„Most olyanok tanítanak, akik nem is jártak színművészetire”

– Milyen műsorokat szeretne?

– Azt szeretném, ha a legendákról szólnának, Dózsáról, Rákócziról, Mátyás királyról, Szent-Györgyi Albertről. Hiányoznak a legendák. Ezért is fontos számomra, hogy az Újszínházban fontos a nemzeti öntudat és a nemzeti érzés.

Én egy konzervatív, keresztény ember vagyok. Tudom, ahol nincs istenlátás, ott elvadul a nép.

Büszke vagyok a szülővárosomra, amelynek három temploma van, a legnagyobb pedig a katolikus templom, ahol Isten rám teszi a bal kezét és vigyáz rám, őriz engem. Bár tartozik is nekem, mert tíz évig ministráltam neki és fújtattam az orgonát. Tartozik nekem azzal a válasszal is, hogy miért bünteti a jót és miért jutalmazza a gonoszt? Szeretném, ha megválaszolná – valaki…

– Politizálni szokott?

– Kimondom, amit gondolok. Nem azt mondom, hogy nem fér el ezen a színes palettán a liberális színház, de semmi esetre sem a középpontban. Ők azt mondják, hogy internacionalisták, otthon vannak mindenütt a világban, én meg nacionalista vagyok és csak itthon vagyok otthon.

Viszont itt én vagyok a gazda. Azt szeretném, hogy amikor el kell mennem, az Orbán Viktor miniszterelnök regnálása alatt történjen. Ő a század legnagyobb politikusa. Van tartása, család- és sportszerető, de ami nálam a legfontosabb: nem emeli fel a kezét, nem adja meg magát. Szeretem a bátor embereket.

– És a színművészeti egyetemmel kapcsolatban mi a véleménye?

Minket a legnagyobbak, óriások tanítottak. Most meg olyanok tanítanak, akik nem is jártak színművészetire. Őket ki tanítja? Örülök, hogy Vidnyánszky végre átvette az oktatást. Rátóti Zoli is a helyén van.

(…)

– Fiatal színészként ki volt a példaképe?

Páger Antal. Még főiskolás voltam, amikor egy színdarabban szerepelhettem vele. A színdarab szerint imádtam mint tanáromat, aztán jött a háború és kiderült, hogy német kém volt. Nekem kellett elfogni géppisztollyal és olyanokat mondani, hogy „takarodjon, szégyellje magát”. Hát hogy mondjak én ilyet Págernek? Félrehívott és azt mondta: „fiam, elképzelhető, hogy tehetséges gyerek vagy, valószínű, de tessék ezt a szerepet holnap úgy elmondani, mintha én most szerződtem volna ide a faluszínháztól, te pedig a színház sztárja vagy, több filmben láttalak. Ez egy tapsos kimenetel lesz.” Az előadáson aztán az a Páger, aki sosem szeretett hátat fordítani a közönségnek, értem hátat fordított, sőt, a szemével bíztatott, miközben belekezdtem a szövegembe. Olyan tapsot kaptam, ez volt addigi életem legboldogabb pillanata. S mindezt Páger miatt. Sokat játszottam vele az életem során, akkor is ott voltam, amikor meghalt.

– A színpadon lett rosszul?

– Igen. Az Éjjeli menedékhelyben Lukát játszotta, én meg Vaszka Pepelt. Azt kérdeztem tőle a szerepem szerint: „Öreg, van Isten?” Nagy szünetet tartott, mintha az egész élete lepergett volna, azt hittem szövegbizonytalanság, de egyszer csak megszólalt: „ha hiszel benne, van, ha nem hiszel, nincs”. Majd rosszul lett. Mentő, kórház és fél óra múlva halott volt. Mellette Darvas Ivánt is nagyon szerettem. A Beckett avagy Isten becsülete című darabban én játszottam Henriket, a királyt. Riportot akartak készíteni Darvassal a rádióban, és azt mondta, „ne velem csináljátok, hanem van egy taknyos gyerek, most végzett a főiskolán, olyan oroszlánmozgású, zseniális a szerepben. Őt nézzétek meg.” Ez voltam én.

– Szokott gondolni a halálra?

– A korom miatt egyre többet. Sosem értettem például, hogy a temetésnél miért olyan képet tesznek ki az emberről a ravatalnál, ahol öreg, meggyötört. Miért nem olyat, ahol erős, fiatal és toppon volt. Én már kiválasztottam ezt a bizonyos képet. Egy kisoroszlán van a kezemben és nem vagyok több negyvenévesnél. Néha álmodok a temetésemről. Egyszer azt, hogy sokan lesznek ott, hiszen szerettek. Aztán azt, hogy csak három sírásó lesz, azt is én fizetem. Sajnos már rájöttem: amikorra az ember tudja a megoldást, a választ az életére, már nincs ideje megélni.

A teljes interjú itt olvasható.