„…Blaskó Péter a kiváló nemzeti elkötelezettségű színművész múltkorjában nehezményezte, hogy némelyek kiléptek a Magyar Művészeti Akadémiából. És fölszólította a kritikusokat, tüntetőleg minél többen lépjenek be az MMA-ba. Mivel magam is sziklaszilárdan nemzeti, keresztény és konzervatív elveket vallok, helyeseltem kijelentését. Időközben azonban megtudtam, Ön nem tagja a szervezetnek, sőt minden jel szerint, esze ágában sincs oda belépni. Amit mélységesen elítélek, mert az Ön múltjából nem ez következik. Először is, megkapta a Makovecz–Gyurkovics által alapított Alternatív Kossuth-díjat 2006-ban. A szervező meghívására ott voltam a díjátadó ünnepségen a Tudományos Akadémián, s a főhelyen, velünk szemben ott ült Makovecz Imre, Gyurkovics Tibor, Melocco Miklós és Schrammel Imre, Jankovics Marcell. Vagyis az Önt kitüntető kuratórium. Ön bottal sántikált, s szerintem a kelleténél bőbeszédűbben köszönte meg a kitüntetést. Még arra is emlékszem, a fia cipelte azt a hatalmas szobrot, amit a díjjal együtt kapott. Azért részletezem ezt az eseményt, mert attól a naptól kezdve minden héten olvasom a Demokratában megjelenő Szókimondóját. Ezért azt is tudom, hogy következetes, szarkasztikus védelmezője a nemzeti elkötelezettségű eszmerendszernek. De nemcsak a múltja kötelezi Önt, hanem az Alternatív Kossuth-díjasok névsora is, amit az internetről néztem le. Íme: Hernádi Gyula, Bertha Bulcsú /posztumusz/, Mészöly Dezső, Wass Albert /posztumusz/, Döbrentei Kornél, Berecz András, Nagy Ervin, Reviczky Gábor, Medveczky Ádám, Kubik Anna, Szvorák Katalin. Mélységesen elítélem Önt, eddigi munkásságához és e névsorokhoz méltatlan passzivitása miatt…”

E témakörről nem akartam írni, de a további, hasonló félreértéseket elkerülendő, kényszerítve érzem magam, hogy tisztázzak néhány dolgot. Mindenekelőtt: az MMA-ba csak úgy egyszerűen belépni nem lehet. A tagfölvétel meghívásra történik, ha négy akadémikus kidolgoz egy ajánlást, azt valamely tagozat többsége elfogadja és fölterjeszti a közgyűlés elé. És az egész akadémiai tagság jóváhagyja azt.

A közelmúltban javasolta is fölvételemet négy kiváló művész, érvelésüket azonban lesöpörte az asztalról az Irodalmi Tagozat – TÖRPE kisebbsége. Az össztagság alig három százaléka.

Elutasításom első számú indoka: öreg vagyok. Mondta ezt egy hetvenkét éves irodalmár hölgy egy nyolcvanegy éves iparművésznek és egy nyolcvannégy éves írónak. Amitől enyhén szólva megsértődtek, lévén ők sem tinédzserek. De mivel a Művészeti Akadémia nem tánc- és illemtanoda, ezt felejtsük el. Azt az értékrendet viszont meg lehet kérdőjelezni, hogy egy műalkotás minősége alkotója életkorától függ. Ez még Lukács György tanítványainak szellemi színvonalát is alulmúlja.

A második érv fölvételem ellen: „ne irritáljuk a baloldalt.” Altesten is szúrnám magam, ha tizenhét éven át írott szatíráim (majdnem kilencszáz pamflet) nem irritálná nemzetem politikai ellenfeleit.

A harmadik súlyos vád: „Szalay tíz éve nem írt semmit.” Akadémikus akadékoskodása tudáshiányból fakadó ítélkezés. Nem ismeri munkásságomat. Ha csak mást nem, 2013. március 20-án, pünktlich a Művészeti Akadémián bemutatott új könyvemről, az Írott sziklák, festett barlangokról hallhatott volna. De visszafelé számolva 2013-tól 2003-ig 8, azaz nyolc könyvem jelent meg (a Könyvhétre jelenik meg Hasznos hazafiság prófétája című új könyvem), egy kisregény, egy novellás és humoreszk-kötet, korszakmonográfia középkori szatíránkról és groteszk művészetünkről, három pamfletgyűjtemény, és két kötet kézirat még kiadatlanul hever a fiókban.

Tudatlansága előnye: műveim ismerete nem befolyásolja elítélő véleménye kialakításában. Független szellem.

(Folytatjuk)

Szalay Károly