígér gyors sikereket. Hamarosan négyszázötvenmillió európai polgár áll sorsfordító döntés előtt, és végső soron az a politikai erő lesz a győztes, amely megérti és belátja Kazinczy két évszázada megfogalmazott igazságát.