Orbán Balázs: Felemelő élmény patriótának lenni

– A miniszterelnök mellett ülte végig október elején a strasbourgi EP-vitát, és bár az elmúlt másfél évtizedben volt néhány hasonló alkalom, talán most volt a legszembetűnőbb, hogy az érdemi párbeszédnek a legcsekélyebb lehetősége sem áll fenn a felek között, a legalapvetőbb kérdésekben sem. Legalábbis a kívülálló szemével így érzékeltük. Ön hogyan élte meg ezt a vitát?

– Kívülálló számára ez valóban így tűnhetett, ami nem véletlen. Megjegyzem, a korábbi performanszok jórészt mind Magyarországról szóltak, például a hetes cikkely szerinti eljárás vagy a Sargentini-jelentés kapcsán. Ez a mostani alkalom azonban mégiscsak egy uniós elnökségi programismertető volt, vagyis kellett volna lennie, ennek ellenére Magyarországgal kapcsolatos vitává fordították át a baloldali, liberális és zöldpárti erők. Nem túlzás, hogy a végeredmény egyenesen sokkoló volt. Joggal merül fel ezek után a kérdés: lehet-e egyáltalán a mostani brüsszeli elittel őszinte diskurzust folytatni Európa jövőjéről? Vagy ők erről inkább nem is akarnak beszélni, hanem ilyen-olyan okokat, ürügyeket igyekeznek kitalálni annak érdekében, hogy másról vitázhassanak? A másik, napnál is világosabb következtetés: totális szereptévesztésben van az Európai Parlament. Ezt a testületet nem azért hozták létre ilyen formában évtizedekkel ezelőtt, hogy a pártpolitikai csatározások terepévé változtassa az európai nyilvánosságot. Az EP eredetileg azért jött létre, hogy az uniós döntéshozatalban megjelenjen egy demokratikus elem is. Tehát az EP-nek mint intézménynek elvileg az volna a szerepe, hogy az európai polgárokat képviselje az európai intézményeken belüli diskurzusban. Csakhogy amit ma ez a társaság művel, az nem más, mint pártpolitikai alapú ámokfutás. Tehát nem az európai embereket, hanem valamilyen ideológiát képvisel, az emberek ellenében.

– Azt mondta, sokkoló volt a vita. A miniszterelnök ezzel együtt egyáltalán nem tűnt riadtnak.

– Egészen abszurd módon fogadták egyes képviselők a magyar miniszterelnök felszólalását. Amikor például Orbán Viktor megalapozottan arról beszélt, hogy Európa hanyatlik és ezt meg kéne állítani, akkor fölálltak a kék hajú kommunisták és a Bella ciaót kezdték el énekelni. Szürreális. Tényleg mintha egyenesen a bolondokházából szabadultak volna el az ápoltak. Ennek ellenére azt látjuk, hogy a magyar pozíció egyre erősebb, még ebben a furcsa parlamentben is. Három frakciótól, de függetlenektől és más képviselőcsoportokból is érkeztek bőven minket támogató felszólalások. Igaz, nem volt meg a számszerű többség, de olyan erős volt a Magyarország melletti hang, olyan egységesen és nyugodt hangnemben szólaltak meg a minket támogatók, hogy még a baloldaliak is meglepődtek rajta. Úgyhogy végeredményben büszkék voltunk, felemelő élmény volt patriótának lenni!

– Kormánytagoktól, EP-képviselőktől sokszor lehetett hallani olyan történeteket, hogy egy vitában egyesek hazánkat bírálják, majd a szünetben vagy a nap végén ugyanezen politikusok odamennek a magyarokhoz és odasúgják, hogy „egyébként igazatok van, csak mi ezt nem mondhatjuk el”… Most is találkoztak hasonlóval?

– Ezt általában kormányzati szintekről tapasztaljuk. Az Európai Parlamenttel szemben az Európai Tanácsban mégiscsak tagállami vezetők ülnek, az sokkal inkább a felelősségről szól. Az EP-képviselők tücsköt-bogarat összehordhatnak, fűt-fát ígérhetnek, amivel élnek is a baloldali politikusok, hiszen senki nem kéri őket számon, sem otthon, sem az európai intézményekben. Manfred Webernek is egy komolyan vehető célja van: megpróbálni egy bábkormányt ültetni a magyarok nyakába. Saját tagállamában viszont minden választott vezető szembesül azzal, ki milyen szavazatot ad le a tanácsban, milyen döntések születnek, illetve azok hogyan hatnak a saját országuk állampolgáraira. Ott valóban sokszor tapasztaljuk, hogy azt mondják: „Bár mi is ilyen kemények tudnánk lenni és így tudnánk képviselni az érdekeinket, de nálunk törékeny koalíció van, kompromisszumokat kell kötni.” Vagyis az ő választópolgáraik is következetesen képviselt, józan politikát várnának el tőlük, csak különböző okok miatt ezt nem tudják teljesíteni. Nyilván a francia, német és más európai kormányok állapota nem független ettől a jelenségtől.

