Most vasárnap mi jövünk

– A baloldalon rendre dühösen visszautasítják, ha azt mondják róluk, háborúpártiak, miközben vezetőjük, Gyurcsány Ferenc szerint pocsék ember, aki nem akar meghalni Ukrajnáért…

– Több mint 27 hónapja zajlik a háború, és a baloldalon 27 hónapja viselik a „háborús pólót”. Már azelőtt fegyvert és katonát küldtek volna Ukrajnába, hogy egyáltalán megszülettek az erre vonatkozó kérések. Ha végignézzük a politikai palettát, azt láthatjuk, hogy egyetlen párt sincs a baloldalon, amelyik támogatta volna a magyar kormány béketörekvését, és egyetlenegy alkalmat sem mulasztottak el, hogy csatlakozzanak az „eszkalációs kórushoz”. Így hát azt mondhatjuk: ha ők lennének hatalmon, akkor Magyarország már küldött volna fegyvereket, és most is lelkesen bólogatna az európai katonai missziós tervekre. Nem feltétlenül a jó szándékot vitatom el tőlük, sokkal inkább az önálló szándékot. Sokadjára bizonyosodott be, hogy a baloldal nem ura önmagának, sem a háború kérdésében, sem más ügyekben. És amíg dollárokra alapozza a létét, addig ez nem is fog megváltozni.

– Egyre többször merül fel, és Németországban például pártokon átívelő egyetértés van abban, hogy a sorkatonaságot vissza kell állítani. Egyes országokban már a hölgyek besorozása is felmerült, több uniós tagállamban pedig megfogalmazódott a fegyverszállítások fokozásának terve. Van-e innen visszaút?

– Tudjuk, hogy Ukrajnában egyre kevesebb a bevethető katona, ezért is merül fel mind markánsabban, hogy európai katonák is vegyenek részt a konfliktusban. Ebből fakad az az elképzelés is, miszerint ki kellene terjeszteni, illetve vissza kellene vezetni a sorkötelezettséget. Egyre-másra jelennek meg az erre vonatkozó javaslatok. A német CDU kongresszusán olyan döntést hoztak, amely újra napirendre emelte ezt a kérdést. Horvátországban felkérték a védelmi minisztert, hogy vizsgálja meg a sorkötelezettség kötelezővé tételét, Olaszországban már törvényjavaslat is született. És valóban, az is több helyen felmerült, hogy a nőkre is terjesszék ki a sorkötelezettséget. Dániában például már döntöttek is erről. Ezek a lépések sajnos a háborúhoz, a háború kiterjedéséhez visznek minket közelebb, nem pedig a béketárgyalásokhoz.

– Az európai parlamenti választások magyar szempontból kedvező eredményéből következhet az, hogy Európa valamelyest józanabb, békepárti útra tér?

– Döntéshozói szintről eddig a háborús kórust hallhattuk, most a szavazókon a sor, hogy ők is elmondják a véleményüket. Van is markáns véleményük. Az Eurobarométer felmérései is azt mutatják, hogy Európa polgárai leginkább a békét szeretnék megőrizni, illetve a kormány által kért európai kutatások is azt támasztják alá, hogy nem vagyunk egyedül a békepárti álláspontunkkal, sokkal inkább a brüsszeli vezetők hagyják figyelmen kívül a saját választóik akaratát. Egyébként 110 éve és 85 éve is hasonlóan néztek ki a folyamatok. Mi ki akartunk maradni az öldöklésből, de végül belehúztak minket a háborúba. Nem volt elég erőnk az ellenálláshoz. De ha most elegen leszünk június 9-én, akkor meglesz ez az erő. Nemet mondhatunk a háborúra és igent a békére. A háború kérdése olyan, mint a migrációé: csak egyszer hibázhatunk, és ha megtesszük, azt nem lehet visszacsinálni. Bár az elmúlt hónapokban a háborúpárti kórust hallhattuk mindennap és minden hullámhosszon, de most vasárnap mi jövünk: a béke hangja a szavazófülkében lehet a leghangosabb.

– Május közepén meglőtték Robert Fico szlovák miniszterelnököt. A szomorú eset kapcsán felmerül az emberben: kell-e ma félniük a háborúellenes, békepárti politikusoknak Európában?

– Sajnos napjainkban olyan dolgok történnek, amelyekről akár csak pár hónappal ezelőtt is azt gondoltuk, hogy lehetetlenek. Még zajlanak a vizsgálatok, egyet azonban már tudunk: a merénylő saját elmondása szerint is a kormány politikája miatt ragadott fegyvert, és azt is tudjuk, hogy háborúpárti, liberális párthoz tartozó aktivistáról volt szó. Mindannyiunkat óva kell hogy intsen ez az eset, a szlovák miniszterelnöknek pedig mielőbbi jobbulást kívánunk, rá is nagy szükség van a békéért folytatott küzdelemben.

– A baloldali EP-képviselők tevékenysége az elmúlt öt évben alapvetően abban merült ki, hogy igyekeztek lépten-nyomon keresztbe tenni Magyarországnak. Talán e tekintetben Dobrev Klára és a két momentumos képviselő volt a legaktívabb. Hogy értékeli az ötéves „munkájukat”?

