Az alföldiróbertek felelőssége

Nagy karriert futott be pénteken az interneten Alföldi Róbert balliberális színész-rendező Facebook-posztja. Ebben a szocialista kormány alatt a Nemzeti Színház élére kinevezett csepűrágó azért kesergett, mert szerinte megalázták kedvenc pékségében.

Aki lemaradt volna, a bejegyzés fontosabb részei betűhíven:

„Vásárolok, fizetek. Nem egy kiflit vettem, hanem 5350 forintért vásároltam. 20ezrest adok, kérdezi a pénztáros középkorú hölgy, hogy nincs apróm, mondom nincs, eltelik kb fél perc, kérdezi nincs 350 apróm, mondom nincs, de az előbb már mondtam. Erre némileg pikírt hangon, kikéri magának, hogy így válaszolok. Mondom neki, de hát fél perc alatt kétszer kérdezte, hogy nincs-e apróm… és itt elvesztettük a reggelt” – írta Alföldi, majd így folytatta: 

„Jön a már hányan fizettek 20ezressel, én mondom, nekem ehhez semmi közöm, nyitás után egy órával illene váltópénznek lenni, és nem egy kiflit vettem 200 ért. A pénztáros hölgy arcokat vág, látványosan mutogatja az üres pénztárgépet, én is már jó feszkós, felajánlja, hogy akkor kimegy és felváltja valahol, én mondom, hogy na ezt nem, hogy az egész sor ott várjon rá.” 

De itt még nem volt vége a szörnyűségeknek.

„Hallom a sorban a középkörű úr morog, minek vitatkozni. Érezhetően nem kedveli tevékenységemet, erre eljutunk oda, hogy mondom, ok, akkor nem kérek semmit, indulnék, amikor a középkorú úr beszól, hogy »Na menjél ki innen, gyorsan!« Ezt már nem hagyom szó nélkül: kikérem magamnak a hangnemet, meg hogy továbbra is tegez, és semmi köze a konfliktusomhoz, erre továbbra is zavar ki az üzletből.Én kikészülök, és a bolti alkalmazottak közül senki nem gondolja úgy, hogy rá kellene szólni az úrra, sőt a pénztároshölgy rám szól, hogy minek csinálom feszkót, és miért kell itt elrontani mindenkinek a kedvét. Az úr továbbra is megjegyzéseket tesz, én meg kijövök a … Pékségből.Utoljára.”

Nos, a történet felvet egy érdekes kérdést. És nem arra gondolunk – persze, adott esetben ez sem érdektelen –, hogy mit kell eltűrnie egy „jó kereskedőnek”, szabad-e „pikírt hangon” reagálnia, ha a vásárló gúnyosan szól hozzá, és rá kell-e szólnia az egyik vevőre, ha tegeződve küldi ki a boltból a szerinte kellemetlenkedő másik vevőt. De még csak nem is az az igazán érdekes, milyen frusztrációra utalhat, hogy a színész nem győzi kihangsúlyozni, mindkét vitapartnere középkorú, bár ez a történet szempontjából egyébként teljesen mindegy lenne.

A legfontosabb kérdés az, hogy Alföldi és a hozzá hasonló celebek tisztában vannak-e saját felelősségükkel, amikor teljesen hétköznapi és nem túl jelentős sérelmeikért nyilvános megkövezésre ítélnek valakit. 

Alfödinek ugyanis közel 160 ezer követője van a legnagyobb közösségi oldalon. Az említett bejegyzésre másfél nap alatt nyolc és fél ezer reakció, több mint négyezer hozzászólás érkezett. A rettenetes eseményről beszámoló hírportálokon további több ezer. És nem akármilyen hozzászólások. Voltak persze normálisan gondolkodó kommentelők, akik pitiánernek, cikinek nevezték, ha egy ismert ember arra használja az internetet és népszerűségét, hogy bosszút álljon. Mások, szintén kulturált hangnemben, kicsit sajnálkoztak, hogy a „Művész Urat” sérelem érte. A hozzászólók harmadik csoportja azonban „vért” akart: a pénztárosnő kirúgását, az Alföldi által néven nevezett (csak általunk kipontozott) pékség teljes bojkottját és kiűzését Újlipótvárosból.

Már javában tartott a virtuális megkövezés, amikor Alföldi frissítette a bejegyzést: azt írta, a pékség tulajdonosa felhívta őt, bocsánatot kért és ezzel részéről le van zárva a történet. Majd két nappal a történtek után törölte a teljes posztot, azon szörnyülködve, hogy „nagyon sokan továbbra is arra használják ezt a történetet, hogy (…) ezt a gyűlöletet szítsák és erősítsék. Ami nagyon kétségbeejtő és szomorú.”

Nehéz jelzőket találni Alföldi Róbert viselkedésére. Érte egy kisebb sérelem, ő pedig azt többszörösen meg akarta torolni. Ha ugyanis nem bosszúra szomjazott volna, akkor megírta volna a történetet anélkül, hogy néven nevezte volna a pékséget. És nem posztolta volna a szöveg mellé a cég logóját is. De ő azt akarta, hogy következménye legyen annak, ami vele történt. Hogy mindenki az őt megbántókra haragudjon. Mit számított neki, csökken-e a forgalma az érintett vállalkozásnak, netán elveszti-e a munkáját „a pénztáros középkorú hölgy”. A kisember problémái ugyanis eltörpülnek amellett, hogy az Érzékeny Lelkű Művész Úrra csúnyán nézett valaki egy borongós decemberi délelőttön. 

Az pedig, hogy miután az oroszlánok ketrecébe dobta a nyulat, nekiáll sajnálkozni, mert szegény nyuszit megették a fenevadak, még inkább bicskanyitogatóvá teszi a történetet…