Üzbegisztáni rokonlátogató – helyszíni beszámoló
Üzbegisztán egy közeli kultúra a magyarok számára. Egyrészről egy ízig vérig kipcsak népről van szó, másrészről Vámbéry Ármin megalapozta a jó barátság feltételeit számunkra. Nyakunkba vettük a közép-ázsiai országot, hogy beszámolónkkal kedvet csináljunk az utazáshoz.
Üzbegisztán Közép-Ázsia egyik jellegzetes, mégis titokzatos, kulturálisan végtelenül gazdag országa. Amennyiben valaki úgy dönt, hogy felfedezi a maga számára, az megnyugodhat, mert az 1800-as években nem kisebb személyiség, mint Vámbéry Ármin taposta ki előttünk az utat. A magyar tudós kiváló renomét hagyott hátra azon magyarok számára, akik Szamarkandba vagy Buharába látogatnak. A magyar kutató a maga idejében számos veszélye legyőzve az első európai utazó volt az ősi városokban, emlékét ma is tábla őrzi Hívában. A világ azóta nagyot változott, Üzbegisztán mára egy minden tekintetben biztonságos, emellett izgalmas turisztikai célponttá lett. A történetmesélést azonban ott kell kezdenünk, hogy a kánságokra szabdalt területet előbb a cári birodalom, majd a Szovjetunió foglalta el. A hagyományos életmód és kultúra megszenvedte ezeket az évtizedeket, az ország ma is magán hordja a szovjet éra nyomait, azonban rohamléptekkel törekszik egy modern, ezzel együtt mégis autentikus üzbég arculat kialakítására.
A Szovjetunió összeomlása után önállóvá vált ország nehezen birkózott meg a függetlenséggel járó kihívásokkal. Figyelembe kellett venniük, hogy mozgásterüket Kína és Oroszország közelsége határozza meg, miközben óvatosságra intett az is, hogy a közép-ázsiai országokat a nyugati nagyhatalmak előszeretettel használják fel geopolitikai céljaik érdekében. Üzbegisztán így a kelet és a nyugat irányába is tett gesztusokat, igyekezett jó viszonyt ápolni minden releváns gazdasági és katonai hatalommal. Az irányt azonban jól mutatja, hogy az ország ma is az Övezet és út projekt egyik kiemelt állomása, illetve a BYD Taskentben hozta létre első külföldi gyárát. Üzbegisztán ezzel együtt ma is keresi a helyét a világban, ennek részeként 2016-ban óvatos nyitást hajtott végre. A reformok a gazdasági és politikai életet egyaránt érintik, ami egy sokkal szabadabb légkört tett lehetővé. A kilátásai pedig egyre kedvezőbbek. Az üzbegisztáni turizmus, ipar és mezőgazdaság is hatalmas potenciállal rendelkezik. A turizmus tekintetében elsősorban az orosz és térségbeli turistákra építenek, azonban évről évre több nyugati érkezik. Az árak magyar pénztárcához mérten is konszolidáltak. Egy kiadós ebéd nem kerül többe 2-3 ezer forintnál, a megfelelő minőségű szállást pedig már 10 ezer forint alatti áron is elérhető. A tömegközlekedés kiváló, gyorsvonattal pedig a városok között levő többszáz kilométer is hamar legyűrhető.
A természeti szépségét és kulturális kínálatát tekintve pedig Üzbegisztán joggal számíthat a mostaninál is nagyobb érdeklődésre a nyugati turisták részéről. A látnivalók a hófödte magashegységektől a csontszáraz sivatagokig terjednek. Síelni, túrázni, lovagolni, siklóernyőzni éppúgy lehet, mint a népművészetekben és az ősi kultúrák építészeti örökségében elmerülni. A turisztikai infrastruktúra folyamatosan gazdagodik, kapszulaházas komplexum a meseszép tóparton, libegőhálózat a hegytetőig.
Az országban 35 millióan laknak, a kipcsak eredetű üzbégek mellett, oroszokkal, tatárokkal találkozhatunk, illetve japán és koreai kisebbséggel is. Az ország egy jelentős részét pedig a Karakalpaksztán Autonóm Köztársaság teszi ki, ahol a 400 ezer főnyi karakalpak nemzetiség él. A terület különleges státusszal rendelkezik, a népcsoport pedig majdnem teljesen betagozódott az üzbég nemzetbe. Ennek legfőbb oka, hogy a szovjet éra alatt majdnem teljesen eltűnt a helyi népi kultúra, nyelvileg azonban a kazahokhoz állnak közelebb. Érdekes adalék ehhez a történethez, hogy közben az üzbég és a török nyelv közötti különbség elenyésző, beszéd közben zökkenőmentesen megértik egymást. A különböző identitások azonban békében élnek egymás mellett. Üzbegisztán és Kazahsztán egyaránt tagja a Türk Tanácsnak, kulturális gyökereiket pedig alapvetően azonosnak tekintik. Az idelátogató magyarok szintén felismerhetik saját magukat a helyi kultúrában. Még akkor is, ha jól tudjuk, hogy a nagyszüleink között több volt a ruszin és a német, mint a kipcsak.
