Az összehasonlításoknál is meggyőzőbbek maguk a szövegek, amelyek az ember és ember közötti szeretetet az Isten-szeretet mellé rangsorolják. Ez egyszerűen példátlan a vallások történetében, mert mint említettem, a vallások elsősorban az isten(ek) és az ember viszonyát szabályozzák. Az emberi kapcsolatokra csak indirekt módon szabnak törvényeket. A mezopotámiai törvénykönyvek a legapróbb részletekig meghatározzák az emberi közösségi lét mikéntjét, amelyek visszacsengenek a mózesi tíz- és a zsidó 613 parancsolatban, hiszen az isten(ek) iránti föltétlen hódolat mellett praktice eligazítanak a társadalmi együttélésben is.

A föltételezés szerint (ami több mint valószínű) Pál apostol evangéliumai, vagyis a rómaiakhoz írott levelei megelőznek minden leírt evangéliumot. Először Pál nevezte magát evangélistának már az ötvenes években, s ez a megnevezés csak 200 körül vált általánossá a négy evangélistára is! Mégis, Máté evangéliumának ide vonatkozó részeivel kezdem elmefuttatásomat.

Az evangélista ezt írja: „Mondá neki Jézus: Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb és első parancsolat. A második pedig hasonló ehhez: szeresd felebarátodat mint tenmagadat. E két parancsolaton függ az egész törvény és a próféták.”

Mózes második beszédében fogalmazza meg a tízparancsolatot, amiből az első négy „szó”, „mondás” az Isten föltétlen imádatára vonatkozik. A másik hat azonban már az ember emberhez való viszonyát szabályozza, amelyben ugyan a szeretet szó nem fordul elő, de lényegében megtartásuk az embertárs iránti kötelességeket tartalmazza. Ezek emlékeztetnek a mezopotámiai törvénykönyvekre.

Máté is és Lukács is olyan törvényt fogalmaz meg azonban, ami elképzelhetetlen más vallásokban.

Lukács: „Szeressétek ellenségeiteket: jót tegyetek azokkal akik titeket gyűlölnek.” Máté pedig: „Hallottátok, hogy mondatott: szeresd felebarátodat és gyűlöljed ellenségedet. Én pedig mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, jót tegyetek azokkal kik titeket gyűlölnek és imádkozzatok üldözőitekért és rágalmazóitokért.”

A hellenisztikus környezetben cseperedő latin állampolgár Pál apostol azonban még tovább megy, amikor fölöslegessé teszi a tízparancsolatot a szeretet törvényével. Ezt írja: „Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki embertársát szereti a többi törvényt is megtartja. Hiszen a parancs: ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, másét ne kívánd, s ami egyéb parancs még van mindebben, az egyben tetőződik: szeresd felebarátodat mint tenmagadat. A szeretet nem tesz rosszat az embertársnak. A törvény tökéletes teljesítése tehát a szeretet.”

Az újszövetségi tanításokhoz a legközelebb az ószövetségi Példabeszédek könyve áll. Salamon bölcs mondásaiból idézek kettőt: „A szeretet fátyolt borít a hibákra”, és „Ha éhezik ellenséged, adj neki enni, ha szomjúhozik, adj neki vizet inni”. Azért tartom lényegesnek az ószövetségi idézeteket a szeretetről az Újszövetség mellett, mert jelezni szeretném, hogy noha a szeretet parancsa a kereszténység kulcs­szava, mindennemű kizárósdi tényt hamisít, noha a lényeget tekintve igazam van. Miért? Elképesztő az a sulykolásszerű ismételgetés, ha csak Pál apostolt veszem figyelembe, ahogyan a keresztényi emberszeretetet hangoztatja.

Különösen Pál apostol levelei jó példák erre. Variálja az általam idézett ószövetségi példát, de hogyan? „Osszam el bár a szegények táplálására minden vagyonomat, és adjam át testemet (…) ha szeretetem nincs: mit sem használ nekem.”

Nem folytatom tovább a példázgatást. Mert ennyiből is kiderül az Európai Unió máskülönben is bunkócska hangadóinak mérhetetlen korlátoltsága a kereszténység negligálásában.

(Vége)