Az önfeledt szombati dorbézolást egyetlen perc alatt tépte szét a robbanás zaja. Pontosabban nem is a zaja, inkább a levegőben terjedő lökéshullám, ami két sarokkal odébb is, mint valami váratlan ütés, sújtott végig az ember testén. Az elmúlt években újjáéledni látszó körút nyitott kocsmái és a köztük ingázók első reakciója a döbbenet volt. Ahogy körbenéztem, némileg csengő füllel, az imént még mulatozó fiatalok, afféle állókép részeiként, értetlenkedve próbálták felfogni-kifürkészni, mibe is keveredtek. De ez csak néhány pillanatig tartott. A következő másodpercben, a dolgok logikus menete szerint ki kellett volna törnie a pániknak. A pesti körúton mégsem ez történt. Az emberek mintha az esti buli folytatásaként fogták volna fel a robbanást: az utcazaj pillanatokon belül az előző időszak szintjére emelkedett, a többé-kevésbé ittas tömegek pedig fennhangon magyarázták egymásnak a detonáció lehetséges okait. A Király utca felől egyre sűrűbb füst szállt az ég felé, árnyékában nevetgélve kiabáltak magyarul vagy angolul: terror, the islamic state, az Iszlám Állam… És senki nem gondolt arra, hogy biztonságosabb helyre húzódjon.

Győzött bennem az újságíró, elindultam a füstfelhő felé. Tudtam, hogy kockázatos, hisz az elmúlt hónapokban többször olvashattunk olyan terrortámadásokról, ahol késleltetve több bomba robbant – hogy a második vagy harmadik épp az oda csődülő tömegben okozzon még nagyobb mészárlást. Meglepetésemre nem csak én döntöttem így. Az emberek nemhogy menekülni nem próbáltak, de egyre nagyobb csoportokban kezdtek vonulni minél közelebb. Szürreális volt. Miközben házmesterek, portások, szórakozóhelyi alkalmazottak söprűvel és kislapáttal jelentek meg a kapualjakban, hogy eltakarítsák a háztömbökön át betört kirakatok, ablakok szanaszét heverő cserepeit, a tömeg e romokon tiporva sűrűsödött egy irányba. Egy test is fekszik ott, mondta egy jól értesült.

Az első rendőrautó kb. öt perccel a robbanás után vijjogott végig a villamos pályáján, majd perceken belül tucatnyi szirénázó jármű érkezett. Bár az egyenruhásokat adóvevőn irányította egy civil ruhás parancsnok, a rendőrség hosszú ideig csak a robbantás közvetlen helyszíne előtti utcaszakasz lezárására volt képes, a körút túloldalán, sőt már a villamossíneken túl akadálytalanul gyülekezhetett, fényképezgethetett a szenzációra éhes tömeg. S itt is megindultak a találgatások. Gázrobbanás? Terror? Merénylet?

Negyedórába telt, mire egy rendőr az utca túloldalán is elkezdte kiterjeszteni a kordont. Mondta, hogy robbanás történt, ezért a saját biztonsága érdekében mindenki távozzon, ám még ekkor is csak morgolódva, kelletlenül kezdtek oszlani a kíváncsiskodók. Mint akiknek elrontották a szombat esti szórakozását. Amennyiben az elkövetők itt is a több-bombás gyakorlatot alkalmazták volna, vagy mondjuk gépfegyveresek várták volna az ablakokból a katasztrófaturistákat, a felelőtlenül dorbézolókból áldozattá válók száma akár a párizsi mészárláséval is vetekedhetett volna.

Bár a rendőrség közlése szerint az akció csupán terror- és nem dzsihadista cselekmény volt, arra rávilágított, mennyire lehetetlen megvédeni a zsúfolt városrészekben összegyűlő tömegeket. Főleg, ha azok saját biztonságukkal sem törődnek: külföldiek és magyarok egyöntetűen követték el a körúton azokat a tipikus hibákat, amelyek áldozattá tehetik őket. És bár hétvégén éppen azért szavazunk, hogy Magyarországon ne váljanak mindennapi, valós veszéllyé a párizsihoz, a brüsszelihez vagy a nizzaihoz hasonló véres merényletek, tanulnunk kell a terrorhelyzeteket. A rendőrség és a civil tömeg ennél az akciónál egységesen adta tanújelét felkészületlenségének.

Szombat, tömeg, alkoholos befolyásoltság, bulinegyed. Immár kivédhetetlen veszélyhelyzet, amiből terrorral fenyegetett világunkban könnyen gyilkos mix lehet. Szakértők szerint hasonló szöges bombát minimális tudással bárki tud eszkábálni a világháló segítségével.