Mindenki tudja: a nagy világvallások keletiek. Köztük akad olyan, amelyik el sem hagyta szülőföldjét (a sintoizmus például), s van olyan, amelynek változatai úgyszintén megmaradtak származásuk körleteiben, s akkor is keletiek maradtak, ha eltávolodtak kialakulásuk földrajzi helyétől.

Egyetlen világvallás azonban markáns kivétel. A kereszténység. Gyökerei a Közel-Keletre nyúlnak, mégis minden porcikájában egyedülállóan európai, akármely földrészre származott el. Ausztráliát, Amerika mindhárom részét meghatározza az a kereszténység, amely európaiságát még leggyöngébb szórványaiban is megőrizte. Az egyiptomi kopt, az örményországi, a szíriai vallás nem a mai Európából ered, mégsem kivétel, mert születési helye a maga idejében de facto Európa volt, a hellenista Római Birodalom része. Amiből következik, hogy a kereszténység determinálta az európaiságot, és megfordítva.

Mivel nem vallástörténetet írok, e kérdéskörben nem mélyedek el tovább. De a mai, homályonc agyú európai politikai vezetők túlnyomó többsége föl sem fogja – mint előző cikkemben utaltam erre – az európaiság és a kereszténység azonosságát. Sőt, az sem dereng a „Salamon-tökökben”, hogy a kereszténységet megtagadó pösszenet-jankók ma nem is hápoghatnának a türelmes, a nyitott kereszténység nélkül.

Megfejtendő kérdés, hogy ez a keleti eredetű vallás, szellemiség, kultúra miként határozhatja meg az európaiságot, miként uralkodhat egy földrészen? És viszont. Az európai kultúra, amelynek fontos eleme a görög és a latin múlt és annak minden terméke, motiválhatta-e és miként a kereszténységet? Egyáltalán, miként kerülhetett Európába, és miként alakulhatott egy földrajzi egység egyedi vallásává, miként európai és mi az európaiság lényege?

Ahhoz, hogy ezt megértsük, vissza kell vándorolnunk a múltba, mégpedig a Krisztus születése előtti időkbe, illetve Alexandrosz, vagyis Nagy Sándor korába és személyéhez. 356-ban született, krisztusi kort élt meg. A kereszténység szempontjából fontos világtörténeti esemény a tevékenysége. Hódításai és városalapításai nyomán honosodott meg a hellenizmus és vált meghatározóvá a meghódított területeken. Tarzuszt például Szanherib alapította a VII. században, de akkor nőtt meg a jelentősége, amikor görögök telepedtek le a városban, és a hellén kultúrát tették uralkodóvá. Szent Pál születése idején erős hellénista kultúrközpont volt, ebbe született bele a kereszténység kulcs­alakja. Zsidó származású szülei azért küldték el Jeruzsálembe, hogy elsajátítsa ősei nyelvét és műveltségét. Az ő hellenista műveltsége jegyében született konfliktus közte és Péter apostol között, aki az ortodox zsidó kultúra szellemében ragaszkodott a körülmetéléshez. Pál azonban ezt ellenezte, mert tarzuszi hellén környezetben cseperedett föl, római állampolgárként, ezért számára az ősi zsidó szokás nem ugyanazt jelentette, amit Péternek. Pál távolabbra tekintett, a keresztény vallást egyetemes érvényűnek tartotta, s attól félt, a nem zsidó származású megtérítendőket elriasztja ez a szokás. Pál apostol formálta a legerőteljesebben, a leghatásosabban a kereszténységet. A rómaiakhoz írott levelei korábbiak az evangéliumoknál. Tehát voltaképpen ő az első evangélista, mert levelei evangéliumi szerepet töltenek be. Az időrendből következően meghatározhatta a négy evangéliumot, azok markáns karakterét. Az Alexandrosz által alapított Alexandria a nagy lélekszámú zsidó szórvány központja volt, amely már anyanyelvén sem tudott. A makedón származású fáraó, Ptolema­iosz fordíttatta le számukra görögre az Ószövetséget, hogy a diaszpórában élő s anyanyelvüket már elveszített zsidók ne veszítsék el ősi vallásukat is.

(Folytatjuk.)