Az Anschluss. Ausztria bekebelezése után a magyar diplomácia legfőbb törekvése a náci megszállás mindenáron való elkerülése. Ez az a realitás, amit a mai, Horthy ellen fenekedő vakszamarak nem vesznek figyelembe. A második kínzó gond az abszolúte embertelen trianoni békeszerződés revíziója. Ami Hitler kezébe példátlan adukártyát adott: hiszen a szlovákokat, a cseheket, a románokat, a szerbeket és a magyarokat is egyaránt kecsegteti és fenyegeti a „megoldással”. Harmadjára: belföldön is erősödik a Horthy-ellenzék, mégpedig szélsőjobbról – náci erkölcsi és anyagi támogatással. Negyedszerre: az angol, a francia és az amerikai hatalom közönye a kelet- és közép-európai náci veszéllyel szemben. Ötödször: katonai fenyegetettség Románia felől. Trianonban katonailag ellehetetlenítették Magyarországot. Miközben az utódállamok korlátlanul fegyverkezhettek, számunkra katonai képzés, fegyverkezés betiltatott. A leventemozgalom fapuska-imitációkkal alaki gyakorlatokat művelhetett legföljebb. Még az országutak szélességét is korlátozták. Németország nem tudott fegyvereket adni, Olaszországból juthattunk némi fegyverzetkészlethez. Elképesztő volt az a laca-faca is, amit a csehszlovákok a jogos magyar kívánságokkal szemben tanúsítottak. Annak ellenére, hogy Hitler kést szorított a torkukhoz, sőt 1938 szeptemberében meg is szállta az országot. A nácik akadékoskodnak: egyfelől elvárják, hogy részt vegyünk a Csehszlovákia elleni katonai akcióban, de azt nem akarják, hogy az egész Felvidék és Kárpátalja is visszakerüljön, másfelől attól kifejezetten irtóznak, hogy lengyel–magyar közös határ szülessen. (Jó orruk volt!) Ennek ellenére lett közös határunk. 1938. november 20-án a Ruszin Nemzeti Tanács „rendfenntartás céljából behívta a magyar csapatokat.”

Ismételgetek, mert érzékeltetnem kell azt az őrületes bénázást, amitől Hitler mentes egyedül. Ő előre kidolgozott terv szerint lépeget. Böhönye vagy összevissza zavaros a nyugati és a keleti diplomácia. Mi taktikázunk. Egyszerre alkalmazkodunk és teszünk Hitler szándéka ellenére. Az 1939. május 5. t.cikkben korlátozzák a zsidók részvételét a gazdasági és a kulturális életben. Náci nyomásra. Ugyanakkor Veesenmayer szakadatlanul háporog: a magyarok elszabotálják még a saját zsidó törvényeiket is. Ez idő tájt alakul ki a „stroh­manok” intézménye. A zsidók maradnak birtokaikban, de keresztények a névleges tulajdonosok.

Ami a kultúrát illeti. Még ebben a hónapban, tehát 1939 májusában bemutatják – nagy csinnadrattával – Heltai Jenő Az ezerkettedik éjszaka című komédiáját, ami fityisz a náciknak és az új törvénycikknek is. Mert Heltai zsidó, unokafivére Herzl Tivadar a cionizmus atyja, a modern kori zsidóság nemzetközi vezéralakja. És a következő hónapban a náci törvények szerint zsidónak számító Karinthy Frigyes és Sík Sándor műve jelenik meg a könyvnapra. Ezeket az apróságokat nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha a föntebbiekről értekezünk. Mint ahogyan azt sem, hogy korábban Karinthy 1936-os agyműtéte országos érdeklődést vált ki. Olivecrona operálja meg Stockholmban. Amit a buci-gyurik elhallgatnak: az eseményt a stockholmi magyar követ, tehát államilag hivatalos személy szervezi meg. Mégpedig a korszak legjelentősebb horthysta politikusának, Bethlen István hitvesének kérésére. Miért? Mert Karinthy a Horthyhoz legközelebb álló politikus családi-baráti körének teadélutánjain állandó vendég. Karinthy-kutatásaim során fölkerestem Bethlennét is 1949 körül. Ő hívta föl figyelmemet arra, hogy a fél napig tartó agyműtét ideje alatt a magyar rádió óránként számolt be a történtekről, kielégítendő az országos érdeklődést és rokonszenvet. Csak a nyilas sajtó gonoszkodott. Azzal próbálta lejáratni az írót, hogy agyműtéte csupán szenzációhajhászás.

(Folytatjuk.)