– Visszatérő téma volt a vita során – ahogy azt várni is lehetett – az Oroszországgal kapcsolatos politika, a szankciók ügyében képviselt magyar álláspont, igyekeztek Orbán Viktorral kapcsolatban azokat a hazugságokat erősíteni, amelyek szerint hazánk valamilyen módon Putyint szolgálja. Ezzel szemben Orbán Viktor ismét kiállt a béke mellett. Hogy látja, ebben a tekintetben reménytelenebb a helyzet, mint mondjuk egy vagy két évvel ezelőtt volt, vagy látva a gazdasági hatásokat eljuthatunk addig, amikor azért lesznek olyan kormányok, amelyeknek megjön a józan eszük?

– Az orosz- vagy Putyin-pártiság vádja szinte már toposzszerűen jön elő, és valójában a békéről szóló diskurzus ellehetetlenítését célozza. Tehát azok a háborúpárti erők, amik szeretnék a fegyveres harcokat folytatni, nem észérvekkel, hanem ilyen abszurd vádakkal próbálják ellehetetleníteni azokat, akik viszont a békéről szeretnének beszélni, egy békestratégiát akarnak megvitatni. Ennek ellentartva két dolgot lehet tenni. Az egyik, hogy leleplezzük azt az álszentséget, ami őket jellemzi.

– Például?

– Például a fejükre olvassuk: ők beszélnek arról, ki az oroszpárti, miközben náluk ennyi és ennyi orosz állampolgár él, ennyit és ennyit kereskednek velük, ennyi és ennyi olajat vesznek tőlük közvetítőkön keresztül. A másik lehetőség, hogy az ember – akkor is, ha durva támadásokat kap – időről időre az asztalra teszi: igenis létezik alternatív megközelítés, van békepárti logika. Ennek lényege, hogy nem azon gondolkodunk, hogyan nyeri meg a csatát az egyik fél, hanem azon, miként vethetünk véget a vérontásnak. Donald Trump választási győzelme ebben gyökeres változást hozott, az USA békepárti elnökét mégis nehezebb orosz ügynöknek bélyegezni. De ne felejtsük el, hogy korábban még ezt is megpróbálták, úgyhogy attól a világtól sok minden kitelik.

– Egy interjúja kapcsán személyesen önt is támadások érték ebben az ügyben, mivel azon kijelentését, miszerint Zelenszkij „belevitte egy háborús védekezésbe az országát”, a baloldalról úgy igyekeztek félremagyarázni, hogy ön szerint Ukrajnának feltett kézzel kellett volna várnia az oroszokat.

– Igen, az interjúból gyártottak egy hoaxot, majd több mint egy hónapig próbáltak vele revolverezni engem és a politikai közösségemet. Tanulságos, hogy az egész interjú az ukrán stratégiáról, nem pedig ’56-ról szólt, de mégis úgy tüntették fel, mintha szabadságharcosainkról mondtam volna valami negatívat. Ami nyilvánvaló hazugság. Ők igazi hősök voltak, mindent úgy és akkor csináltak, ahogy és amikor kellett. A történelem előtt már végleg megítéltettek. Magyarországon hiteles antikommunista háttérrel a kormánypártok rendelkeznek, és a nemzeti szuverenitásért való küzdelemben is csak rájuk lehet számítani. Az ukrán háború ügyében viszont hamarosan elkövetkezik az igazság órája, akkor majd kiderül, hogy a történelem miként fogja értékelni az ukrán stratégia sikerét. Attól tartok, hogy akkor fog kiderülni, nekem van igazam. Többévnyi háborúskodás, több százezer halott, több százezer sérült, több mint tízmillió elüldözött ember, illetve emellé több elvesztett terület és egy porig rombolt ország. Sajnos van esély rá, hogy így fog véget érni a konfliktus, és ezen az ukránok hősies helytállása sem képes változtatni. Akkor jogosan fogják feltenni a kérdést, hogy vajon ez jó stratégia volt-e.