– Teljesen nyilvánvaló, hogy a felhatalmazás hiányát, a választási győzelem hiányát úgy próbálták ellensúlyozni, hogy „minél rosszabb az országnak, nekünk annál jobb” alapon folyamatosan szembementek hazánk érdekeivel. Leginkább a Momentum kampánya sokatmondó ebből a szempontból: teljes nyíltsággal beszélnek arról, mennyire büszkék rá, hogy nem csupán eljárás indult Magyarországgal szemben, de azt is sikerült elérni, hogy a nekünk járó pénzeket is befagyasszák. Miféle ügynöktempó ez? Szerintem még az ellenzéki szavazók sem nézik jó szemmel. Bevallom, ha a nagy baloldali helyezkedés és lökdösődés után a Momentum saját szempontjából tragikus eredményt ér el június 9-én, nagyon kövér könnycseppeket nem fogok hullatni értük. Magyarország nem ügynököknek való vidék, egész egyszerűen nincs és nem is lehet többségük azoknak, akik a saját országuk ellen dolgoznak.

– Mióta Lengyelországban lezajlottak a választások, talán még egyértelműbb, hogy az uniós pénzek visszatartása nem más, mint politikai zsarolás. Egy másféle összetételű Európai Parlament és Európai Bizottság eredményezheti azt, hogy ez a demokráciaellenes, az unió szellemiségével ellentétes irány megváltozik?

– Most már nem is próbálják palástolni, hogy az uniós pénzek visszatartása valóban egy nyomásgyakorlási eszköz, és a lengyelek példája ezt minden másnál jobban mutatja. Onnantól kezdve, hogy Brüsszelnek tetsző kormány alakult Lengyelországban, a külföldi beavatkozásnak is köszönhetően egyébként, hirtelen megnyíltak a pénzcsapok. Még törvényt sem kellett módosítaniuk, elég volt annak bemondása, hogy valamin majd változtatnak. Mi akkor sem kaptuk meg teljes egészében az uniós pénzeket, amikor a bizottsági egyeztetések után tizenhét helyen módosítottunk a törvényeinken. Azt gondolom minderről, hogy az ordító kettős mérce az EU-ba vetett hit lassú mérge. A tagság változatlanul nemzeti érdek, de a brüsszeli politikán, ezen a hozzáálláson változtatni kell. Az uniós politika ugyanis mára nagyon messze kanyarodott arról az útról, amelyen az európai együttműködés egykoron elindult. Arról nem is beszélve, hogy a fő uniós ígéretek közül most már nem csupán a gyarapodást, de a békét sem tudják tartani. Ami pedig az uniós pénzeket illeti: ezen összegek járnak Magyarországnak, és előbb-utóbb meg fogjuk őket kapni.

– Hosszú évek után, talán az olimpiagyilkos Momentum felbukkanása óta először, új baloldali szereplő lépett a színpadra. Mit gondol a Magyar Péter-jelenségről?

– Jócskán furcsának találtam Magyar Péternek azt a mondatát, hogy a Momentum bűnben fogant, merthogy az olimpia ellen kampányolt. Akkor mit gondoljunk egy olyan emberről, aki lehallgatta a saját feleségét? Vannak cselekedetek, amelyek ezer másik tettnél és százezer kimondott szónál többet mondanak valakiről. Magyar Péter politikai dobbantási célból lehallgatta a feleségét. És mindent elárul róla, hogy amikor a hangfelvételre hivatkozva tüntetést szervezett, akkor elmondása szerint megkérte Varga Juditot, vigyázzon a gyerekekre. Erre nem lehet szavakat találni, mert egyszerűen nincsenek is rá szavak. Szerintem ez olyan ősbűn, amelyet semmi nem tud meg nem történtté tenni, és semmivel sem lehet megmagyarázni. Ha valaki felbontja a legszentebb emberi köteléket egy ilyen árulással, az bárkit és bármilyen eszközzel elárulna. Azokat is, akik most valamiféle reményt látnak benne. Amennyiben valaki megnézi az egész jelenséget, akkor valójában semmi új nincs benne, legfeljebb a mosolytalanul hordott napszemcsi. Aki visszaemlékszik a Momentum keletkezésére, esetleg Márki-Zay Péter mozgalmának indulására, ugyanezt, ugyanígy mondták, és a mögöttük lévő kampányemberek is ugyanonnan jöttek.

– Ráadásul bár Magyar Péter megpróbálja magát már-már konzervatívnak beállítani, de ha megnézzük, kik szerepelnek az európai parlamenti listáján, azért nem úgy tűnik, hogy ő jobboldali és a nemzeti szuverenitásban hisz…

– Arról sem vagyok meggyőződve, hogy egyáltalán ismerte korábban ezeket az embereket. Sokkal inkább a nemzetközi liberális hálózat tagjainak tűnnek, mint bármiféle magyarországi közéleti beágyazottsággal rendelkező szereplőknek. Van itt aztán minden és mindenki: lelkes multikulti-hívő, nyílt társadalom aktivista, bevándorlás-támogató, háborúhívő, és olyan, aki szerint a magyar agymosott nép. Aki bármilyen okból kedvelte a Momentumot, Magyar Péter listáját egyenesen imádni fogja. 

