Még jószerével szárba sem szökkent az a botrány, amit az osztrák békefenntartóknak 2012-es, Golán-fennsíkon történt háborús gaztette okozott, amikor derék sógoraink 19-re lapot húztak. A Der Standard nevű „független” lap online kiadásának április 26-án megjelent egyik cikkében nemes egyszerűséggel Adolf Hitlerhez hasonlítják Orbán Viktort. A szerző Hitler és Orbán retorikája közt von éles párhuzamot, ezzel is bizonyítani kívánván, hogy Magyarországon egy rasszizmuson és antiszemitizmuson alapuló diktatúra van. Nos, nyugati szomszédaink már megint a megmagyarázhatatlan megmagyarázásával töltik ráérő idejüket. Ahogyan évtizedek óta próbálják elhitetni a világgal, hogy Hitler német volt, ellenben Mozart osztrák.

Az ausztriai lap cikkének kivonata egy „hazai” sajtóorgánumban, a Városi Kurír hasábjain jelent meg. És ahogyan a Der Standard, úgy a Városi Kurír is kiemelte, hogy „Az Ellenség” című írás Soros Györgynek a Fidesz–KDNP általi démonizálásáról szól. A „nácizás” tehát ez esetben egy olyan burkolt jelző, amelyet az egyértelmű párhuzam markerével látnak el, meglehetősen paradox módon. Nem is igen tehetnek másképp, miután az antiszemitizmus vádja egyértelműen és határozottan lepereg a magyar kormányról. Egyrészt annak valótlan tartalma, másrészt – megerősítő jelleggel – Izraelnek hazánk felé történő, határozott és egyértelmű kiállása miatt.

Maradt tehát a fals ellenségkép elmélete. Azt próbálják a kollektív tudatba plántálni, hogy ahogyan Hitlernél a nem germán fajúak, úgy Orbánnál Soros, illetve annak üzleti érdekszférája és gazdasági holdudvara minden rossz okozója. Ugye, a kedves olvasó is látja, mennyire erőltetett ez a párhuzam? Mert amíg a nácik faji és származási alapon prejudikáltak, és valóban minden rossz okozójaként a megbélyegzetteket tették felelőssé, addig az Orbán-kormány határozottan megnevezte azt a csoportot, és annak fejét, amely Magyarország bel- és külpolitikai stabilitását szándékoltan veszélyezteti, méghozzá humanitárius cselekedeteknek álcázott anyagi haszonszerzés céljából.

Akik a sorosozást unják, azok számára van egy elkeserítő hírem. Egyhamar nem lesz vége. S ha ezek a mindent olyan könnyen megunó ellenzékiek ettől netán a kardjukba dőlnének, sietve közlöm: a liberális tömb orbánozása nem 2015-re, hanem minimum 1988 -’90-re datálható. Tehát pontosan akkorra, amikor Orbán Viktor a politika színterére lépett. És teljesen mindegy, hogy éppen kormányon volt, vagy ellenzékben, ez alatt az idő alatt folyamatos támadások össztüzében tette a dolgát. Ez a dolog pedig nem volt más, mint egy jól követhető, pozitív végkicsengésű politikai evolúció. A vidékről származó, fiatal, kissé forrófejű, jórészt nemzeti liberális nézeteket valló, nem túl jó retorikával megáldott ifjú politikus a szemünk láttára nőtte ki magát egy európai mércével nézve is valódi, nemzetállamban gondolkodó államférfivé. Olyan politikussá, aki a kormányzás stabilitása érdekében képes a legelképesztőbb kooperációkra is, ugyanakkor a hazája védelmében nem riad vissza a legélesebb konfrontációktól sem.

A mostani liberális ellenzéknek nem az a legfőbb hibája, hogy nyolc év alatt sem tudta magát egységessé rendezni. Hanem hogy vezetőik tisztán látják fenti kijelentéseim igazát, ám esetleges győzelmük érdekében ezeket az érdemeket következetesen meghazudtolják, kisebbítik, vagy éppen eltagadják. Ebben a folyamatban segít nekik az a rengeteg sajtóorgánum, melyek impresszumait kicsit megkapargatva – mily meglepő – valamely Soros által pénzelt NGO-ba botlunk. Így van ez a Városi Kurír és így van a Der Standard esetében is. Amikor már semmi érdemi nem jut az eszükbe, előveszik a régi, jól bevált náci kártyát. És akkor egyszerre ők lesznek az igazság egyetemleges letéteményesei.

Orbán Viktor „náci kártyáját” ausztriai „kollégáink” a kormányfő március 15-i beszédében találták meg. Persze jó néhány nappal azután, hogy a hazai ellenzék telekürtölte ugyanezzel az ostobasággal a honi sajtót. Március 15-étől április 26-ig tehát mindez nem jutott el a nagyon távoli, egzotikus Ausztriába. Közel másfél hónap kellett hozzá, hogy ez a párhuzam náluk is megszülessen.

S hogy miért pont most? Nem kell ehhez különösebb jóstehetség. Egyrészt meg kell valamivel indokolni az osztrák külpolitika ránk nézvést erősen szélkakas jellegét. Másrészt valahogyan meg kell teremteni a külhoni közvélemény antipátiáját az orbáni adminisztráció iránt akkorra, amikorra Angela Merkel és Theresa May hazánkba látogat. Az sem mellékes szempont, hogy az ellenzék egy különösen kitartó csoportja által a mai napig mantrázott „választási csalás” is így nyerhet értelmet azon külföldi olvasók számára, akik csak a Soros finanszírozta sajtóorgánumokból értesülnek arról, mi történik a szomszédjukban.

S hogy még jobban megértsük ezt a jelen idejű internacionalizmust: a hazánkból kiinduló ellenzéki hírt átvéve és kommentálva egy magyarországi lap jelenteti meg, értelmezi és kommentálja a cikket. A Facebookon pedig minderre vizuálisan ráerősítve egy olyan gusztustalan és gyomorforgató fotómontázzsal támogatják meg az álhírt, amely fotón Orbán Viktort Hitlerként ábrázolják. Természetesen ez a fotó nem ellenkezik a Facebook közösségi alapelveivel, így törlésre sem kerülhet, hiszen ez liberális olvasatban szabad és demokratikus rendszerkritika.

Egyszerre felháborító és vérlázító ez az osztrák–magyar liberális impertinencia. A merkeli politika ilyen nyílt és egyértelmű kiszolgálóiként már-már olybá tűnik, mintha ezek itt legszívesebben újrateremtenék a Monarchiát, de csak azért, hogy utána könyörögjenek a Németországhoz csatolásért.