– A strasbourgi vitában is kiderült, a baloldal szerint az a jó európai, aki mindenről egyformán gondolkodik, tehát például Ukrajnával, Oroszországgal, a szankciókkal, a migrációval vagy a genderkérdéssel kapcsolatban is. Nemrég egy interjúban arról beszélt, hogy látható a törekvés a nyugati politikai teoretikusok részéről egyfajta világhatalmi blokkosodásra, ezzel szemben mi a konnektivitásra, gazdasági semlegességre épülő modellt igyekszünk megvalósítani. Ez mit jelent?

– Ez a legfontosabb változás, ami a Covid utáni időszakban történt, és éppen ezért egy-két évet arra fordítottam a szakmai karrieremből, hogy erről sokat kutassak, tanuljak, másrészt megpróbáljam meggyőzni a politikai vezetést: erre oda kell figyelni. Az, hogy világrendszerváltás zajlik, tény. Ezt egyre többen ismerik fel. Azt ugyanakkor nem lehet még tudni, meddig tart a változás, lehet, hogy a mi életünkben tartani fog. A koronavírus-járvány, illetve az arra adott válaszok azonban egyértelművé tették a Nyugat tanácstalanságát. Aztán megszületett egy lehetséges stratégia a nyugati liberálisok részéről, miszerint blokkosodni kell. Ennek az a lényege, hogy le kell választani a Nyugaton kívüli szereplőket, majd politikai, gazdasági és kulturális értelemben is össze kell húzni a nyugati rendszert, illetve összetolni egy akkora erőközpontot, amekkorát csak lehet, hogy a jövőbeli konfrontációra fel legyünk készülve. Ez nem más, mint egy előkészületi szakasz a harmadik világháborús vagy civilizációs összecsapásra. Minden, ami a kereskedelem terén, az energia- vagy befektetéspolitikában, a különböző finanszírozási és pénzügyi rendszerekkel kapcsolatos átalakításokban történik, az ennek a stratégiának a leágazása, leképeződése. Úgy vélem, ez az az új elem, amivel kapcsolatban nekünk, magyaroknak el kell döntenünk, hogy számunkra jó-e vagy sem. A válasz pedig evidens: ez nekünk rossz.

– Miért?

– Egész egyszerűen azért, mert a harmadik világháború kitörésének veszélyével fenyeget, de addig is csökkenti a mozgásterünket, konfliktusok begyűrűzését eredményezi, gazdasági értelemben stagnálást, végeredményben pedig perifériára szorulást hozhat. Ráadásul teljes mértékben ellentétes a magyar kulturális, történelmi és földrajzi adottságokkal. Ezzel szemben tehát nekünk egy alternatív megközelítést kell felvázolnunk: ez lenne a gazdasági semlegesség, másként fogalmazva, a konnektivitás logikája. Ha ezt a politikát a nyomás ellenére – mert biztosan óriási nyomás alatt leszünk – megvalósítjuk, akkor lesz növekedés, béremelkedés, megfizethető lakhatás, továbbá büszke, szuverén, nemzeti alapú magyar külpolitika. Minden más esetben újra a perifériára sodródás és stagnálás vár ránk.

– Az EU részéről már most is nagy a nyomás annak érdekében – gondoljunk csak az uniós pénzek visszatartására –, hogy minden szempontból álljunk be a sorba. Ezzel szemben a baloldali EP-képviselő Magyar Péter azt mondta, hogy az uniós forrásokért cserébe „csak egy nagyon pici szuverenitásról” kellene lemondanunk. Mennyi lenne ez a nagyon pici szuverenitás?

– Mindig így kezdődik, aztán kiderül, hogy ez a nagyon pici nem is olyan nagyon pici. Látjuk, mi lenne a szuverén magyar politika alternatívája: mindig az aktuálisan divatos brüsszeli irányvonal. Ez most leginkább épp az ukrajnai háborúval, a szankciókkal és a fegyverszállításokkal kapcsolatos diktátumok elfogadását jelenti, de továbbra is ott van a migráció és a genderügy. Ugyancsak folyamatos nyomás alatt állunk a rezsicsökkentés kérdésében, és elvárnák tőlünk, hogy munkaalapú helyett visszaépítsük a segélyalapú társadalmat, vagy alakítsuk át a nyugdíjrendszert az idősek rovására. Egyfajta felsőbbrendűséget sugározva követelik Magyarországtól ezeket a lépéseket, Manfred Weber akarja meghatározni a magyar politikát a választók helyett. Ha már nem lehetett bizottsági elnök, szívesen lenne birodalmi intéző az országunkban. Magyar Péter meg készséggel elvállalja a helytartói szerepet. Az általuk elvárt politika egész egyszerűen szembemenne Magyarország nemzetstratégiai céljaival. Egyértelmű, hogy ezzel a belesimulós brüsszelita politikával nem lehet felkészülni a hazánk előtt tornyosuló kihívásokra.

