Mert ostobán hazudik. Augusztus 25-én rittyentett egy tárcacikket az ÉS-ben Kardos György címen. Már a cím is hazug, mert a Magvető 32 éve halott igazgatója ürügyén engem rágalmaz egyfolytában. De mi ütött belé éppen most? Nem tudom, hiszen már huszonhét esztendeje annak, hogy 1990. november 15-én az Új Időben írtam róla egy megsemmisítően gyilkos szatírát, és úgy látszik, azóta fortyog benne a habzó gyűlölet. Nem bírta tovább, és most tört ki belőle érzelme lényege, a kloáka.

Radnóti 1969-ben, Aczél György parancsára került a Magvető Könyvkiadóba lektornak. Ahol én is dolgoztam, de feketén és titokban a prágai tavaszról tett rokonszenvező kijelentéseim miatt. (A televízióból rúgtak ki, nem akárki, nevezetesen Grósz Károly.) Első kardinális és roppant ostoba hazugsága ez időkhöz kötődik. A kis gonosz kobold, e Lukács György-hitű szellemi törpe ezt írja: „mindjárt a Németh László-kiadás egyik új kötetének szupercenzúrázását bízta rám, [Kardos igazgató – Sz. K.] azzal bízott meg, hogy a már megszerkesztett kötetben bíráljam el a szerkesztő (…) Szalay Károly szerencsére ceruzával írott megjegyzéseit. […] óriás Hardmuth törlőgumit vásároltam, s végigradíroztam a kéziratot.” Minden szava hazugság. De miért hazudott így? Mert dehonesztálni akart saját elvbarátaim előtt. Cáfolata pofonegyszerű. Csak le kell emelni a polcról a Németh László-köteteket, s a kolofonban ott a szerkesztő neve. Mindegyik Németh László Magvető-kiadványban kizárólag Kristó Nagy István vagy Hegedős Mária neve található. Ilyen könnyen tetten érhető hazugságra csak egy nagyon buta ember süllyed. De tovább ragozom a dolgot. Nem is szerkeszthettem, mert szilenciumra ítéltettem. És semmiképp sem lehetett egy már megszerkesztett kéziratban ceruzabejegyzés, mert ez szakmai nonszensz. Vagyis tudatlanság a köbön. Arról nem beszélve, hogy minden Németh László-kéziratot nyomdába küldés előtt maga az igazgató, Kardos „szupercenzúrázott”. Elképeszt Radnóti elvakult, áporodott gyűlölete. Máskülönben Kardos Radnótit emberszámba sem vette, mert a kis hülyőke úgy kezdte kiadói tevékenységét, hogy rögtön írásba adta: soha életében egy sor Tamási Áront sem olvasott. Egy magyar lektor! Ez még a katpolos, hajdanvolt sportújságírónak is sok volt.

Butaságát fokozandó, akkor jelentkezett Király Istvánnál párttagnak (majd visszalépett), amikor a béketábor lerohanta a prágai tavaszt. Az SZDSZ vezetőségi tagjaként, képviselőjelöltjeként és főtanácsadójaként is működött. Ez megmagyarázza, miért tűnt el még a föld színéről is a jobb sorsra érdemes SZDSZ.

De irodalomkritikusnak sem volt kutya. Íme egy idézet tőle: „Petri szerelmi lírájának enigmája teljesen marxi szellemben fogant, azoknak a híres szavaknak a jegyében, melyek szerint a férfi és a nő közötti viszonyban megmutatkozik, mennyire lett a másik ember szükségletté, s ő legegyénibb létezésében mennyire közösségi is egyúttal. […] E költészet teljesen kívül áll azon az értékstruktúrán, amelynek szintjén a férfi és a nő viszonya a legközvetlenebb mércéje. A másik tulajdonná, tárggyá változtatása távol van, de azok a valóban emberi viszonyok, amelyek versben föltűnnek, mélyen problematikusak.” (Kinyomtatva, kötetben. Dokumentálható.)

Tehát. Még a férfi és a nő szexuális kapcsolata (aktusa) is marxi szellemben fogant szerinte, azon túl, hogy a fogalmazás érthetetlen. Ezek után fölösleges tovább idézgetnem bornírt rágalmazásait, hiszen azok a föntebbiek tükrében hiteltelenek. De az is az öntelt korlátoltságát jellemzi, hogy róla írott szatírám után még volt mersze belém kötni. Azt remélte talán, hogy 90. évem közeledtén már kifogyott a tollamból az epe?

A baj csak az, hogy az efféle emberselejtek uralják szellemi életünket és nevelik fiataljainkat.