Hirdetés

Úgy befenyített Poloska Péter az alföldi falu, Örményes főteréről, Nagyvárad felé félúton, hogy azóta is azon tépelődünk a feleségemmel, hogy éjszaka csak ülve merjünk aludni lakatra zárt kertkapu, meg spaletták mögött, vagy azonnal szedjük ágylepedőbe a családi ezüstöt és piros-fehér-zöld csillaggal a kabáthajtókán vándoroljunk ki a szabad világba az életünkre törő Tisza elől.

Mitől rezeltünk be ennyire? Hát szégyen vagy sem, de attól, amit a hullámok hátán magasított talpú fehér dorkóban lovagló (vízen járó) révkapitány üzent mindazoknak, akik a parton röhögnek rajta és akik már akkor keresztény-nemzeti nevelést kaptak, amikor ő meg matróz társai még csak szülői gondolat sem voltak. Mert mit is mondott az a Peti elnök? Azt, hogy el a kezekkel a tiszásoktól és

„ha olyat terveznek (értsd alatta mi, nem tiszások), amit esetleg terveznek, akkor ők ott lesznek. És akkor lesz nemulass!”

Megfejelte még azzal, hogy nagyon komolyan gondolja, úgyhogy óvatosan azzal, hogy meddig megyünk el – zárta életveszélyt súroló fenyegetését, ha normális ember komolyan venné ezt a talajmenti fagyoknál már fülvédős sapkára szoruló jellemtöpörtyűt.

Fotó: Magyar Péter Facebook-oldala (képernyőkép)

Ide figyeljen, kis sz.rházi! Már az első igazán vágyott randevúm után nagyobb (1977) és tisztelettudóbb gyerekem született, mint amilyenre maga sikeredett. Amikor tehát a 15 éve regnáló jobboldali kormányt ütlegeli, akkor milliónyi magyart is gyepál, akik korukból adódóan 40, meg 50 esztendeje nemzeti keresztények, arra tanították őket. Miért mondom?  Mert nem mi lettünk kormánypártiak, meg NER-csicskák, hanem nekünk, Kádár alatt sínylődőknek lett végre jobboldali kormányunk. Jegyezze meg és vésse a fejébe: mi nem Orbánt szolgáljuk, engem például 1975-ben ítéltek el államellenes izgatásért, amikor a kormányfő 12 éves lehetett, és a mai napig nem kaptam vagy kértem tőlük egy petákot sem; hanem Orbán meg a kormánya szolgál minket, jobboldaliakat. Ebből pedig egyenesen következik, ha őket bántják, azzal bennünket, nemzetünk valódi érdekeit sértik és tapossák. Ez nem Orbán dicsérete, nem kell szeretni, és nem a magam igazolása. Egyikünk sincs ráutalva.

Ezért aztán még bántóbb, ha egy magam korúhoz taknyos, aki idegen zsoldban és parancs alatt bohóckodik, megfenyeget és azt üzeni, lesz itt nemulass. Némi személyeskedést idehozva, mindkét fiam idősebb nála, de ha bármelyik ilyet mondana, ma is nyakon vágnám. Ők meg kizsigerelnék azt, aki az apjukat életveszéllyel ijesztgeti.

Miután kitisztáztuk az evidenciákat, én kesztyűt dobok neveletlen képébe és állok az ön által megüzent nemulass elébe! Jó apám mondta: ha kapsz egy pofont és nem adod vissza, tőlem kapod itthon a másikat. Ha nemulass, hát legyen nemulass! Jelesnél jelesebb párbajsegédei, úgymint Bódi, Kollár, Klujber, Nagy és Romulusz közreműködésével, mondjuk az Ötkert diszkó előtti placcot, a lopott telefon csobbanásától neszező éjszakai Duna-partot, a putnoki katolikus templom bejáratát, az öngyilkosságához kihívott mentő betegterét vagy a nagyváradi Fekete Sas báltermét javaslom, ha egyetért.

Ami pedig a tahó és primitív fenyegetéséből adódott bajvívásunk fegyvernemét illeti, nos, tekintettel a köztünk feltűnően meglévő intelligencia- és korkülönbségre, azt is szabadon megválaszthatja. Tőlem lehet egy Vargáné kredencéből kirántott konyhakés, lecsatolt marhabőr nadrágszíj, törött kórházi hőmérő, vagy folyami búvároktól lopott okostelefon. Bármelyiken elhúzom a nótáját.

És nemcsak én, de milliónyi magyar húzza majd el a nótáját, ha nem fér abba a vastag bőrébe, és akkor tényleg lesz nemulass. Ha fenyegetnek, sőt komolyan is gondolják, akkor önökkel ellentétben csöppet sem óvatosan, mi is ott leszünk, odaugrunk egészen az orrcimpájuk elé és meg sem állunk a Tiszáig. Magának nincs józan esze? Becsületével együtt elvitte Ursula cica? Ez lenne a Békések Ligája, meg szeretetországa? Nincs abban a megveszekedett gittegyletben egyetlen gondolkodó csicska sem? Félnótással akarnak nemulasst rendezni!

Csatázni önökkel? Egészséges ember sántákkal és vakokkal verekedjék? Fejlődésben visszamaradt, még értelemben is gyenge hőzöngőkkel szemben csavarjuk ki a kocsmai cimbalomlábat? Ugyan már! Inkább, mint eddig, különösen sokra tartott értelmükkel vonulgassanak, túrázzanak, szelfizzenek, szektásodjanak tovább, de békésen.

Mert tudják, mi lehet abból, ha fenyegetnek, uszítanak? Határozott móresre tanítás! Ha már az anyu meg az apu nem voltak rá képesek.

Utóirat: Hirtelen ijedtségünket legyűrve úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy Poloska Péter ide vagy oda, de mi maradunk, és nemulass órákat veszünk.