– Magyarország képes lehet mindezzel szemben védekezni úgy, hogy eközben látjuk azt a fajta politikai beavatkozást, ami például Lengyelországban történt az előző választásoknál?

– Képesek vagyunk rá, hiszen már tizenöt éve ezt tesszük, van egy recept, ami működik. Ennek alapja a demokratikus legitimáció. Ezeknek a birodalmi utópiáknak ugyanis a legnagyobb ellensége maga a népszuverenitás, a népakarat. Ezért aztán nekünk a választás a legnagyobb fegyverünk. Ha stabil többséget tudunk teremteni, nincs szükség belső kompromisszumokra, így minden téren könnyebben tudunk ellenállni a keleti és a nyugati beavatkozási kísérleteknek. Ahogy arra már utaltam, azt gondoljuk, a következő évek még rázósabbak lesznek, így még nagyobb szükség van az összefogásra, mint korábban.

– Említette, Strasbourgban jó volt patriótának lenni. A Patrióta pártcsaláddal kapcsolatban van már néhány hónapnyi tapasztalat: hogy látja, mire lehet elég ez a frakció? Megerősödhet-e még jobban, lehet-e belőle több országot, pártot magában foglaló pártcsalád?

– Kifejezetten lelkes vagyok ezzel kapcsolatban, az új, szuverenista összefogás rendkívül jelentős fejlemény Magyarország és Közép-Európa szempontjából. Az európai parlamenti struktúrából az derül ki, hogy valójában egy-egy nagy ország vagy domináns párt befolyásol egy-egy nagyobb európai pártcsaládot. Sőt, a németek többet is. Vegyünk néhány példát! A szocialisták frakciója valójában a német SPD terepe, ahogy a Néppárt szintén német irányítású, míg Macron pártja a Renew-frakció. Az olaszoknak most ott van az ECR, ami korábban, a brexit előtt a briteké volt. Közép-Európának azonban egészen mostanáig nem volt ilyen típusú saját csoportosulása, amiben ugyanakkor másokkal együtt tudott volna működni. Ez valósult meg végre a Patriótákkal, ami lényegében egy régiós pártcsalád. Természetesen a franciák adják számszerűen a legnagyobb delegációt a frakcióba, és nyilván a legnagyobb hatást is ők tudják majd kifejteni, ha végre otthon hatalomra jutnak, de a legszervezettebb, legtapasztaltabb, illetve a leginkább kikristályosodott stratégiai iránnyal rendelkező politikai erőt mégiscsak a Közép-Európából érkező pártok, ezen belül is leginkább a fideszesek adják. Ez nekünk hatalmas lehetőség. Szeretnénk ezt a pártcsaládot tovább építeni, a képviselők számát folyamatosan növelni, és azt gondoljuk, hosszú távon azt sem szabad feladni, hogy ebből egy nagy, egységes, jobboldali pártszövetség jöjjön létre. Minél előbb, nekünk annál jobb.

– Donald Trump győzelme után azonnal megjelentek az első rettegő cikkek a nyugati sajtóban: a brüsszeli Politico például arról írt, Trump sikerével Orbán Viktor és szövetségesei tovább erősödnek Európában. Mit jelenthet hazánknak a republikánus politikus visszatérése?

