Az Eurovízió és a nagypolitika
Hogyan vált a woke szekta biztonságpolitikai kockázattá?
Az ideológiáknak a valóságban kevés szerep jut a nagypolitika alakításában. Az „elvek és értékek” – legyenek azok liberálisok, szocialisták vagy iszlamisták – elsősorban belső használatra szolgálnak. Alapesetben az „egyetértés-gépezet” eszközei csupán, melynek célja, hogy legitimitást adjanak egy olyan külpolitikának, amely alapvetően érdekvezérelt, és a többi szereplő hasonló érdekei, valamint a valóság szabta korlátok között kénytelen lavírozni. A világ ilyen szempontból keveset változott az ókor óta, és a „liberális, értékalapú világrend” mindig is hazugság volt.
Elvétve mégis akadnak történelmi fordulópontok, amikor egy ország, birodalom vagy civilizáció által képviselt világnézetnek van mérhető szerepe a biztonságpolitikai viszonyrendszer alakulásában. Most is egy ilyen ponthoz érkeztünk, és az Eurovízió színpadán vonagló „új etika” súlyos veszélyeket hordoz magában a Nyugatra nézve.
A világ természete
A Szovjetunió nem azért támadta meg Afganisztánt, mert a szocialista államépítési modell veszélyben volt, hiába szajkózta ezt a Pravda és az Izvesztyija. Az afganisztáni kalandok mindegyike a „nagy játszma” része volt, amelyben először Nagy-Britannia, később az USA vetélkedett Belső-Ázsia uralásáért előbb az Orosz Birodalommal, később a szovjetekkel. Szaddám Huszeinnak nem azért kellett meghalnia, mert egy brutális diktátor volt – bár az volt –, hanem azért, mert Irak veszélyeztette az Amerika által szervezett közel-keleti rendet, és nem mellesleg az óriási olajvagyona is jól jött a liberális hegemónnak. Oroszország sem a „nácik” ellen háborúzik Ukrajnában, hanem a nyugati előretörést kívánja megakadályozni, illetve példát statuál a többi posztszovjet tagállamnak arra vonatkozóan, hogy mire számíthatnak, ha nem veszik figyelembe Moszkva biztonságpolitikai vörös vonalait.
Könnyen beláthatjuk, hogy az USA külpolitikáját sem befolyásolják a fennkölten hirdetett „liberális eszmék”, hiszen a hosszú évtizedeken át fennálló amerikai–szaúdi szövetség ebben a koordináta-rendszerben teljesen értelmezhetetlen. Az arab állam minden tekintetben szembemegy a liberális alapvetésekkel. Egy teokratikus, abszolút monarchiáról van szó, ahol nők szinte totális jogfosztottságban élnek, a vallási kisebbségek az életükkel játszanak, a külföldi vendégmunkásokat pedig rabszolgasorban tartják. Zavarta ez valaha az amerikai baloldali elit finom érzékenységét? Ugye, hogy nem. Európa sem különb: a németek szemrebbenés nélkül adtak el fegyvert Törökországnak a kurdok elleni harchoz, miközben ők maguk is pénzelték a felkelőket – Ankara olvasatában „terroristákat”. Washington és Brüsszel gondolkodás nélkül állt a radikális iszlamisták oldalára a szíriai polgárháborúban Bassár el-Aszad világi rezsimje ellenében.
Amikor az értékrend mégis számít
Az értékek akkor juthatnak szerephez, amikor nem kommunikációs céllal használja őket a politikai elit, hanem a társadalom egészét összekovácsoló, őszintén megélt világnézetből fakadnak. Ilyen volt az (első) hidegháború idején a klasszikus liberalizmus élni és élni hagyni alapelve, amelyet a nyugati emberek túlnyomó többsége már-már ösztönszerűen tett magáévá. A piacgazdasági berendezkedéssel ez a szemlélet jelentős életszínvonal-emelkedést tett lehetővé. Háttérbe szorultak a társadalmakat korábban belülről feszítő vallási vagy faji ellentétek is – a katolikusok és protestánsok között például jelentős ellenszenv volt megfigyelhető az USA-ban még a múlt század közepén is, ám a hidegháború végére szinte teljesen eltűnt. A korábban jellemző fajgyűlölet is enyhült. Mind Nyugat-Európa, mind az Egyesült Államok társadalmi berendezkedése szinte példátlan stabilitást ért el.
