Könnyű a baloldali művészeknek. Ha nem kapnak valami díjat, támogatást vagy pénzjutalmat, csak rá kell fogniuk, hogy világnézeti okokból tagadta meg tőlük a fasisztoid kormány, ezzel aztán végigroadshow-zzák Európát, és legközelebb persze mindent megkapnak.

De mit tegyen hasonló esetben valaki, ha nemzeti-keresztény-konzervatív?

Van egy régóta dédelgetett regénytémám: az elmúlt 25 év egy keresztény család szemszögéből; hogyan működik a nagycsalád összetartó ereje, hol is vannak a folyton hiányolt sokgyermekes famíliák; miért élünk és mennyiben függünk a mindenkori rezsimektől; van-e belső értékrend, mi a különbség a relatív és az abszolút életszínvonal között. Ennek megírását hátráltatta a mindennapi betevőért folytatott harc.

Szerencsére ráleltem a Nemzeti Kulturális Alap pályázatára, ami szépirodalmi művek elkészítéséhez ígért anyagi támogatást. Egyszer már sikertelenül próbálkoztam, ezért most megkértem az egyik legnagyobb kortárs írót (nem Kertész Imrét), hogy ajánljon. De így sem fértem be a 64 díjazott közé.

Ha zsidó lennék, cigány, homoszexuális, baloldali publicista vagy legalább nő, mondhatnám, hogy diszkrimináció történt, és indulhatnék a nyugati televíziókhoz. De heteroszexuális katolikus jobboldali konzervatív magyar férfiként fegyelmezetten tudomásul veszem, hogy nincs igény a témára, illetve nem tételezik fel rólam, hogy 15 regény, kb. 45 novella (többek között az Új Írásban, Hitelben, Képmásban, Napi Magyarországban jelentek meg, sőt egy még az Élet és Irodalomban is) és mintegy 1200 publicisztika után képes vagyok megírni egy olvasmányos, sokszereplős történetet egy népes keresztény család szemszögéből.

Ha egy ilyen fasiszta, klerikális, klientúraépítő kormánytól sem kaptam támogatást, akkor valószínűleg már soha senkitől nem fogok. Így aztán ez a regény sem születik meg. Csak nem tudok szabadulni a gondolattól, vajon nem lenne-e minden sokkal egyszerűbb, ha mondjuk buzi lennék. Talán még nem késő?

Ungváry Zsolt