Amikor még a karambolról semmit sem lehetett tudni, a külföldi sajtó hebrencs része a zsidó Radnóti szobrának lerombolásáról hírentyűzött. Nem gondolva arra, ki az a hülye fasiszta, aki összetör egy drága kocsit azért, hogy kinyilvánítsa morbid indulatát?

A könyvégetésről is homályosak az ismereteink, de ezt a homályos ismeretet is úgy adta tovább Schiff András, hogy Radnóti-könyveket égetnek Magyarországon.

Mindkettőben tomboló antiszemitizmust véltek gerjedezni. Amikor az ütközésről kiderült, hogy sima közúti diszkóbaleset volt, senki sem helyesbített, a könyvügy pedig elmállott. Csak a szájunk rossz íze maradt utánuk.

Kérem tisztelettel. Az egész hisztériakeltés agydiarés hazugság, semmi köze az antiszemitizmushoz. Keményen ki kell mondani, hogy aki Radnóti Miklóst gyalázza, az a magyarokat és Magyarországot sérti meg. Nem antiszemitizmusról, hanem magyarellenességről van szó.

Aki Radnótit gyűlöli, az a magyarságot gyűlöli. Mert a magyar kultúra és művészet egyik legjelesebb képviselője. Hithű magyar. Mindig katolikus tudatú volt, már megkeresztelkedése előtt is évtizedekkel. Ugyanakkor azt írta: „Zsidóságomat soha nem tagadtam (…) de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom, és nem »szellemiségem« és »lelkiségem« és költőiségem ősi meghatározójának. Még szociálisan is csupán botcsinálta közösségnek ismerem a zsidóságot. (…) A valláshoz semmi közöm. A faj, satöbbi szellemalakító erejében csak igen kis mértékben vagy még annyira sem hiszek. (…) ha valláshoz egyáltalán közöm van, akkor a katolicizmushoz van közöm. (…) Nem hiszek a zsidó íróban, de a zsidó irodalomban sem.”

Írja mindezt 1942. május 17-én megkeresztelkedése előtt egy esztendővel. Egy évvel korábban visszautasítja Komlós Aladár kérését, hogy küldjön írást a zsidó antológiába. Azt válaszolja (többek közt Füst Milán, Kárpáti Aurél, s ha jól emlékszem, Szerb Antal is), hogy ők magyar írók, nincs keresnivalójuk zsidó írók kötetében.

Fontosnak tartom azt a levélrészletet is idézni, amit Zolnai Béla kolozsvári egyetemi tanárnak írt. Azt állítja, hogy 18 éves kora óta katolikusnak érzi magát, és arra kéri Zolnait, hogy (1943-ban!) vállalja a keresztapaságot. És hozzáfűzi, tudja: „nem hihető ma már a keresztelkedés, hiszen semmi előnye nincs.”

A másik, magát magyar írónak tartó Füst Milánt gyermekkorában Visegrádon érték antiszemita élmények. De ennek ellenére azonosult a magyar néppel, és húsz évvel később méltatlankodva fölrótta a gonosz világnak, hogy „Trianont már elsiratni sem szabad?”

Kuriózumként említem: Radnóti Miklós volt Aczél György keresztapja (talán megtérítője is?) De magyar szemszögből csodálatos költészete az igazán fontos.

Legeslegelőször említendő „Nem tudhatom…” című hazaszeretet-verse. A magyar költészet tíz legszebb hazafias költeménye között a helye – 1944-ből, halála évéből!

Hadd utaljak az őrületesen gyönyörű eklogáira, a Razglednicákra, vagy szépséges versei közül az Erőltetett menetre, és az A la recherche-re.

Radnóti a legnagyobb MAGYAR költők sorába tartozik. Petőfi, Vörösmarty, Ady, Tóth Árpád, József Attila, Sinka István, Weöres Sándor társaságába. És akkor még Berzsenyit, Aranyt, Vajdát, Juhász Gyulát, Kosztolányit, Babitsot, Szabó Lőrincet nem is említettem.

Úristen! Micsoda névsor! Radnóti ennek a szikrázó magyar csodának a szerves, alkotó résztvevője, s aki magyar létére ezt nem érti, korty levegőt sem érdemel.

Szalay Károly