Látjuk, hogy a nyugatiak (legalábbis egy meghatározó részük, akiknek a hangját ráadásul felerősíti a minden ellenkező híresztelés dacára hegemón helyzetben lévő balliberális sajtó) egészen másként gondolkodnak migrációról, jövőről, társadalomról és gyerekekről, mint a hazai többség véleményét képviselő magyar kormány. 

Nyugaton a lelki szükségleteit figyelmen kívül hagyva, kizárólag gazdasági szempontból adatoknak, számoknak, profitnak, praktikumnak tekintik az embert. A maguk logikája szerint így érthető, hogy ha másutt túlnépesedés van, Európában pedig munkaerőhiány, akkor sokkal egyszerűbb őket betelepíteni, mint hosszú távú és drága beruházással saját gyerekeket nemzeni és nevelni, pláne állami segédlettel. Abban egy kicsit túllőnek a célon, hogy erkölcsi magaslatokról oktatnak ki bennünket, mivel szerintük mi kirekesztők, intoleránsak vagyunk (és valaki egyszer kitalálta, hogy most ezeket a tulajdonságokat tekintjük negatívaknak). 

Sok filozófus vitatkozott már a morál mibenlétéről, de a család szeretete, a vérségi összetartozás és szolidaritás az egyik legősibb, szinte minden kultúrában (nem mellesleg az állatvilágban is) jelenlévő érzés, érték. Az a közösség a legerősebb, amelyet a szeretet tart össze. A nagy kommunista jelszó – mindenki képességei szerint dolgozzon, és szükségletei szerint részesüljön a javakból – elbukott, mert nem a szeretetre és a vérségi összetartozásra épült. 

Ellenben van egy olyan színtere a társadalomnak, ahol ez az elv érvényesül, ez pedig a család, amelyben mindenki a képességei szerint veszi ki a részét a munkából, és a szükségletei szerint részesül a javakból. Ezt a működő mechanizmust semmiképpen sem nevezném alsóbbrendűnek a türelemre, egyenlőségre, szolidaritásra, testvériség illúziójára hivatkozó nyugat-európai modellnél. 

Fotó: MTI (archív)

Fotó: MTI/Molnár Edvárd, archív

Ráadásul az egész mézesmázos tolerancia és segítőkészség valójában hazug. Kikacsint mögüle az indoeurópai ember mentalitásából fakadó gyarmati örökség. (Nem a fehér, nem a keresztény, hanem az indoeurópai ember az, aki úgy gondolkozik, hogy ha rábukkan egy új földre, földrészre, területre, akkor ő azt „felfedezte”, az ott élőket pedig logikusan saját szükségletei szerint használja fel. Ez bele van kódolva már a nyelvükbe is, amelynek leggyakoribb igéje a „have, haben, avoir, haber” stb., ami azt jelenti: birtoklok. A magyarban nem is létezik ennek megfelelője. Miféle mentalitása lehet azoknak, akik napjában több százszor – akár segédigeként is – kimondják, hogy én birtoklok. Még a múlt időt sem úgy használják, hogy pl. „lelőttem egy medvét”, hanem „birtoklok egy lelőtt medvét”.) Ez a gondolkodás a harmadik világ lakóit tárgyaknak, rabszolgáknak, adatoknak tartja, gazdasági eszköznek, akiket/amiket ide-oda lehet rakosgatni; ha valahol munkaerő-hiány van, oda lehet vezényelni, küldeni; rozoga vitorlások gyomrában szállítani az újvilágba, vagy lélekvesztő gumicsónakokban a Földközi-tengeren. A felsőbbrendű indoeurópai úgy véli, ezek a bennszülöttek majd úgy táncolnak, ahogyan ők fütyülnek. 

Ezt velünk is többször kipróbálták/kipróbálják, de egy minimum ezeréves államisággal rendelkező és több évezredes szuverenitásához ragaszkodó néppel viszonylag nehéz dolguk van. Ezért aztán útjukban is állunk, és érthetően viszolyognak az olyan intézkedésektől, amelyek a magyar etnikum növelését célozzák. A kipusztításunkra szőtt tervek nem új keletűek, de eddig sikertelennek bizonyultak. Sem a tatárnak, sem a töröknek, sem a Habsburgnak („elvesztené a magyart, hogy ne légyen”, írja Arany Ferenc Józsefről), sem az antantnak, de még Sztálinnak sem sikerült. És egyelőre a belső magyargyűlölők is csak részeredményeket tudnak felmutatni, pedig ők sem új keletűek. A kommunista rendszer egyik legkártékonyabb figurája, egy bizonyos E. Fehér Pál például le mert írni magyar nyelven, magyar újságban olyan sorokat, hogy „csupán emlékeztetnék arra, hogy ez idő tájt a hivatalosan hazafiként elismert magyar elméket Rákosi Jenő harmincmillió magyarról szőtt rémálma foglalkoztatta”. Harmincmillió magyar ezeknek „rémálom”. Hát ne csodálkozzunk azon, ha támadják a családvédelmi akciótervet.