A kölni események után sokan feltették a kérdést. Hol voltak a férfiak? Hol voltak a német férfiak, amikor itt volt a veszély?

Nos, én nem azt vizsgálnám először, hol voltak a férfiak most, amikor idegen söpredék molesztálta asszonyaikat és lányaikat a saját földjükön – a saját Istenüknek szentelt templom tövében, mert ha ez az ateista átlag németet ez nem is érdekli, a muszlim betolakodót igen, és diadalittasan nyugtázza. Előbb visszatekintenék kicsit, és nagyító alá helyezném, hol voltak a férfiak, a német férfiak, a nyugat-európai férfiak az elmúlt fél évszázadban?

Rövid leszek: a sarokban. Térdepelve. Kukoricán. Azért is bocsánatot kérve, hogy térdepelésükkel útban vannak, és reménykedve, hogy közben nem gyűlölködnek, nem valósítanak meg gyűlöletbeszédet, nem patriarchák, nem keltenek félelmet, nem szélsőségesek, hímsoviniszták, elnyomók és megkülönböztetők.

Mire van joga egy fehér férfinak Európában? Terheket vállalni. Ezen kívül nem sokra. Arra sincs, hogy megtudja, a gyereke egyáltalán a saját gyereke-e?

A Wikipédián van cikk az apasági tesztekről országos bontásban. A franciáknál egyből azzal kezdik, hogy bírósági végzés nélkül tilos. A hivatalos magyarázat az, hogy a családi békét akarják ezzel megőrizni. A kormány pszichológusokra hivatkozik, akik szerint az apaság nem biológia, hanem társadalmi konstrukció. Akit rajtakapnak, hogy külföldi laborral csináltatja a tesztet, egy év börtönre és 15 ezer euró büntetésre számíthat. De Svájc vagy Németország sem különb. Tehát a lényeg, a nyugat-európai férfinek nincs joga megtudni azt az alapvető dolgot, hogy a gyereke, akit nevel, akire pénzt költ, akit eltart – olykor az asszonnyal együtt –, egyáltalán a sajátja-e? A régi hagyomány szerint – és az alapvető ösztönök szerint – a nő elsődleges ösztöne az utód, a biztonság, az otthon, a férfié pedig, hogy az utód az övé legyen. Egy férfi számára ez a leglényegesebb! És ezt a leglényegesebbet nem kapja meg – a saját pénzén.

„A Discovery Channel egyik dokusorozatában foglalkoznak egy »érdekes« üggyel. Charles Bruce adójogi szakértő elvált, a bíróság jókedvében több gyerektartást és asszonytartást állapított meg, mint a fickó teljes fizetése, és ezért most mehet a börtönbe – a kamerák kereszttüzében. Nem tudom, mindenki megértette-e elsőre: több gyerek- és asszonytartást kell fizetnie, mint a teljes fizetése. És ez senkit nem érdekel, hiába reklamált, hiába fellebbezett, hiába fordult bárhová: ez van, ilyen a patriarchátus. Ilyen az, ha az öregfiúk összekacsintanak a férfiklubban, ugye. A nőnek kell a pénz, és az sem izgatja, ha emiatt a férfi börtönbe kerül. Miért volt olyan hülye, hogy elvegye feleségül?”

A Férfihang nevű internetes lap egyik 2012-es cikkéből idéztem. A férfihangot lehet esetleg azzal vádolni, hogy a férfiak szemszögéből nézi a világot, de a tények azok tények. A nyugati társadalmakban létezik a „nőtartás” fogalma. Ha egy férfi elvett egyszer egy nőt, még ha a feleség hagyta is el és csalta meg, tette pokollá az életét, akkor is kiszabnak a férfira egy összeget, melyet fizetnie kell.

Az egyenrangú és egyenjogú nőnek! Miért? – értetlenkedne a normális ember. Hiszen állítólag egyenjogúság van! És aki már átesett váláson, tudja jól, hogy Európa összes országában majd mindig a nőnek van igaza. Igen, nálunk is. (Ezt mindenki tudja, éppúgy, mint a bűnözési statisztikák etnikai arányait, csak nem „illik” beszélni róla.)

Magyarország persze még le van maradva a fejlett Nyugathoz képest – ezért is vagyunk életképesek, és szolgál a magyar kormány példával migránsügyben –, de a magyar Alaptörvény miután kijelenti, hogy „a nők és férfiak egyenjogúak” (XV. cikk, 3. pontja), leszögezi, hogy „a nők a férfiakhoz képest kedvezőbb (nem azonos) alanyi jogokra tarthatnak igényt” (XIX. cikk 4. bekezdés).

De térjünk vissza kiinduló kérdésünkhöz. Hol volt Hans és Jürgen?

Kussolt, kérem tisztelettel. Miután minimum fél évszázada egy olyan világban él, olyanba született, ahol neki nem nagyon lehet véleménye. Asszonya oda megy, ahová akar. Ő nem „korlátozhatja”. Ha fattyú születik, nincs joga megtudni, hogy a sajátja-e egyáltalán. Iskolai felvételin ő másodrendű állampolgár. Válásnál másodrendű állampolgár. Mun­kahelyen másodrendű állampolgár. A filmekben, tévéműsorokban, sorozatokban ő egy szemét, szánalmas figura, akin röhögni kell.

Ha udvarias, és azt a régi, elavult, férfigálánsságot próbálja gyakorolni, hogy a nőt például előreengedi, még esetleg fel is jelentik szexizmusért. (Erre volt példa.) Most ugyanazt csinálta. Kussolt. Mit csinált volna mást?

Ha az oroszlán ketrecben születik, egy életen át verik, alázzák, ostorozzák, várható-e tőle, hogy ha hirtelen szükség van rá, s egy pillanatra kiengedik, majd egyből a szavanna királya lesz? Aligha.

Mielőtt bárki félreértené, ez a cikk nem a nők ellen szól. Az átlagos nő minderről nem tehet, legfeljebb elfogadott emberi gyarlóságból egy helyzetet – és élt vele. Visszaélt vele. Ahogy egy átlagos férfi is visszaélt volna. Ahogy egy átlagos ember vissza szokott élni azzal, ha jogtalan előnyhöz jut.

De ennek véget kell vetni. Meg kell érteni végre, hogy a nő és a férfi együtt a nemzet. És ha a nő a férfi ellen harcol – és a férfi visszatámad –, az olyan, mintha az ember egyik karja megtámadná a másik karját, a veséje pedig a tüdejét. Épp ezért a feminizmusnak az írmagját is fel kell számolni. A fehér nőnek a fehér férfi az egyetlen védelmezője. Becsülje meg, helyezze vissza jogaiba, és akkor ott lesz. Ott lesz, ha jön a baj. Ha szükség lesz rá. Mert a baj az jönni fog. Itt van a kanyarban. És erre a nemek háborújára a fehér ember már nem ér rá.