Hirdetés

„Ideje van a születésnek és ideje a halálnak, ideje az ültetésnek és ideje a kiszakításnak… ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak… ideje a háborúnak, és ideje a békének.”

Minden keresztény ember számára, ha a pontos bibliai helyet nem is tudja, ismerősek a fenti szavak. A hagyomány szerint Salamon király fogalmazta meg így az élet értelméről és a helyes útról vallott gondolatait. Évezredek tapasztalata bizonyítja e gondolatok bölcsességét. Ahogy az egyéni életnek, úgy a közösségének, a társadaloménak is különös hullámzása van, és az egyik legnehezebb feladat ráérezni, hogy éppen hol tart ez a hullámzás, mi az a cselekvés, aminek eljött az ideje.

A nagyvilágban talán soha nem volt olyan nehéz ez a ráérzés, mint most. Felkavarodott az értékek évezredes rendje, olyan mértékűvé vált az irányvesztés, amilyenre aligha van példa a történelemben. A nyugati világot foglyul ejtette a nagy dekonstrukció, a természet és az ember által alkotott minden törvény és szabály lebonthatóságának illúziója. Ebben a helyzetben sorskérdéssé vált, hogy a történelem eddigi legsikeresebb civilizációnak, a nyugatinak sikerül-e megőrizne azokat a fundamentumokat, amelyekre fölépült: a családot, a nemzetet és a transzcendensbe vetett meggyőződést. De bármikor bármit megtenni még ebben a válságos helyzetben sem lehet. A politikai talentum többek között abban áll, hogy sikerül-e megérteni a történelem menetét. A köznyelv ezt ritmusérzéknek nevezi, de éppen a háromezer éves bibliai szöveg bizonyítja, hogy mennyivel többről van itt szó.

A sors a következő hónapokban próbatétel elé állítja a nemzeti konzervatív oldalt, amelynek többek között arról kell számot adnia, hogy helyesen tudja-e érzékelni az idők szavát, akkor és úgy cselekszik-e, amikor annak az ideje elérkezett. A tét nem kisebb, mint hogy a valóság visszanyerje a jogait, „mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők, szabadok, kedvesek”, és éljen tovább nemzet e hazán, amelyet őseitől megörökölt. Rajtunk múlik, hogy így lesz-e.

Kapcsolódó cikkünk