Amikor az ellenzéki publicista megvilágosodik

Hagyományosan az ellenzéki publicisztikának könnyebb dolga van a kormánypártinál. Bőven elég a hatalmat ostorozni, a hibákat feltárva gúnyolódni, számon kérni, rombolni, felelősség nélkül követelőzni, kihasználni az elégedetlenséget és általában a fennlévők iránti utálatot. Kevés hálásabb munkakör van az ellenzéki újságíróénál.

A magyar média ebből a szempontból is rendhagyó. Itt az ellenzéki sajtó a kormány kötelező bírálata mellett leginkább attól szenved, hogy nem tud egy épkézláb alternatívát felmutatni, a Fidesz-KDNP szapulása mellett kénytelenek a sajátjaikat is ütni-verni, mert nincs igazán kihez kötődniük, nincs szerethető, vagy akár csak elfogadható párt, de még személy sem. Elvileg mindent bírálniuk kéne, amit a kormány tesz, de mivel a kormány az esetek többségében a normális dolgok mellé áll és adott körülmények között a lehető legjobbat teszi, ezért nyögvenyelőseket írnak; védenék a menthetetlent, de maguk is vért izzadnak eközben. Olykor beismerik (ld. például legutóbb a hamvába holt traktoros gazdatüntetést), hogy kényszerű kedvenceik teljesen alkalmatlanok.

De most Puzsér Róbert feltalálta a spanyolviaszt. 

Az index.hu-n megjelent véleménycikkében elismeri, hogy a Fidesz üzeneteiben ott rejlik a valóság magva. És bár a szokásos panelekkel – pl. gyűlöletkampány – vádolja a kormányt, sorra végigveszi, mi mindenben van igaza Orbánéknak: az illegális migráció káros hatásai; a senki által meg nem választott, mégis befolyásos Soros György mint az európai politikában a demokrácia-deficit megtestesítője; a szemkilövető hazug Gyurcsány mint ballaszt az ellenzék és úgy általában Magyarország hajójában; a kompletten idióta gender-mozgalmak és a transzlobbi ereje miatti aggodalom.

Ha szorgalmasabban olvasna kormánypárti sajtót, már korábban is megvilágosodhatott volna, de most sem késő; bevallja, hogy ezekben a kérdésekben tarthatatlan az ellenzék álláspontja, és sosem fog találkozni a magyar választók többségének gondolkodásával. (Még idevehetett volna néhány nemzetstratégiai kérdést, például a határon túliakhoz való viszonyt, illetve azt, hogy külföldön – az EU-ban sem! – nem dolgozunk a magyar érdekek ellen.)

Vagyis az ellenzéknek szerinte akkor van esélye, ha elengedi a hülyeségeit, gazemberségeit (és gazembereit). Érdeklődve várjuk ezt a nemzeti konszenzust elfogadó ellenzéket, és akkor 2026-ban nem attól kell megint rettegnünk, hogy a kormányváltás végpusztulást hozna a nemzetre. Mi örülnénk ennek a legjobban.