Fotó: MTI/Kiss Gábor
Hirdetés

Markó Béla, aki trónörökös korában költő volt, majd az RMDSZ elnöke lett, és ebben a minőségében éveken keresztül asszisztált a kisebbségi magyarság jogainak csorbításához. A reményt keltő Ceausescu-buktatás és a román rendszerváltás után semmilyen eredményt nem ért el az autonómia ügyében. Tevékenysége a többségi társadalomnak és a mindenkori román hatalomnak való megfelelésben (merjünk kicsik lenni) merült ki. A romániai magyarság lélekszáma ezen idő alatt drasztikusan csökkent, nagyrészt az elvándorlás, az alacsony születésszámok és az asszimiláció miatt is.

Elmondhatjuk tehát, hogy Markó Béla nem az a típus, aki nekiront az elnyomónak, magasba emeli a szabadság, a remény és a hazaszeretet zászlaját, és az Erdélyben legalább ezer éve őshonos magyarság érdekében akár a konfrontációt is vállalja, pláne nem az élete árán.

Nos, ez a Markó Béla írt egy verset (?) a Transtelex.ro magyarellenes portálra, amiben nem túl nehezen megfejthető áthallással azt sugallja, hogy a béke követelése (a magyar kormány és támogatóik részéről) megcsúfolja a szabadságért küzdő honfiak erőfeszítéseit, és ennyi erővel Dobó, Zrínyi stb. áldozata is hiábavaló. Egy aprócska, lényegi kérdést azonban elfelejt: nem Magyarországot támadták meg, nem a mi háborúnkról van szó, és Dobó sem a skandinávok vagy a spanyolok zászlójáért küzdött. A mi hőseink akkor álltak bátran a vártán, amikor a mi hazánkat támadták meg; önvédelemből harcoltunk, amint kellett volna 1918-ban a Maros mentén (és nem Itáliában) vagy 1944-ben Budapest ostromakor (és nem a Donnál).

Egy ukrán költőtől szép és érthető lett volna ez a vers, egy magyartól furcsa. Mi ugyanis Ukrajnáért (de Oroszországért, Németországért, Romániáért sem) nem kívánunk meghalni, és szerintem Zrínyi vagy Rákóczi sem javasolna ilyesmit. A hazánkért, a nemzetünkért, a hitünkért, a kereszténységért már inkább, sőt, amíg azt hittük, hogy Európa is a miénk, addig Európáért is sokan meghaltak közülünk. Lehet, hogy kár volt.

Korábban írtuk

Az már csak hab a tortán, amikor a gazemberség és a tehetségtelenség találkozik; az ugyanis nem vers, ha a mondat közepén entert nyomok. Csokonai, Petőfi, József Attila anyanyelvén ezt elég nehéz költészetként eladni.

Legközelebb majd én is
A publicisztikát sorokba rendezem,
Ügyes központozással,
Sok enterrel,
Meghökkentő párhuzamokkal és analógiákkal,
Történelmi hősök megidézésével
Majd versnek adom el a prózát.
Praktikusabb olyankor,
Ha nem karakterre,
Hanem sorra fizetik az embert.