Mintha egy vudu szertartást, a gyűlölet mágiáját akarták volna a magyar fővárosban megtartani. Minden részlete undorító volt ennek az akciónak. Szégyenletes és alpári, hogy egy kommunista funkcionárius gyereke, aki maga is ifjúkommunistaként kezdte pályáját, a nagy példakép, a rettenetes Sztálin 1956-ban ledöntött szobrát kombinálja össze Orbán Viktorral, akiről még a legmegátalkodottabb baloldali tahó sem gondolná – ha még képes volna gondolkodni –, hogy bármi köze lehet a kommunista diktatúrához.

De nem ez a félelmet keltő, s még csak az sem, hogy egy önhitt és buta rapper – a rappelés a zenére ugatás agresszív művészete, s eredetileg az amerikai feketék ezzel fejezték ki mérhetetlen gyűlöletüket a fehérek iránt – minősíthetetlen stílusban, trágár szavak kíséretében átkozódik a nyilvánosság előtt, elvégre ami Bajnai Gordon előéletét illeti, tőle ez aligha lehet idegen.

A félelmet a rituális gyilkosság, a szimbolikus lincselés látványa ébreszti a szemlélőben. Mert ne legyenek illúzióink, az a csürhe, amelyik most a budai Clark Ádám téren tombolt a borzalmas arcú vén bolsevikok őszinte gyönyörűségére, az minden tétovázás nélkül képes volna tényleges politikai gyilkosságra is, ha így szabadulhatna meg ellenfelétől.

Bajnai Gordon ezért bármennyire próbál finomkodva kihúzódni a botrányból, ezt már nem úszhatja meg. Oda kell kerüljön ő is, mint a politikai horrorshow egy korábbi bohóca, Torgyán József, aki harsány patakvérezéssel küzdötte le magát a pártelnökségből a semmibe. Bajnaitól a balliberális oldal normálisabb része most rémülten elhatárolódik. Szinte nincs olyan közszereplő, aki ne utasítaná el azt a végtelenül undorító közjátékot, ami aggasztó élességgel világított rá a baloldal mélyrétegeinek legfőbb mozgatóerejére, az ádáz gyűlöletre.

Ez pedig hiba volt, mert sokkolta a polgári érzésű embereket. Ezt már nem lehet annyiban hagyni. A gyűlölet provokációjára felelni kell. Közeledik az a nemzeti ünnep, amelynek tisztaságát ez a csürhe Bajnai Gordon teljes egyetértésével igyekezett bemocskolni. Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke azonban szent. A kegyeletsértés nem tűrhető. Eljött az ideje annak, hogy a szabadságban, erkölcsben, demokráciában hívő polgárok kivonuljanak megint az utcára és hitet tegyenek azon eszmények mellett, amelyek erőt adtak az elmúlt évtizedekben.

Egy évvel ezelőtt, éppen október 23-án kívánta az egyesült baloldal vörös zászlaját kibontani Bajnai Gordon. Akkor a második Békemenet százezreinek vonulásával válaszolt rá a polgári Magyarország.

Most úgy áll a helyzet, hogy október 23-án ismét az utcára kell vonulnunk. Attól fogva sem állhatunk meg egy napra, egy órára, egy percre sem, mert a Clark Ádám téren történt vudu szertartás óta tudjuk, hogy a proletárhad akár a politikai gyilkosságra is készen áll. Ha visszatérhetne, könyörtelen bosszút állna a polgári demokrácia hívein.

Igaza van Orbán Viktornak: a jövő tavaszi választások utolsó pillanatáig tart ez a küzdelem, s bele kell adnunk mindent, apait-anyait, hogy ez a szörnyűség soha többé meg ne ismétlődhessen.

Bencsik András