Requiem két mókusért

„Ha valaki azt mondja neked, hogy egyél sok húst ahhoz, hogy erős légy, ne higgy neki!”
(Arnold Schwarzenegger)

Mert már mindenből van radikális. Ha vannak a jobb- és baloldaliak, hamarosan megjelennek a radikális jobberek és a radikális balosok. Ha vannak homoszexualitásukat csendben, méltósággal megélők, bekopogtatnak a hátsó bejáraton az LMBTQ-aktivisták. Védjük az állatokat? Na, de nem olyan karakán módon ám, mint a radikális állatvédők! Vegánok vagyunk? Nosza, radikalizálódjunk, s kiáltsunk gyilkost mindenkire, aki húsevő! S lám, a tápláléklánc alján, íme, megjelentek a magukat csúcsnak tekintő radikális húsevők is. 

Londonban, sej, van számos mókus…

Hogy mi történt a napokban a londoni Soho Vegán Marketén? Ó, hát semmi különös! Csupán a radikális húsevők két élharcosa látogatott el a zöldséggyilkosok földéjére, hogy az utca közepén hanyagul előrántsanak a zsebeikből egy-egy döglött mókust, s azt szó szerint szőröstül-bőröstül enni kezdjék. A nyílt utcán. Fényes nappal. S bár az esetet többen is szóvá tették, valamint a férfiakat 200, illetve 400 angol font büntetésre ítélte a bíróság, ez csupán egyike azoknak a tetteknek, amelyekkel az utca embere szembesülhet szerte Nyugat-Európában. Illetve hát tartósan, hosszú percekig. Mert Oroszországban is van elég őrült, de az ilyesfajta performanszok élettartama arrafelé néhány másodperc. Aztán lecsap a hatóság. 

Hogy mi volt a mókusevés apropója? Az egyik vezető radikális vegán azt merte mondani, hogy az ember növényevő, s ezt mi sem példázza jobban, mint hogy az emberi fogazat még arra sem képes, hogy egy nyers mókus bőrét átrágja. Az arcba dobott mókuskesztyű pediglen fel lett vége. Kihívás elfogadva, nosza, együnk nyersen mókust! S megtették. A radikális húsevők, akik szerint csak zöldségen az ember nem él, s nem élhet meg. Persze az idiotizmus csúcsra járatásában a vegánoknak sem kell a szomszédba menniük. Az ő ultraszélsőséges vonaluk már több steak house-ba is ellátogatott, hogy ott vörös festékkel vagy művérrel locsolják le az asztalokat és a vendégeket, majd mindenkit mocskos gyilkosnak nevezve távozzanak. 

De kinek van igaza?

Hogy kinek van igaza? A helyzet az, hogy mindegyiküknek és egyiküknek sem. Szokásosan elterjedt nézet, hogy az ember mindenevő. Ez azonban csak részben igaz. Noha fogazatunk alapján bármit képesek vagyunk elfogyasztani, bélrendszerünk túlságosan hosszú és differenciált ahhoz, hogy egyértelműen húsevők legyünk. Mai állapotunkban legalábbis. A kontinensünkön több százezer évig egyeduralkodó neandervölgyi ember (Homo sapiens neanderthalensis) a tudósok többségének véleménye szerint azért halhatott ki (csekélyke fajkeveredés mellett), mert a 45 ezer ével ezelőtt megjelent mai ember (Homo sapiens sapiens alfaj) már nemcsak ismerte, de használta is a tüzet és segítségével a táplálékot jobban tudta hasznosítani. A sütéssel és a főzéssel részben antibakterizálta a táplálékát, a fehérjéket pedig denaturálta, aminek következtében kevesebb táplálékból is több energiát tudott felvenni. 

A vegánoknak is igazuk van. Részben. A már említett bélcsatorna hossza és bonyolultsága miatt ugyanis a túl sok hús ebben bizony pang, mert nem tud időben távozni a szervezetből. A növényi eleség ellenben gond nélkül fogyasztható, s az ürülés szempontjából is ideális. Viszont ha a kettőt összevetjük, s visszautalunk az állatvilág emlőseire, azt tapasztaljuk, hogy csekély azoknak a fajoknak a száma, amelyek csak ezen vagy csak azon élnek. A ragadozóknak is van úgynevezett salátázó ideje, amikor zsenge füvet, rügyeket, fakérget fogyasztanak, s gond nélkül megeszik az érett gyümölcsöket is. Ugyanakkor a növényevők is belakmároznak néhanapján kisebb puhatestűekből, náluk kisebb állatokból, uram bocsá’ saját kölykeikből.

Felületes tudás + sarkos vélemények

Amikor valamiféle radikalizálódást tapasztalunk, két tényező minden esetben megfigyelhető: egyrészt, hogy a radikális ember felületes tudással rendelkezik, másrészt, hogy az ellenvéleményekkel és kijelentőikkel szemben végletekig elutasító. A fentiekre visszautalva a húsevőknek és a vegánoknak csupán egyedfejlődésünket kellene ismerni ahhoz, hogy a csatabárdot elásva megállapodjanak a következőkben: bármi, amit mértékletesen teszünk, az nem válhat kárunkra. S innentől ugyanúgy lehet népszerűsíteni a vadhús és a vadvízi halhús fogyasztását, mint a biozöldségekét. S együtt szállhatnának harcba a nagyüzemi húskombinátok szörnyűséges termékeivel, valamint a kényszerérlelt seízű zöldségek előállítóival.  

A húsmágusok pedig végre belenyugodhatnának abba, hogy a vegán táplálkozás igenis lehet teljes értékű. Különös tekintettel arra, hogy a húsmentesen étkezőknek ma már nem kötelezően a lakókörnyezetük szerinti adott terület és az adott éghajlat viszonyait kell szem előtt tartaniuk. Hiszen manapság már szinte minden kapható, ráadásul minden évszakban. Amiben pedig a szervezet hiányt szenved, azt okosan pótolni lehet mindenféle vitaminkészítményekkel. 

***

A requiem ez esetben nem annyira a két döglött mókusért szól. Hanem azért a folyamatért, amelyben a radikalizmus a divat és a politikai korrektség mételyeiben is megtalálja felbukkanási lehetőségeit. Vagy úgy, hogy ő maga generálja azokat, vagy ha nem, akkor katalizálja. Így vagy úgy, de nem szeretnék egy olyan világban élni, ahol a növényevőt kigúnyolják, a húsevőt pedig gyilkosnak nevezik. Kiváltképp, mert egyik kedvencem a spárgás sült fácánmell bulgurral.