Nemzetköziség

Most, hogy megcsodálhattuk az idei, 2024-es, Bugacon megrendezett Magyar Törzsi Gyűlésen, a Kurultájon készült fotókat, videókat, eltöprenghettünk kissé. Legalábbis én eltöprengtem. Mert az ilyesmi jó. Szeretek új nézőpontból megvizsgálni dolgokat, sőt, olykor előfordul, hogy a régi, a nem új nézőpont nem is teljesen azt az arcát, ábrázatát mutatta, mint eddig. Olykor a régi is frissnek tűnik. Mint amikor az ember a saját fizimiskáját szemlélgeti a tükörben, s rácsodálkozik: jé, hát nekem ilyen a fülem?

Létezik-e olyan kultúra, ami nem nemzetközi? Ezen töprengtem a tükörben a fülemet szemrevételezve. A városi, polgári világra gyakran sütik rá azt a vádat, hogy az túl nemzetközi. Például a barokk építészet (olaszul: architettura barocca) a XV–XVI. század fordulóján Rómából indult ki mint rendkívül dekoratív stílusirányzat. Eredetileg a katolikus egyház, különösen a jezsuiták alkalmazták, a reformáció és a protestáns felekezetek elleni küzdelem eszközeként. De hát a katolikus egyház is nemzetközi, meg a reformáció is, sőt, az egész kereszténység az, ahogy nemzetközi volt az a hellén–római kultúra is, amely pont olyan oszlopokat és csarnokokat emelt Konstantinápolyban, mint amit a Szépművészeti Múzeum homlokzatán látunk. Nemzetközi volt az Internacionálé, de az volt az antikomintern paktum is. És amikor a Kurultájról van szó, előkerül egy fogalom, az úgynevezett íjfeszítő népek nagy családja, hunok, magyarok, ujgurok, szkíták – ami ugye nem etnikum, hanem egy életforma.

Lehet-e nem nemzetközi egy kultúra? Ahogy az atomok alkotják magát az anyagot, úgy alkotja az egyes ember a népet. A kultúrát, nemzetet, fajt. Az ember sem lehet egyedül, közösség nélkül, a népek-kultúrák sem lehetnek család, társak nélkül. Csak az a lényeg, hogy amikor hazamész a rockerbuliból, ahol rocker vagy, vagy az osztálytalálkozóról, ahol 4/B-s, meg a munkahelyedről, ahol adminisztrátor, akkor a bezárt ajtók mögött, az esti magányban lehessél Kovács Béla. Te magad. Azt ne add fel soha.