Közösségi együttműködés ősi szőlőfajtáink támogatására
Kóstold az élő múltat!
Cabernet franc, sauvignon blanc, chardonnay, cabernet sauvignon, merlot, pinot noir – élettel telt, vibráló dallamokkal asszociáló szőlőfajták, amelyek emblematikusan fémjelzik Franciaország borait. A mediterrán melegségű sangiovese minden ízében olasz, a feszesen fűszeres zöldveltelini és vörös párjának mondható zweigelt az osztrákok büszkesége, a rajnai rizling a maga ropogósan alliteráló nevével, fegyelmezett strukturáltságával összetéveszthetetlenül német, az ibér lágysággal és hosszú, már-már melankóliát rejtő sejtelmességgel hódító tempranillo száz percentesen spanyol.
Hamvas Béla írja Az öt géniusz földje című páratlan nemzetkarakterológiai munkájában, hogy a föld, a hely szellemisége, a genius loci meghatározza az ott élő emberek karakterét – e megállapítás igazságát bátran kiterjeszthetjük a termőhelyi adottságokat eszenciálisan megmutatni leginkább képes szőlőre is. Hamvas A bor filozófiája című remekművében azt is leszögezi, hogy a magyarság bornép.
Igen, a szőlő, a bor önazonosságunk tükre. Nem véletlen, hogy a baszkokon kívül (akik az ardoa névvel illetik) csak nekünk, magyaroknak van saját szavunk e nemes italra, és nem véletlenül hívjuk bornak; e szót kétezer esztendővel ezelőtti kínai krónikák említik először, arról tudósítva, hogy hun őseink és más hasonló lovaskultúrák népei áldozatokat mutattak be Bor-Tengri, vagyis az Újjászületés Istenének hegyénél.
A magyar borkultúra tehát igen ősi múltra tekint vissza. Van honnan meríteni, még ha nagy igyekezettel és kimódolt érzéketlenséggel-igénytelenséggel el is térítettek minket régi magyar fajtáinktól.
Igaz ugyan persze, hogy az úgynevezett világfajták többsége is becsülettel megállja a helyét a magyar borvidékeken, de ha meg akarjuk mutatni a világnak, nem utolsósorban saját magunknak, hogy mi a magyar bor, akkor kötelességünk újra termesztésbe vonni, ápolni, ismerni, szeretni a saját fajtáinkat.
Ezek jelentős részét sajnos kipusztította a szőlő SZDSZ-ének is nevezhető, mindközönségesen filoxéra néven ismert, a krumplibogárhoz és az influenzához hasonlóan Amerikából származó gyökértetű, illetve a minőség helyett kizárólag a terméshozam bűvöletében élő kommunista nagyüzem.
Persze voltak nagy túlélők, például az olaszrizling, ami ugyan nem sorolható a legrégebbi fajtáink közé, és vélhetően genezise is Nyugat-Európába mutat, de elég régóta velünk van ahhoz, hogy sikeres asszimilánsként a magunkénak mondjuk, pláne, hogy a Kárpát-medencén kívül már nemigen találni belőle.
De vannak még régebbi, esetenként ugyan szintén messziről jött, nálunk otthonra lelt fajtáink is: a csóka, a laska, a gohér, a tihanyi kék, a feketefájú bajor, és még tovább. Ezek nagy részét a Velencei-hegységben, Nadapon és környékén borászkodó Szentesi József kezdte tudatosan termeszteni bő húsz évvel ezelőtt. A bátor, kísérletező kedvű gazda a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetéből beszerzett tíz fehér és tíz vörös fajtát, előbbiekből vörös dinkát, piros bakatort, hamvast, lisztest, kovácsit, kolontárt, szerémi zöldet, balafántot, sárfehért, fehér gohért, vörösből pedig csókát, laskát, tihanyi kéket, tarcali kéket, fekete muskotályt, kékbajort, fekete fájú bajort, hajnos kéket, kékszilvánit, purcsint. Az első tétel 2004-ben született meg csókaszőlőből. Ugyan csekély mennyiség lett, de sok borász kolléga érdeklődését fölkeltette a remekül sikerült bor, Szentesi József pedig nem volt rest, sem irigy megosztani tapasztalatait, nem utolsósorban a régi magyar fajták oltványait másokkal, így lassacskán terjedt a szőlő-honvisszafoglalás gondolata és gyakorlata. Ma már akad néhány tucat magyar pincészet szerte a Kárpát-hazában, amelyek magukévá tették a missziót, és régi magyar fajtákat gondoznak. A somlói Andrási László, az egykori királyi borvidéken, a Szerémségben munkálkodó Maurer Oszkár és mások ma már szép palettát tudnak kínálni az érdeklődő-értő közönségnek. A közös szakmai eszmecserék, a kíváncsi kóstolások és az ezekből fakadó felismerések nyomán februárban megalakították a Régi Magyar Szőlőfajtákért Egyesületet. Az összefogás célja, hogy ilyen formában még nagyobb ismertséget és támogatottságot adjanak az erre nagyon is méltó régi fajtáinknak. E küldetésről és egyéb céljaikról is mesélnek az egyesület tagjai a látványos bemutatkozásnak szánt, több mint 50 bort felvonultató
Régi magyar fajták nagykóstolón,
amire május 8-án 17 és 21 óra között kerül sor a budapesti Szent Angéla Gimnáziumban (1024 Budapest, Ady Endre utca 3.)
A jeles eseményről bővebb információt itt találni:
