„A III. világégésnek is vége lesz” – adventi interjú Böjte Csabával

– Békemisét celebrált a tahitótfalusi Szent István király plébánián, de lényegében katonaszentekről beszélt. Szent Mártonról, Szent Ferencről és… Márton Áronról. Ez nem ellentmondásos?

– Szándékosan tettem. Sajnos most a katonák főszerepet játszanak a világban, de nagyon sok katonaszent van, aki lerakta a fegyvert és a szeretet útjára lépett. Szent Ferenc fegyverrel akarta elfoglalni Perugiát, és várbörtön lett belőle. Aztán eltelt pár év, és hosszú évszázadokon keresztül a ferences rend egyik legnagyobb teológiája működött és működik Perugiában, a várban. Amikor mezítláb ment ostromolni, akkor sikerült elfoglalnia a várat, amikor fegyverrel ment, lóháton, akkor nem. Ez szimbolikus dolog, hisz

ha mi is az életünkben mezítláb megyünk, szeretettel, türelemmel kopogtatunk, akkor kinyílik az ajtó.

Ha két ököllel elkezdjük verni és anyázni, abból csak kellemetlenség lesz.

– Háborús időkben hogyan őrízhetjük meg a lelki békességünket?

– Ferenc pápa jövőre jubileumi szentévet hirdetett, 2025 lesz „A remény zarándokai” éve. A remény teremt lelki békét. Minden nehézség és gond ellenére a keresztény bízik a Jóistenben. Hisszük azt, hogy minden nehézség ellenére diadalmaskodik a szeretet, a jóság és az irgalom. Kétezer évvel ezelőtt Jézus nem jött volna el közénk, ha nem hitte volna, hogy képesek vagyunk megtanulni a szeretet parancsát, ha képesek vagyunk összefogva, együtt Isten országát építeni. De ő eljött közénk, és nem torpant meg Nagycsütörtökön, nem torpant meg Nagypénteken sem, és e remény kell bennünket is átjárjon.

– Tehát az advent ígérete a remény.

– Nem gyújtanánk gyertyát, ha nem hinnénk, hogy az a fény oszlatja a sötétséget, nem várnánk a karácsonyt, ha nem hinnénk azt, hogy

Krisztus jelenléte az életünket és a társadalmat is jobbá, átláthatóbbá, tisztábbá, boldogabbá tudja tenni.

– Tehát ön is ebben a reményben dolgozik.

– Sokszor olyan gyermekeket fogadtam be, hogy nem hittem volna, hogy belőlük egészséges, normális felnőtt lesz. Már harminc éve csinálom, és olyan jó látni, hogy mégis nagyszerű, családfenntartó, rendes ember lett belőlük. A keresztény ember, akárcsak a szántóvető, tudja, hogy azt a földet nem szidni kell, nem vasvillával döfködni, hanem verejtékes munkával kell megásni, és meg kell jól trágyázni, hogy ilyen egyszerűen, parasztosan szóljak. Ha így teszünk, akkor az a föld meghálálja az erőfeszítésünket, meghozza a gyümölcsét. Nem kell szidnunk senkit – ez úgyanígy van a gyerekek és a társadalom esetében is. A keresztény szeretet nem jutalom, hanem orvosság, és azt gondolom, hogy ez mindig meghozza a gyümölcsét. Mindenkit arra biztatok, hogy ne elkeseredjen hanem ezen a bizalommal teli zarándokúton járjon a családon, a társadalom belül, és önmagában is.

– A legtöbb ember manapság fél. Egzisztenciája elvesztésétől, a jövőtől vagy a haláltól.

– Sokszor elmondtam a gyermekeinknek, hogy ha valaki mond nekem egyetlen dolgot, amit rosszkedvvel, szomorúan, búbánatosan jobban el lehet végezni, mint bizalommal, reménnyel és türelemmel, akkor essünk kétségbe, pánikoljunk, de senki sem tudott nekem egyetlen ilyen dolgot mondani.

Kontraproduktív a félelem, a szorongás és a reménytelenség.

– Hogyha holnap eljönne a világvége, ön mit csinálna?

– Mondanék egy-két székely bácsis viccet, megöntözném a virágaimat, mert ki tudja, hogy a világ végén mi lesz velük, szegényekkel… de semmi esetre sem esnék kétségbe! Végül is, a mennyei atyám, aki ennyi jóval megajándékozott, akire mindig is számíthatok, ő lesz a világvége főszervezője is, tehát valami jó csak kisül abból is.

– Jól hallottam, hogy a mai napon a váci börtönben misézik?

– A raboknak is advent van, nekik is a reményre van szükségük.

– Hozzájuk másképpen szól?

