Jogos kérdés: a magyarok minden híresztelés ellenére ennyivel különbek lettek volna a környező népeknél, mint azt az előző cikkem sugallhatná, sőt a franciáknál is? Megint a Ránki-féle kényszerpálya-elméletre hivatkozom. A franciáknál a kényszerítő kockázat az volt, ha nem „oldják meg a zsidókérdést”, a németek megszállják egész Franciaországot. A Monarchia morzsalékainak a kényszerpályáját pedig Trianon szolgáltatta. Hiszen Hitler ezzel zsarolta a Kárpát-medence és közvetlen környezete országait. A nyugatiak által jóváhagyott bécsi békével még élesebben fordította szembe egymással a közép-európai országokat, és húzogatta előttük a mézesmadzagot. Megismétlem, mert fontos: a háborúban már részt vettek német oldalon a szlovákok, a románok, amikor még Magyarország nem. És éppen ez volt a háborúpárti Werth Henrik érve, hogy a háború után Hitler büntetésből visszaveszi tőlünk azt, amit adott. A szlovákok, románok pedig azt remélték, visszakapják, amit elvett tőlük Hitler. (Meg is ígérte nekik.) Még mindig nem fogják föl azok, akiket illet, hogy Trianon a következő háború melegágya, és Trianon nélkül nincs soa, vagy ha úgy tetszik, holokauszt! Mindenesetre a Horthy-adminisztráció által irányított Magyarország ellenállt a náci követeléseknek, mert egy ideig félig nyeregben volt. Mert mint említettem, éléskamrája volt a németeknek. A belső ellensége, vagyis a szélsőjobb ellenére még egy ideig tudott mérsékelten önállóan cselekedni. Meghozta ugyan a zsidótörvényeket, amelyekhez Horthynak semmi köze sem volt, ám nem sárgacsillagozott, és nem szolgáltatta ki a zsidókat. Ismétlem: Laval föláldozta a francia zsidókat a maradék Franciaország megszállását elkerülendő, mi befogadtuk a szlovák, a lengyel, sőt a francia menekülteket is. Zsidókat és katonákat. A nézeteltérések, a korholások, a fenyegetések és a nemet mondások pedig napirenden voltak a náci és a magyar fél között. Sőt! Szent-Iványi Domokos szerint, aki egyik szürke eminenciásként kulcsszereplője az akkori eseményeknek, hivatalosan nehezményeztük, hogy a németek elrendelték: a magyar állampolgárságú, a németek által megszállt Párizsban élő magyar zsidók is kötelesek sárga csillagot viselni! Mire Luther sajnálkozott, hogy éppenséggel a magyarok nem értik meg Németország intencióit a zsidókérdésben. És azt hangoztatta: az európai zsidók keletre kitelepítése megoldható, és az egymilliónyi magyar zsidót könnyedén el tudják helyezni ott a többi európai zsidóval.

Az 1938 óta tartó és állandóan fokozódó fenyegetések a magyar zsidók ügyében 1942. április 26-án durva fordulatot vettek. Hitler a Reichstagban bejelentette: a zsidókérdés egész Európára kiterjedő gyors megoldását viszi végbe, vagyis mint említettem, megváltoztatta korábbi nézetét, hogy azt csak a háború után hajtja végre. Himmler pedig konkretizált: az összes európai zsidót a keleti, megszállt területekre telepítik ki egy éven belül. Vagyis 1943 végéig.

A nácik német alapossággal és módszerességgel dolgoztak. Először csak Németország területéről és a megszállt országokból kellett a zsidóknak távozniuk 1942. december 31-ig. Megint személyesen szerzett ismeretanyagom: a Franciaországban élő, de magyar állampolgár Fischer István barátomtól tudom, hogy az ottani magyar zsidók jó része nem hagyta el a megszállt országrészt, s belőlük toborzódott a francia ellenállási mozgalom magva, lengyel, cseh és más nemzetiségű zsidókkal egyetemben.

Szent-Iványi Domokos szövegéből tudjuk, a németek Szlovákiát, Romániát és Horvátországot állították a magyarok elé példaképül, mert velük „máris megvannak a kitelepítésre vonatkozó megállapodások (…) és hogy, máris bírják a Ducénak bizonyos fokú megértését” is. Vagyis Horthy megint szörnyűséges kutyaszorítóba került, akárcsak 1920 után. Még esélye sem volt, hogy nyíltan szembeforduljon Hitlerrel, beláthatatlan és szörnyű következmények nélkül. Itt jegyzem meg: a Szent-Iványi Domokosra vonatkozó adatokat a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum kiváló fiatal kutatóitól kaptam.

(Folytatjuk.)