Huszonegy éve, 1997. november 9-én a római Szent Péter téren avatta boldoggá II. János Pál pápa báró Apor Vilmost, a vértanú győri püspököt. Nagy elégtétel ez az önfeláldozó papnak, a krisztusi igazságot a legmagasabb szinten megvalósító jó pásztornak, aki életét adja juhaiért; mert senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért. A következő lépés a szentté avatás volna, amikor az erényeket magas fokon gyakorló ember tiszteletét egyetemesen is elrendeli a katolikus egyház.

Valamennyien a szentségre törekszünk, hiszen mindannyian szeretnénk az üdvösségre jutni. A szentté avatásokkal az egyház annyit tesz, hogy valakiért garanciát vállal: ő biztosan a mennybe jutott.

Képernyőfotó: youtube.com

A mai világban Apor Vilmos személye különösen alkalmas arra, hogy példaképül válasszuk: összeköti a gyakorló hívőt a hazafival, a szabadságért és függetlenségért küzdőkkel; életútja tökéletesen elfogadható az elnyomottak védelmével foglalkozók számára éppen úgy, mint a női méltóság és becsület őrizőiének. 

Az Erdélyből származó (Segesvárott született, ahol a nemzet egy másik nagy fiának életét ugyanúgy orosz katona fegyvere oltotta ki, mint később az övét), teológiai tanulmányait Innsbruckban végző főnemes Gyulán lesz plébános. Mária román királynénál jár a fegyverszünet után, de még Trianon előtt követségben, s az uralkodó feleségének annyira „megtetszik” a művelt főpap, hogy megemlíti neki: ha a béketárgyalások jól alakulnak – értsd: Gyula Romániához kerül – milyen szívesen hatna oda, hogy Aporból püspököt csináljanak. Hazafelé, a csíksomlyói madonnánál Apor azért imádkozik, hogy „inkább legyen ő plébános Magyarországon, mint püspök Nagyromániában”. Végül aztán a csonkaországban is püspök lesz belőle.

A győri egyházmegye korábban két mártírt adott a hazának: a muhi csatában és Mohácsnál is elesett egy-egy püspökük. S amikor keletről ismét hódító barbár horda érkezik, újabb győri püspöknek kell az életét áldoznia. A várost elfoglaló szovjet katonák a győri püspökvárban menedéket kapó nők közül kilencvenet követelnek „krumplihámozásra”. Apor ebbe természetesen nem egyezik bele, testével védi a lányokat-asszonyokat. A szovjet százados golyói végzetesen megsebesítik, de a katonák ezután visszavonulnak. Kórházi halálos ágyán a rettenetes kínokat kiálló Apor első kérdése az őt meglátogatókhoz: esett-e bajuk a nőknek. S amikor megtudja, hogy senkinek haja szála sem görbült, így ad hálát: „Tehát a Jóisten elfogadta az én áldozatomat!”
Ezen szavai jelentik a reményt, hogy az egyház a boldoggá avatás után egyszer szentként is elismerje. Apor ugyanis igazi krisztusi áldozatot hozott (megsebesülése éppen Nagypéntekre esett), amikor feláldozta magát felebarátaiért.

A szentté avatásért folytatott imádságok elsősorban nekünk fontosak. Hogy Európa keresztény irányba mozdul-e el („Európa vagy keresztény lesz vagy nem lesz”, mondta az egyik alapító atya, Robert Schuman), ahhoz hozzájárulhatunk mi idelent, és Vilmos püspök odafönt. Az ő reménybeli szentté avatása nem csak egyházi vagy hitbéli ügy, hanem politikai kérdés, a keresztény Európa ügye és a magyarság ügye.