Nem
Új fogalmakat tanulunk; ilyen a biológiai és a társadalmi nem kettőssége. Mi magyarok azonban erősen megkínlódunk ennek az értelmezésével. (Akárcsak az alapvetően a római korban gyökerező birodalmi gondolatra épülő nyugati és az etnikai-nemzeti gondolatra épülő közép-európai államfelfogás közti különbséggel.)
Az indoeurópai nyelvekben a főneveknek nemük van. Asztal, kutya, hajó, nadrág, tányér, kanál, víz – ezek mind valamilyen neműek. Súlyosbítva azzal, hogy több nyelvben még semleges nem is létezik. Nyilvánvalóan a víznek vagy a kanálnak nincs puncija vagy fütyije, tehát a „neme” csak valami szürreális fikció. Társadalmilag elfogadott konvenció. Akik ebbe nőnek bele, azoknak valóban nem idegen a „társadalmi” nem kérdése. Számunkra viszont abszurd. Nálunk neme csak élőlénynek lehet, és kizárólag nő (nőstény) vagy férfi (hím) formában. Amiként a természetben.
Ebben a kérdésben nehezen tudunk kommunikálni az indoeurópaiakkal, mert egyszerűen nincs közös nyelvünk; márpedig a gondolkodást a nyelv határozza meg. (Ld. még leggyakoribb igéjüket, a birtokolni jelentésű haben, have, avere stb. szót, amit segédigeként is használva naponta sok százszor kimondják: én birtokolok. Az így tudatra ébredő és ebben élő embereket nehéz arról meggyőzni, hogy nem ők birtokolják a világot, és Amerikát sem ők fedezték fel, mert az mindig is ott volt.)
A „nem”-re tehát több szavuk is van. Angolul a „gender” a társadalmi nem, a „sex” pedig a biológiai. Ezt magyarra nehéz is lefordítani, a mi gondolkodásunk erre egyszerűen nincs felkészítve. Lányom, aki mellesleg hat nyelven beszél, éppen fordított valami cikket, és ezzel a problémával vesződve megkérte a barátját, hogy mondjon gyorsan egy szinonimát arra, hogy „nem”. Mire a fiú rövid töprengés után magától értetődően válaszolta: „Dehogy”.
