Hazug módon kiosztott szerepek

Van néhány ellentétpár, amelyeket az ellenzéki (és a nyugati globalista) közbeszédben úgy vonatkoztatnak a magyar kormányra (és persze elsősorban Orbán Viktorra), hogy nem foglalkoznak a tételük bizonyításával. A példa kedvéért álljon itt három állítás, amelyek mindegyike eleve hazug, mégis az újságírók és politikusok ezekre a fals tételekre alapozzák további érveiket.

Fotó: MTI, archív

Demokrata – nem demokrata; itt természetesen Orbán az a vezető, aki nem demokrata, magyarázni sem kell. Ha európai miniszterelnökről esik szó, és ez a jelző előfordul, biztosak lehetünk benne, hogy mind idehaza, mind Brüsszelben összemosolyognak, és Budapest felé intenek. Pedig Orbán Viktor az, aki fellépése óta mindig kínosan ügyelt rá, hogy csak demokratikus választásokon megszerzett legitimációt fogadjon el. Sok híve nyomása ellenére is azonnal elismerte vereségét Medgyessyvel szemben, a 2006-os forradalmi helyzetben sem próbálkozott a hatalom erőszakos megragadásával, végig ügyelt arra – előbb népszavazással majd az országgyűlési választásokkal –, hogy csak a demokratikus felhatalmazást fogadja el. Ezzel szemben ellenfelei rendszeresen leírják, hogy akár erőszakosan is el lehetne mozdítani, és nem az a demokrácia, ha a többség egy választáson kinyilvánítja a véleményét…

Szinte közhely, hogy vannak Európa-párti és Európa-ellenes politikusok. Ha a nagy francia elnök, Macron megszólal, és azokról beszél, akik elárulják és szétszakítják Európát, akkor jó eséllyel Orbánra (esetleg Salvinire) gondol. Még szinte mi, kormánypárti magyarok is, ha azt halljuk, hogy Orbánt Európa-ellenességgel vádolják, nem azt mondjuk, hogy ez marhaság, hanem elkezdjük védeni az Európa-ellenességet. Pedig Európa nem rossz dolog; a kereszténység, a gótika, a tudományos-technikai fejlődés, Leonardo és Puccini, Shakespeare és Goethe, Mendel és Semmelweis, a pisai torony, a Szent Márk tér, a kölni dóm, Luther és II. János Pál, a Beatles és Beckenbauer…

Orbán Viktor soha nem akart kilépni az EU-ból. A két világháború agyament mészárlása után végre Európa megérkezhetett volna egy csakugyan idilli korba. A rendszerváltáskor, a már remélt, de még meg nem valósult csatlakozásunkkor hallhattuk Habsburg Ottótól, a Páneurópai Unió elnökétől: mindaz, ami egy portugált és egy magyart, egy németet és egy írt elválaszt, sokkal kevesebb annál, mint ami összeköti.

Mi ehhez, a múltjához hű, abból építkező, legszebb hagyományait folytató unióhoz akartunk csatlakozni, ahol a tizenkét csillag Szűz Mária koronája, amint azt a Jelenések Könyvében János apostol leírja. Ezt az Európát azonban éppen most árulták el, a szemünk láttára.

Pontosan fordítva van, mint ahogy terjesztik: a magyar kormány és a magyar nép nem Európa-ellenes; Európa jelenlegi vezetői ellenségesek mindazzal, amitől Európa azzá vált, ami, és amiért szeretjük. Európát nem megtagadni, nem elhagyni kell, hanem visszavezetni a gyökereihez. Csakhogy ez a mostani, ez nem Európa. Az európai értékeket éppen hogy mi valljuk, és elemi érdekünk, hogy ezek meg is maradjanak.

A harmadik egy közelmúltbeli rendelkezéssel függ össze, a közterületen való életvitelszerű tartózkodás tilalmával. Amelynek nyomán immár nemcsak idehaza, de világszerte ismét a kormány az embertelen, hajléktalanellenes, jogtipró gyülekezet. És az axióma hirdetőit nem zavarja, hogy éppen a kormányzat intézkedése próbálja a hajléktalanokat emberi környezetbe menekíteni, és nem engedi, hogy emberek fagyjanak halálra az utcán, vagy éljenek méltatlan, megalázó közegben. Miért az a hajléktalanellenes, aki fedél alá akarja őket vinni, és miért az a barátjuk, aki ott hagyná őket az utcán?

De vizsgálhatnánk akár a menekültekhez fűződő viszonyt is, ami nem annyira egyszerű, mint azt sokan láttatni szeretnék. (Itt persze nem a bevándorlásról van szó, ami merőben más kérdés, mint a menekültek befogadása.) Kevés ország tesz ugyanis annyit a menekültekért, mint mi. Felmérések szerint nálunk az egyik legmagasabb a nem itt született, de itt élő állampolgárok aránya. Vagyis a legbefogadóbb nemzet a miénk. Ja, hogy azoknak a többsége erdélyi vagy kárpátaljai magyar? De hát az ő befogadásuk nem érvényes? Csak a néger muzulmán a menekült?

Vigyázzunk tehát az axiómákkal, és ne fogadjuk el a ránk erőszakolt szerepet, amiben mi vagyunk az embertelen, Európa-ellenes, antidemokratikus szörnyetegek.