– Mindannyian bűnösök vagyunk, mindnyájunknak kisebb-nagyobb bűneink vannak, tehát vaj van a fejünkön – ők pedig kimentek a napra. Szerintem a bűnös ember két úton indulhat el. Az egyik Mária Magdolna útja, aki bűnbánatot tart, bocsánatot kér és újrakezdi. Jó tudni, hogy Jézustól nem csak a bocsánatát nyerte el, hanem a feltámadása után végül neki jelent meg. Megjelenhetett volna akár az édesanyjának, Máriának vagy Pilátusnak, esetleg az apostolainak, de Jézus jónak látta, ha ennek az egyszerű, bűnös asszonynak jelenik meg. Ezért mondjuk, hogy Mária Magdolna az „apostolok apostola”, mert Jézus általa üzeni meg a feltámadás dicsőséges, nagy tényét az apostolainak.

– Melyik a másik?

– A másik Júdás útja. Ő ugyancsak elbukott, de őt nem ítélte el senki, Jézus a barátjának szólította még Nagycsütörtök este is. Júdást tehát nem ítélték el, ő nem tudott számot vetni a tettével, és véget vetett az életének. Meg vagyok győzödve, hogy ha Júdás is Jézushoz ment volna a galileai tengerparton, ő is kapott volna sült halat, kenyeret, és Jézus tőle is megkérdezte volna, hogy „Judás fiam, szeretsz te engem?”, Júdás pedig alázattal válaszolta volna neki, hogy „Uram, te mindent tudsz, tudod, hogy milyen gyarló bűnös vagyok, de azt is tudod, hogy szeretlek”. Ha így történt volna, akkor biztos, hogy ma Szent Júdás tiszteletére templomok, szentélyek, oltárok állnának.

A falak nem körülöttünk vannak, hanem bennünk. És ezeket a bennünk lévő falakat kellene áttörnünk.

– Magyarán vállaljunk felelősséget?

– A döntést, az ítélkezést bízzam Istenre, és ne csak a mások életéről, hanem a magam életében is. Igen, kicsi vagyok, gyenge vagyok, bűnös vagyok, elestem – de ne ítélkezzek magam felett sem!

Inkább merjek odaállni a Jóisten elé, és mondjam el a sebeimet, tékozló fiú példájára pedig valljam meg hibáimat, és az Istenre bízzam az ítélkezést.

Tehát azt gondolom, hogy a börtönben ülő emberek ugyanúgy emberek, mint mi. És Jézus Krisztusnak van egy gyönyörű mondása, amikor az irgalmasság testi cselekedeteit sorolja fel: éhes voltam, ennem adtál, ruhátlan voltam, felruháztál, börtönben voltam, és meglátogattál. Jézus Krisztus azonosítja magát az elítéltel, a bűnös emberrel. Döbbenetes, nem? Ha én egy bűnöst, egy elítéltet meglátogatok, az valós istenélményt jelenthet neki. Azért is vagyok erre nyitottabb, mert édesapámat is hét évre bezárták, és nem látogathattam meg a börtönben. Sok börtönben jártam – a szegedi Csillagban, Balassagyarmaton –, és megrázó, amikor ezek a hosszú évekre elítélt emberek elvégzik a szent gyónásukat.

– A bűn is egyfajta börtön?

– Igen, és mi mindannyian Isten gyermekeinek a szabadságára kell törekedjünk.

Érthető a félelem, a kishitűség, de a bűn a méltóságunkat sebzi.

Jézus számára nincs olyan bűn, amire ő ne tudna választ adni. Azt hiszem, hogy a magyar társadalmunknak nagy-nagy szüksége lenne a kiengesztelődésre, nem csak az Istennel, hanem egymással is.

– Tehát ne féljünk, hanem bízzunk.

– Az újságíróknak szoktam mondogatni, hogy

félrevert harangok zajában nem lehet családot alapítani, gyermeket vállalni.

Ha állandóan félreverjük a harangokat, hogy milyen nagy bajok vannak, pont azt érjük el, hogy a fiatalok elbizonytalanodnak. Ha autót vezetek télen, és megcsúszik, akkor elbizonytalanodom, és mindjárt lassulok, leállok. Mi pedig pont azt szeretnénk elérni, hogy a fiatalok bátrabban vállaljanak családot, gyermeket, bátrabban vállalkozzanak, hajrá! Bátorítsuk, lelkesítsük és ne ijesztegessük a fiatal nemzedékeket. Az I. és II. világégésnek is vége lett, meg vagyok győződve arról, hogy ennek a mostani III. világégésnek is valahogyan vége lesz. Tudjuk jól, hogy nem csak Ukrajnában dúl a harc, mert ez egy nagy gazdasági háború is egyben, de hiszem, hogy eljön az a nap, amikor az ukrán ember az orosszal leül egy pohár vodkára, és azt mondja: héj, milyen bolondok voltunk.