Becsapott nemzedék – a Greta Thunberg-jelenség

„Tizennégy éves koromban apám annyira ostoba volt, hogy alig bírtam ki a társaságában. Mire huszonegy éves lettem, csodálkozva láttam, mennyit fejlődött hét év alatt.”
(Mark Twain)

Bevallom, először én is úgy néztem a hol haragos, hol szomorú, hol egészen sátáni arckifejezést öltő Gretát, mint aki valami furcsa, megmagyarázhatatlan abnormalitást lát. A bennem lakozó altruizmus azonban arra készetetett, hogy – bármennyire is nehezemre esik – nézzek a dolgok mögé, s próbáljam megérteni az okot. Mert Greta nem ok. És még csak nem is okozat, hanem egyszerű eszköz.  

Lázadó kamaszok

Hogy melyik a legbefolyásolhatóbb korosztály? Erre a kérdésre könnyű válaszolni. Azok a tizenévesek, akik lassan közelítenek a felnőttkor küszöbéhez. Szavazásra ugyan még nem jogosultak, de mindennel és mindenkivel készek szembehelyezkedni, aki/ami az ő világlátásukat más irányba kívánja elmozdítani. A tizenévesnek eleve természetes közege a hatalommal való szembenállás. Így könnyen elhiszi, ha egyes, magukat hatalmon kívülinek hazudó csoportok valamiféle ellenségképet kreálnak neki, lett légyen az klímakatasztrófa vagy a globalitás elterjedését gátló nemzetállami lét. 

Greta esete korántsem egyedülálló. Az amerikai Samantha Reed Smith például 1982-ben tűnt fel a nagypolitika színpadán. Az akkor tízéves kislány személyes hangvételű levelet írt Jurij Andropov szovjet pártfőtitkárnak, amelyben az iránti aggodalmát fejezte ki, hogy a hidegháború világháborúba torkollhat. A levél nem maradt megválaszolatlan. Először a Pravda közölte le, majd Andropov is meghívta a kislányt egy szovjet körutazásra, amolyan békenagyköveti minőségben. Samantha sajnos 1985-ben – máig tisztázatlan körülmények között – egy tragikus repülőszerencsétlenségben életét vesztette. Ám az ő példája igazolja, hogy a pubertáskor előttieket is ki lehet használni. Övék a békésebb út. A tinédzser éveikbe lépő fiatalok pedig minden további nélkül képviselhetik az agressziót, a számonkérést, az arroganciát.  Hiszen, ugye, a 24. órában vagyunk… Nincs idő finomkodni.

A 24. óra legendája

Amióta csak az eszemet tudom, a 24. órában vagyunk. Mindenben. Bármiben. De vajon valóban legenda-e ez a bizonyos 24. óra? Nos… ahogy vesszük. Az emberiség szempontjából? Talán. A Föld szempontjából? Aligha. Amennyiben mi emberek csapást jelentünk a bolygónak, úgy tudatom a közzel: ez a planéta sokkal nagyobb csapásokat is túlélt már. Öngyógyító rendszere olyan fejlett, olyannyira komplex, hogy akár még a teljes pusztulás határáról is vissza tudja fordítani az egész ökoszisztémát. Ha arra van szükség, akkor… akár az emberiség élete árán is. Amely emberiség a Föld történetének még csak nem is a 24. órájában, hanem annak a bizonyos órának az utolsó öt percében jelent meg.

A nagy kérdés tehát nem az, hogy megmentsük-e a Földet, mert az előbb-utóbb meg fogja menteni magát. Hanem az, hogy megmentsük-e magát az emberiséget? Csakhogy pont a „klímatraumatizáltak” azok, akik miatt meglehetősen sokan úgy gondolgatják: rajtunk, embereken nemigen van már mit megmenteni. Máskülönben hogyan is nyerhetett volna teret az egész világon egy olyan abszurd idea, hogy ne vállaljunk gyereket, mert egy gyereknek túl nagy az ökológiai lábnyoma? 

Becsapott fiatalok

És itt jön képbe az ifjú nemzedék, amelynek tagjai közül számosan már most klímadepressziótól vagy klímaszorongástól szenvednek. Nem mellékesen úgy, hogy okostelefonjaikat félévente váltogatják, gyorséttermekben ebédelnek, egészen fiatalon autót vezetnek, tehát mindent megtesznek azért, hogy az általuk rettegett klímakatasztrófa minél előbb bekövetkezzen. Emellett természetesen ellenkeznek a hittel, az államapparátussal, nem érdekli őket a történelem és a kultúra, s úgy egyáltalán: három perc alatt akarnak bejárni három évtizedes utakat. Ám a dörgedelem nem őket illeti. Hanem azokat, akik ezt beléjük táplálták.

Greta Thunberg például kétévnyire van attól, hogy New Yorkban, az ENSZ klímakonferenciájának helyszínén felnőttként kezeljék. S ötévnyi távolságban attól, hogy a boltban szeszesitalt vásároljon. De az őt mozgató, őt eszközként használó klímanyerészkedők, akiknek az üvegházhatás, a fajok kihalása, az elsivatagosodás és egyéb természeti katasztrófák csupán új és újabb pénznyerő automaták, nekik bizony csak az számít, hogy legyen egy hiteles arc. Egy hiteles gyermekarc. Egy mérges ifjú hölgy színészkedése. Aki az Asperger-szindrómája miatt saját szavaival élve mindent feketének vagy fehérnek lát. Egyszóval ideális fegyver a szürkezónában nyerészkedő megélhetési politikusok kezében.

***

A világ nem csupán fekete és fehér. Ahogyan Greta Thunberg sem Szent Johanna. A Föld helyzete pedig valóban aggasztó. De jobbára csak nekünk, embereknek – és miattunk, emberek miatt. Mert amíg mi szelektíven gyűjtjük a szemetet és „ökotudatosan” élünk, miközben Kína és az USA semmilyen segítő egyezményt nem ír alá, szomszédjaink egy része pedig szemeteskukaként használja folyóinkat, az égegyadta világon nem történik semmi. Kivéve, hogy Greta lassan felnő. És talán megtanulja az árnyalatok érzékelését is.