Ezzel párhuzamosan a valóban megélt értékekről kiderült, hogy hatékony külpolitikai eszközként hatnak a riválisokra. A „Playboy, farmer, rock n’ roll” életérzés szédítően vonzónak bizonyult a Szovjetunióban és a megszállt európai országokban élő legtöbb polgár – nem kizárólag a fiatalabb nemzedékek – számára. Sokan sokféle elméletet gyártottak az európai kommunizmus gyors összeomlását megmagyarázandó, a belső ellentétektől kezdve Afganisztánon át a szovjet gyarmatbirodalom fenntartási költségéig. Ám szögezzük le: kevés annál fontosabb tényező volt, mint az, hogy az elvileg „szocialista” ember is szeretett volna farmerban járni rockfesztiválokra. A szabadság eszméje mellett tették le a voksukat a kollektivizmussal szemben, és ezzel halálra ítélték a „gonosz birodalmát.” Nagy kár, hogy ezután jött a woke-ébredés.
Az „új etika”
Ismerjük a közelmúlt történelmét, a toleranciából kényszerünneplés lett, a jogegyenlőségből a kisebbségek privilégiuma, a popkultúrából szivárványos moslék. A „Playboy, farmer, rock n’ roll” hármasát felváltotta a genderideológia, a Netflix és az Eurovízió. A világ minden pontjáról ide kapcsoló nézők a jobb sorsra érdemes egykori popfesztivál színpadán egy szexuálisan túlfűtött, sátánista vonaglással szembesültek. A színfalak mögül pedig szennyvízként áradt az alattomos antiszemitizmus. Mindez az európai köztelevíziók jóvoltából, az adófizetők pénzén fizetett bérkommentátorok lelkes áradozása közepette. A következtetés elkerülhetetlen: az Eurovízió azoknak az értékeknek a megtestesítője, amelyeket Európa és a liberalizmus a világnak kínál.
Először szögezzük le: nem bölcs stratégia egy globális elsőségét fennen hirdető civilizáció részéről, ha egyöntetű és egyetemes undort vált ki a külvilágból. Márpedig a posztmodern liberalizmus „új etikájához” nem lehet másképp viszonyulni. Ettől a fertőtől nem csupán az iszlám világ iszonyodik, de Kína, sőt még – az egyébként szexuális szabadosságáról ismert – Latin-Amerika is. Pedig a kereskedelemtől kezdve a diplomácián át, a környezetvédelemig számos kérdésben rá vagyunk utalva a Nyugaton kívüli világra. Nehezen képzelhető el olyan béke Ukrajnában, amely nem totális orosz sikerrel ér fel anélkül, hogy a globális dél országait a mi oldalunkra ne állítanánk. Ez nem sikerülhet úgy, hogy viszolyognak tőlünk.
A mélyebb elemzés újabb biztonsági kockázatot tár fel. A külső szemlélő arra következtethet, hogy a woke csapdájában vergődő Nyugat olyan mélyre merült az önámítás bódulatában, hogy teljesen elveszítette a kapcsolatot a valósággal. Az „új-etika” által piedesztálra állított kulturális ikonok azt sem tudják, hogy fiúk-e vagy lányok. Az eurokraták a sokadik szankciós csomagot készítik elő, miközben az orosz gazdaság lényegesen gyorsabban nő, mint az európai országoké, és az unió versenyképessége romokban hever. Emmanuel Macron úgy háborúzna Ukrajnában az oroszokkal, hogy a francia hadsereg behúzott farokkal menekült el Afrikából a Wagner-csoporttól rettegve. Amerika hónapok óta a közel-keleti eseményekkel van elfoglalva, miközben szemmel látható, hogy a régióban a kutyát sem érdekli a véleménye. A liberális elit nemcsak a világnak hazudik, hanem önmagának is, ráadásul hihetetlen elánnal.
A Nyugat riválisai szemében a civilizációnk meggyengült. Képtelen felmérni a valós érdekeit, a tényleges erőviszonyokat, és a hatékony konfliktuskezelés helyett az üres blöffökbe menekül. Veszélyes helyzet ez a XXI. század geopolitikai válsága közepette, és hosszú távon tarthatatlan. Meghasonlott, bódult világunkat vagy magához téríti a választók által idén kiosztott pofon Amerikában és Európában is, vagy a rideg külvilág használja majd ki tehetetlen, dezorientált állapotunkat.
A szerző az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.
