Kommunista tempó

„A kommunisták minden pillanatban hajlandóak feláldozni a kommunistákat, ha ezen az áron megmenthetnek egy nagy csalást és hazugságot: a Kommunizmust.”
(Márai Sándor)

Egy korábbi Facebook-bejegyzésemben bátorkodtam megírni a szivárványos zászlós mizéria kellős közepén, hogy úgy érzem, kicsit túldimenzionáljuk mind magát a történést, mind Novák Előd hőssé avatását, hiszen, bár kétségtelenül semmi keresnivalója annak a „zászlónak” egy közhivatal homlokzatán, vannak fontosabb dolgaink is. Akkor még csak a vírusveszélyre gondoltam. Sajnos ez is beigazolódott. De közben új rém támadt: az SZFE körüli tiltakozási hullám, mely mostanra országos, sőt nemzetközi méreteket öltött. 

Összeesküvés-gyakorlat

Azt kell mondanom, hogy a kommunistáknak sokkalta nagyobb, több évtizedes tapasztalatuk van az anarchiateremtésben, a dezinformálásban, mindenféle aknamunkában, s abban, hogy mindezeket titokban, sub rosa készítsék elő, igen nagy műgonddal. Természetesen fenntartom a jogot, hogy csupán rémeket látok, de a történések utólagos ismeretében egyre inkább bizonyossá válik előttem, hogy az a bizonyos második hullám a kormánydöntögetőknél is bekövetkezett, méghozzá mérnöki precizitással megtervezve, valósággal időzítve. Amennyiben az első hullámnak a szivárványos zászló kirakását tekintjük, a második hullám a színművészetis hallgatók blokádja, tüntetése, élőlánca, etc.

Azt ugyanis, hogy az SZFE alapítványi gondozásba kerül, már hosszú hetek óta tudta mindenki, az érintetteket is beleértve. De vajon miért nem akkor indult meg a botránykeltés? Olvasatomban azért, mert akik ezt az egész egyetemfoglalást megszervezték, s a diákokkal végrehajtatták, igen jó taktikusok. Hiszen bolondok lettek volna egy kormányellenes hangulatra egy másikat ráengedni! Inkább csendben megvárták, hogy kiforrja magát a történet, s amikor úgy érezték, hogy itt a lecsengés ideje, már a zeniten elkapták a narrációt, hogy tovább vigyék a maguk interpretációjában.

Kilógó lólábak

Mert itt bizony meglehetősen kilóg a lóláb, sőt egyszerre több ló több lába is. Kezdve a szépen csepegtetett, igazságba mártogatott hazugságfalatkákkal, mint amilyen például Hegedűs D. Géza beszéde volt, folytatva a sort a lemondó vezetéssel. E folyamatok közepette bőven volt idő molinókat gyártani, logót terveztetni, speciálisan a tiltakozásra vonatkozó külkapcsolatokat teremteni néhány testvérintézménnyel Európa-szerte, egyszóval jó bolsevikok módjára megszervezni az egész hálózatot az illegalitásban. Hogy aztán szépen, annak rendje és módja szerint minden egyszerre robbanjon. 

No, hát robbant is. S a színművészetisekhez csakhamar más egyetemek, főiskolák hallgatói is csatlakoztak, igaz, többségükben nem intézményi jóváhagyással, hanem csak úgy, a rektori tűréshatárok feszegetésével. Amikor pedig a dolog odáig fajult, hogy már úgynevezett civilek is csatlakoztak az akcióhoz, s példáénak okáért városszerte elkezdtek szalagot tekerni különböző intézmények bejáratához, az egész kezdett amolyan békebeli taxisblokádra hajazni. S e hasonlat már csak azért is helytálló, mert az abban érdekelt anarchista zavarkeltők szintén csak akkor kezdtek el tárgyalni a kormány képviselőivel, amikor az elégedetlenségi hullám elérte a robbanáspontot. 

Lesz megegyezés

A tárgyalást nem véletlenül említem. Ma még persze hihetetlen, de szent meggyőződésem, hogy az eddig minden tárgyalástól elzárkózó hallgatók hamarosan leülnek tárgyalni kuratóriumi ügyben a kormány képviselőivel, de akár magával Vidnyánszky Attilával, a kuratórium elnökével is. Ez ugyanis teljességgel ugyanaz, mint az indexes séma. A maradók siránkoznak, aztán folytatják tovább, a távozók pedig máshol próbálnak szerencsét. Ezek a bizonyos siránkozó maradók rá fognak jönni, hogy a szemeszter elkezdődött, a stúdiumokra be kéne járni, noch dazu az egyetemnek működnie kell. Az állami akkreditáció ugyanis kötelezettségekkel jár. A kötelezettségek pedig hallgatóra és tanárra egyaránt vonatkoznak. 

Most még persze hétvége van, meghirdetett élőlánc az egyetemtől a Parlamentig, aztán amolyan romkocsmás buli a Szabadság téren, s ezeket, ugye, nem lehet kihagyni. Fesztiválok se voltak idén, a jó idő se tart már ki sokáig, nem szabad a bulit elvenni a fiataloktól. Egyszóval az a bizonyos időzítés ebben is igen jól működik. A szervezők pedig, akik a hallgatókat mesteri bábjátékosok módjára rángatták dróton egészen idáig, végre letehetik a vöröscsillag alakú farudakat, a zsinórok megereszkedhetnek, s az ifjak és leányok szépen összeroskadhatnak. Mert hiszen akkorra már nem lesz szükség rájuk. A megrendelőknek elég muníciót adtak egy újabb brüsszeli országáruláshoz.

***

Hát ilyen ez a kommunista tempó. És sajnos ma ugyanolyan hatékonyan működik, mint 1919-ben, 1949-ben vagy éppen 2006-ban. A gondosan, aprólékosan, a maguk szája íze szerint kiválogatott fiatalok e módon történő abúzusa már Lenin, Sztálin, Rákosi és Kádár előtt sem volt ismeretlen. Ahogyan szellemi örököseik, eszméik tovább vivői előtt sem. 

S amíg fiataljaink ehhez az irányított bohóckodáshoz asszisztálnak, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a gazdaság újrainduljon, s a második hullám veszteségeit a minimálisra csökkentse.

Egyszóval minden úgy történik, ahogyan annak előtte: az ellenzék lázít, a kormány pedig dolgozik.