A kulturális értékek pedig a legfontosabbak az üzbég országimázs építésében. Ennek részeként elmondható, hogy az ország büszkélkedhet a legtöbb történelmi örökséggel Közép-Ázsiában. Szamarkand és Buhara építészeti kincse túlzás nélkül lenyűgöző. Mintha egy kalandfilm díszletei között lépdelnénk, miközben tudjuk, hogy ez a tényleges valóság. Szamarkand hosszú ideig Üzbegisztán fővárosa volt, illetve a világ egyik legrégebbi településeinek listáján is ott találjuk a nevét. A régi selyemút is átvonult rajta, gazdag kereskedőváros volt évszázadokon keresztül. Az 1399-ben épült Bibi-Khanum mecset romjait és a Gúr-e Mir mauzóleumot egyaránt kötelezően meg kell látogatni. Mindkét gigantikus építmény Timur Lenkhez kötődik, aki több mint nemzeti hős, inkább amolyan „üzbég Ábrahám”, akitől a nemzet származtatja magát. A mecset-komplexumot Timur Lenk építtette a sikeres indiai hadjárata után, a mauzóleum pedig a hadvezér nyughelyéül szolgál. Egyben zarándokhely is a régi dicsőségre szívesen emlékező üzbégek számára.
A kék mozaikból gazdagon kirakott épületek megtekintése után érdemes megkóstolni a jellegzetes közép-ázsiai ételt, a pilafot. Az üzbégek palov-nak nevezik, a szamarkandiak pedig esküsznek rá, hogy az ő receptjük a legjobb. Ítéletet nem merünk mondani a kulináris elsőségért folyó háborúban, azonban tény, hogy a többszáz éves épületek körül megtett hosszú séta után csodát tett a kis falapon felvágott zsíros marhahús, amit a nagy tál mazsolás és reszelt répás rizsre öntöttek. Előbb azonban a helyi hagyományokhoz híven savanyú, mondhatni ecetes szőlőlevet ittunk, ami állítólag előkészíti az útját az étel számára. A szőlőlé is jól esett, azonban határozottan nem vált a kedvenc italunkká. Nem úgy, mint a helyi zöld tea, ami Üzbegisztán nemzeti itala. Tea tehát mindig van az asztalon, zamatos, illatos, néha citromlével dúsított. A lényeg, hogy étkezés közben mindig ott gőzölög az étel mellett. Annak pedig külön jelentősége van, hogy ki kezeli a kancsót. A megtiszteltetés jele, ha az embernek töltenek. Mi időnként magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, ezzel kifejezve vendéglátóinknak a rokonszenvünket. A tiltakozásuk ellenére is éreztették, hogy értékelik a gesztust.
Ugyanígy tettünk a vodkával is. Meg kell említeni, hogy Üzbegisztán lakosságának 89 százaléka muzulmán, ennek ellenére kiváló borokat készítenek, amelyek elsősorban az orosz piacon találnak vevőre. Az üzbégek mértékkel, de fogyasztanak alkoholt. Illetve vodkázós vacsora után sem felejtenek el hálát adni Allahnak az ételért. Minden esetben magunk is utánoztuk az ima mozdulatait, miközben elmondtuk a magunk köszönetét Istennek. Legfőképpen a jó társaságért, majd azt követően a finomságokért.
A taskenti és szamarkandi kézműves piac egyaránt aranybánya. Korrekt áron lehet kasmír kendőket, népviseleti öltözetet és kiegészítőket vásárolni. A fűszerek, édességek, a mandula, pisztácia, mogyoró is megérdemli a dicséretet. Nemcsak olcsó, hanem nagyon ízletesen van elkészítve. Üzbegisztán jelentős mezőgazdasággal rendelkezik, gyapotot termelnek leginkább. Azonban mivel azt nem lehet megenni, az utazóknak azt ajánljuk, hogy a gránátalmával, szőlővel próbálkozzanak. Illetve bármilyen gyümölccsel, ami polcra kerül.
Az üzbégek alapvetően kedvesek, a legtöbb helyen angolul is beszélnek, oroszul pedig mindenki. A közbiztonság kifogástalan, azonban a helyi illemszabályokat érdemes betartani. A Kelet az még ma is Kelet. Ez azt jelenti, hogy a modortalanságot nem egy lányosan laza kézmozdulattal és csípős megjegyzésekkel torolják meg. Öncélú gorombaságtól azonban nem kell tartani. Illetve magyarként ne lepődjünk meg, ha időnként több olyan arcvonású emberrel is találkozunk, aki akár hazánkfia is lehetne. Valami genetikai nexusnak lennie kell az üzbégek és a magyarok között. Egy pilafozóban a főnök például megszólalásig hasonlított egy gimnáziumi osztálytársamra. Aki tehát nem fél a Kelettől, annak el kell mennie Üzbegisztánba. Kicsit úgy, mintha hazamennénk.