– Ami az első és legfontosabb, hogy kibővült a nyugati béketábor. A magyar nemzeti érdek szempontjából kulcsfontosságú a szomszédunkban dúló háború mielőbbi befejezése, Donald Trump pedig az egyik kampánytémájává tette, hogy véget vet az orosz–ukrán konfliktusnak. Az, hogy Donald Trump le szeretné zárni a háborút, a legnagyobb jótétemény, ami az európai kontinensen történhet. Egy békepárti Amerikával Európa magára marad a háborúpárti álláspontjával, így nem lesz más választása, mint változtatni rajta. Egy másik lényeges szempont, hogy a nekünk, magyaroknak fontos társadalompolitikai kérdésekben az új amerikai kormány hasonlóképpen gondolkodik. Ilyen civilizációs kérdés a migráció, a család, a gender és a zöldpolitika bizonyos aspektusai is. Az utóbbi négy évben egyedül kellett tartanunk a frontot az értékcsatákban. Láthattuk is, hogy amikor olyan radikális hátszele van a brüsszeli liberálisoknak, mint amilyen a demokrata adminisztráció volt, akkor minden gátlás nélkül képesek támadni azokat a konzervatív kormányokat, amelyek nem állnak be a sorba. Az ideológiai azonosulás számukra sokkal fontosabb volt, mint az európai érdek. Most megszűnik ez a hátszél, így remélhetőleg ismét az európai érdek kerül az európai politika fókuszába, és közben kicsit mi is fellélegezhetünk. A harmadik szempont pedig, hogy a magyar külpolitika célkitűzése az, hogy a világ nagyhatalmai – keleten és nyugaton – barátként tekintsenek Magyarországra, sőt érdekeltek legyenek hazánk sikerében. Száz év után most a legnagyobb a magyar diplomácia számára a mozgástér. Magyarország akkor tud sikeres lenni a világrendszerváltás kellős közepén, ha minden nagyhatalom érdekelt Magyarország sikerében, és Magyarországot politikai értelemben is szövetségesének tekinti. Donald Trumppal egy újabb szövetséges hatalmat kaptunk, ráadásul üdítő módon nem akarja megmondani a magyaroknak, hogyan éljék az életüket.

– Az elmúlt években egyre szorosabbá vált az amerikai és magyar patrióták közötti kapcsolat. Trump hivatalba lépése után beérhet ez a gyümölcs?

– Kiváló személyes viszony van Donald Trump és Orbán Viktor között. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a megválasztása után egy nappal telefonon hívta a magyar miniszterelnököt. Fontos szövetségesek, számítanak egymásra az előttünk álló világpolitikai kihívások kapcsán. J. D. Vance pedig, aki nemsokára betölti az USA alelnöki posztját, korábban több alkalommal elismerően nyilatkozott a magyar kormány politikájáról. A számos republikánus képviselő és szenátor barátunkról nem is beszélve. Minden eddiginél gyümölcsözőbb amerikai–magyar kapcsolatokra készülünk. A liberális média persze kongatja a vészharangot, miszerint Donald Trump kormányával sem Magyarország, sem Európa nem jár majd jól. Én nem így látom. Egy olyan világrend, amelyben mindenki szabadon, az ideológiai azonosulás kényszere nélkül követheti saját nemzeti érdekeit, mindenkinek a hasznára van. Ebben a tekintetben is teljes egyetértésben vagyunk a republikánusokkal: nekik America First, nekünk Hungary First. A Trump–Vance-adminisztrációval gyümölcsöző geopolitikai együttműködésre számítunk, aminek két határa van: az amerikai és a magyar nemzeti érdek. A kettő között azonban szabad a mozgástér. Ugyanez igaz Európára: a kontinensnek lehetősége nyílik a valódi, égetően szükséges stratégiai autonómia kiépítésére. Ez a világrendszerváltásra adható egyetlen helyes válasz.

– A nyugati mainstream mintha nem gondolt volna komolyan Kamala Harris bukására, ellenben Orbán Viktor végig optimistának tűnt az elmúlt hónapokban. Ön szerint mi volt Trump győzelmének kulcsa?

