A női princípiumról szóló hazai vitákban jellemzően egyéni és nemzetpolitikai szempontok – szabadságjogok és népességmegmaradás – ütköznek egymással. Itt és most Európában, a muszlim bevándorlók szorításában figyelemre méltó e vitakérdés tágabb civilizációs összefüggése is.

Kirekesztő szélsőséges nézetek és társadalmi gyakorlatok feszülnek egymásnak a nők társadalmi szerepét illetően. Az egyik ilyen szélsőség a mindent maga alá gyúró piacgazdasági totalitarizmus kiterjesztése a női princípiumra, aminek következtében nők esetében is kizárólag a piac által értékelt teljesítményt ismeri el a társadalom. Bármennyire is embert próbáló, sokszínű, nemes és produktív tevékenység a gyermekvállalás és -nevelés, nehezen illeszthető be a piacgazdaság értékelő, ellentételező mechanizmusába, egyéni szinten pedig hátráltatja a munkaerőpiaci karriert. Ezért a női emancipáció piacgazdasági felfogású radikálisai lesajnált különcöknek tekintik a természet adta női princípiumuk szerint gyermekeket nevelőket, és egy ilyen irányú társadalmi elvárás vagy kompenzáció leghalványabb jelére is ellenségesen reagálnak.

Nyilvánvaló, hogy olyan társadalom, amelyben a női emancipáció radikális piacgazdasági felfogása uralkodik, képtelen önmaga reprodukciójára, ám kitalálta ennek ellenszerét, a bevándorlást. Tanulságos paradoxon Európa számára, hogy túlnyomórészt olyan migránsokat fogad be, akiknek muszlim felfogása a női princípiumról az európaival épp ellentétes szélsőséget képvisel: nem elfojtja a természet adta női princípiumot, hanem kirekesztő módon abszolutizálja. A nőket, pontosabban a nők termékeny ölét hódító, térfoglaló ambíciójuk eszközének tekintik. Nem versenyeztetik a nőket a férfiakkal, hanem férfiuralom alá rendelik őket, hittételeknek álcázott szabályokkal, falakkal és öltözékkel zárják el előlük a társadalmi érvényesülés lehetőségét. Azokat a nőket pedig, akik önszántukból vagy balszerencséjük miatt kívül állnak ezen a rendszeren, szabad prédának tartják, és úgy is bánnak velük.

A női princípium előbbiekben vázolt két szélsőséges felfogása érintkezik ma Nyugat-Európában. Arra, hogy mit várhatnak az európai lányok, asszonyok e történelmileg párját ritkító találkozástól, következtethetünk a kölni dóm tövében történtekből.

Ősi szabály: hosszabb távon azoké az ország, azoké a kontinens, akik benépesítik. E szabály szerint sokan és megalapozottan jósolnak muszlim jövőt Európának. Mire számíthatunk, ha ez a jóslat beigazolódik? Monopolhelyzetükben eldurvult, ellustult tudatú férfiak és tudatlanságba, alárendeltségebe kényszerített nők elegye – nem sok jót ígér. E fenyegetés árnyékában ideje engednünk saját kirekesztő „piacgazdasági” radikalizmusunkból a női princípium dolgában. Hallgassunk Évára Madách Tragédiájában: „Anyának érzem, óh, Ádám magam.” Félresöpör minden kétséget; újrateremtési képességet és felelősséget ad az embernek. Ádámmal ellentétben Éván nem talál fogást Lucifer. Bár Madáchnál nem aktív alakítója a történelmi fordulatoknak, de a végén mégis Éva dönt az emberiség sorsáról.