– Ha elemezzük Karácsony Gergely elmúlt öt évét, jobb vagy rosszabb volt ez a főpolgármesteri ciklus, mint amire Karácsony korábbi tevékenysége alapján számított?

– Az egyetlen pozitívum az, hogy azt kaptuk, amit vártunk. Más kérdés, hogy ez a teszetoszaság, és cselekvésképtelenség volt. Ordító a saját eredmények hiánya. Ha nem számítjuk a kormány által támogatott fejlesztéseket, amelyek egyébként számosak, akkor marad a méhlegelő, a rosszul felfestett kerékpársáv, meg valamiféle „pop-up park” a Városháza mellett, amit az elmúlt hetekben dobtak össze. Fontosnak tartom a környezetvédelmet, a kerékpáros közlekedés támogatását is, de eredménynek tekinteni mindezt rendkívül kevés, és azt látom, hogy a baloldali szavazók jelentős része is hiányolja a valódi cselekvést. Persze akadt azért olyan dolog is, amire volt energia, ha nem is Karácsony Gergelynek, de a mögötte lévő DK-s embereknek. Ez pedig az, hogy valamiképpen eltűnjön a pénz. Hiszen ne feledjük, kétszázmilliárdos tartalékkal vette át a kormányrudat a Városházán. Ezt sikerült felélni 2019 óta. És az is belefért, hogy a Lánchíd-beruházás mögött kiépüljön egy számlagyár, amely révén közel 1500 millió forintnyi készpénzt vettek fel még a beruházás alatt. Ez teljesen a 2010 előtti minta… Éppen ezért, ha Karácsony Gergely egyre gyengülő támogatottságról tud beszámolni, annak nagyon-nagyon komoly oka van. Budapest ennél sokkal többet érdemel. Sokkal többet érdemel a karácsonyi pangásnál. 

– Ha már milliárdokról beszéltünk: jó ideje köztudott, hogy a guruló dollárok ügyében a Párbeszédnek és Karácsony Gergely körének, így például Perjés Gábornak kulcsszerepe volt. Az utóbbi időben azonban az is világossá vált, hogy nemcsak a 2022-es választások, de vélhetően már a 2019-es önkormányzati választások előtt is hasonló módon szerveződött a hálózat. Mi lehet a következménye ezeknek az ügyeknek?

– Ez a hatóságok dolga, de már így is épp eleget tudunk. Például azt, amit a kérdésében is említett, nevezetesen hogy az a négymilliárd forintnak megfelelő külföldi beavatkozás, amely 2022-ben történt, csak a jéghegy csúcsa volt, és valójában ez a folyamat már 2019-ben megkezdődött. Azért kell ezt komolyan vennünk, mert pont a lengyel példa mutatja: nem gondolhatjuk magától értetődőnek, hogy az ilyen külföldi beavatkozási kísérletek soha nem fognak célt érni. Úgyhogy ezért is örülök annak, hogy a szuverenitásvédelmi hatóság megkezdte a munkáját. Mindenesetre, ha valaki arra keresi a lehető legrövidebb választ, hogy miért képviselt ilyen politikát a baloldal évek óta a migráció, a háború és a béke kérdésében, az agrárpolitikában vagy éppen az uniós pénzek ügyében, akkor a megoldás egy vaskos, nagy dollárjel. Ezek a külföldi beavatkozási kísérletek nemcsak választási időszakokban működnek, hanem két választás között is beépülnek az ellenzék politikájába. Miközben persze ez a voksolás elsősorban a béke és háború kérdéséről szól, de jó lehetőség arra is, hogy felmutassunk egy jól látható sárga, sőt, piros lapot az országunk ellen dolgozó baloldali képviselőknek.

– Ha európai szinten nézzük: várható-e szuverenista fordulat, vagy legalábbis a nemzetek Európájában gondolkodó pártok jelentős erősödése?

– Rajtunk biztosan nem fog múlni. De azért azt is érdemes látni, hogy óriási erők mozdulnak meg, hogy ilyen áttörés ne következzen be. Nagyon sok országban próbálják ellehetetleníteni nemcsak a háborúról, hanem a migrációról, vagy éppen a családvédelemről, gyermekvédelemről szóló párbeszédet is. Tűzzel-vassal üldözik azokat, politikai értelemben, akik szuverenista vagy a hagyományos értékeken nyugvó álláspontot képviselnek. Még nem tudjuk, hogyan néz majd ki az európai parlamenti tájkép június 9-e után. Egy viszont biztos: a választók hangját nem lehet elhallgattatni, főleg nem akkor, ha ilyen óriási szakadék tátong a brüsszeli politika, illetve az európai polgárok szándéka között egy sor meghatározó kérdésben. A mostani választás tehát ilyen értelemben jóval többről szól, mintsem arról, hogy kik képviseljenek minket a következő öt évben. Arról döntünk, hogy Európa meg tud-e maradni olyannak, amilyennek megismertük és megszerettük, és amiért a világ legjobb helyének tartjuk.