– Annak ellenére, hogy sokan azt gondolták vagy előzetesen azt mondták, hogy a „Trump-jelenség” egy „one man show”, Donald Trump kampánya valójában nagyon jól szervezett, nagyon professzionális kampány volt egy komoly, a háttérben álló kampánycsapattal. Az elnök személye mellett olyan kiemelkedő alakok kaptak szerepet benne, mint a most már alelnök J. D. Vance, Elon Musk, Vivek Ramaswamy vagy Bobby Kennedy. Nekik is volt külön mondanivalójuk, külön üzenetük, amit kiválóan tolmácsoltak az amerikai lakosságnak. A másik kulcs talán az, hogy az Egyesült Államokban az emberek 75-80 százaléka elégedetlen volt azzal a progresszív politikai ámokfutással, ami a demokrata kormányzást az elmúlt években jellemezte. A demokraták ideológiai, identitáspolitikai kérdéseket állítottak kormányzásuk középpontjába. Ezeket mi, magyarok is ismerhetjük, hiszen Brüsszel és a még hivatalban lévő amerikai nagykövet is épp ezen kérdések kapcsán szokott minket számonkérni. Gondolok elsősorban a migrációra és a genderideológiára. Ezek a kérdések viszont egyáltalán nem találkoznak a hétköznapi emberek hús-vér problémáival, életkörülményeik romlásával, ezért az amerikai emberek a változás mellett döntöttek. A kampány és az egész elnökválasztás legnagyobb kérdése az volt, hogy ki tudja a leghitelesebben képviselni a józan észhez való visszatérés politikáját. Trump és csapata azt ígérte, hogy ha ő lesz az elnök, akkor a Washingtonban székelő adminisztráció újra elkezd az emberek problémáival foglalkozni; a túlzott ideologizálás helyett Amerika vezetése újra az amerikaiak mindennapi életét és problémáit fogja majd kezelni. Trump sikere abban is áll, hogy az amerikai embereknek is elegük van az ukrajnai háborúból. Elegük van abból, hogy az adófizetői pénzeket is beleforgatják a háború költségeibe, és emiatt az USA-ban magasak az energiaárak, magasak a benzinárak, ezek miatt pedig magasak a kamatok, és romlik a gazdasági helyzet. Trump ígérete az, hogy ő leállítja a háborút. Emellett véget vet a kontrollálatlan illegális migrációnak, amiből jelenleg számos közbiztonsági és közegészségügyi probléma is fakad Amerika-szerte. Trump elnökként ezek helyett arra fog törekedni, hogy biztonságot teremtsen: gazdasági hanyatlás helyett bérnövekedés és új munkahelyek, végeláthatatlan véres háborúskodás helyett béke.

– Az Európai Politikai Közösség múlt heti budapesti találkozóján hogy tapasztalták: Donald Trump sikerének van-e már hatása?

– Az európai vezetőknek is be kell végre látniuk, hogy egy békepárti Egyesült Államok mellett Európa sem maradhat háborúpárti. A háborút le kell zárni, béke kell, ez pedig azzal kezdődik, hogy a felek tárgyalóasztalhoz ülnek. Az Európai Politikai Közösség múlt heti csúcstalálkozóján is, amelyen több mint 40 európai vezető és ország magas rangú delegációja vett részt, azt láttuk, hogy megkezdődött egyfajta mozgolódás Európában. Mi, magyarok és kiemelten a magyar EU-elnökség katalizátorai szeretnénk lenni ennek a folyamatnak, és azt reméljük, végre az Európai Unió is belátja, hogy ha sikeressé akarjuk tenni az európai projektet, akkor a gazdasági együttműködésre, a versenyképességi kérdésekre és a béke mielőbbi megteremtésére kell koncentrálni. Az EPK-csúcs azt is megmutatta, hogy Magyarország stratégiai szerepe az előttünk álló években javulhat: a világrendszerváltás és az arra adott válasz, a konnektivitás, valamint a gazdasági semlegesség az egyetlen járható, prosperitást hozó út Magyarország számára; a konnektivitás stratégiája pedig igenis működik. Mind az amerikai kapcsolatok, mind a budapesti csúcstalálkozók tökéletesen szemléltetik, hogy a magyar diplomácia mozgástere az elmúlt száz évben nem volt ilyen tág, mint az előttünk álló egy-két évben. A magyar elnökség egyik fő célja a versenyképességi paktum létrehozása volt, az EPK-csúcson ez a megállapodás megszületett. A Budapesti deklaráció a következő öt évre a munkánk középpontjába állítja a versenyképességet. A paktum értelmében 2025 első félévének végére drasztikusan le fogjuk csökkenteni a jelentési kötelezettségek számát, amelyek nagy terhet rónak az európai cégekre. Sürgős intézkedéseket fogadunk el a magas energiaárak mérséklése érdekében. Valódi iparpolitikát is meg fogunk fogalmazni a következő időszakban. 2030-ra az európai össztermék, a GDP 3 százalékát kutatás-fejlesztésre kívánjuk fordítani. A tőkepiaci uniót teljes egészében megvalósítjuk. Létrehozunk egy európai védelmi ipari bázist, a következő öt évben a versenyképesség lesz a középpontban. Minden új jogalkotási javaslathoz kell készíteni egy értékelést, hogy minden új jogszabályról lássuk, milyen hatása van a versenyképességre. Az elkövetkezendő időszakban is az Európai Tanács ülésein rendszeresen vissza fogunk térni a versenyképesség kérdésére.