2019.03.13. A migráció az egészségügyre és az oktatásra is veszélyt jelent A migráció az egészségügyre és az oktatásra is veszélyt jelent, valamint a jóléti állam alapjait is megrendíti.
2019.03.11. Kásler Miklós: jelentős lépések következnek Az egészségügyben dolgozók anyagi megbecsüléséért jelentős lépések történtek - mondta Kásler Miklós.
2019.03.11. Gyurcsányék már bizonyították, mire képesek Gyurcsányék egyszer már bemutatták, hogyan teszik tönkre az egészségügyet.
2019.03.11. Bangóné: a kormány veszélyezteti a gyerekek életét Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó hétfőn sajtótájékoztatót tartott az egészségügyről.
2019.03.11. Gréczy szerint az Orbán-kormány megbukott Gréczy Zsolt (DK) úgy értékelt, hogy az Orbán-kormány megbukott egészségügyből.
2019.03.06. Százhúsz éves a Honvédkórház Idén 120 éves a Honvédkórház, ebből az alkalomból rendezvénysorozatot tartanak.
2019.02.27. A várólisták csökkenése az elkötelezett munkát mutatja A tervezhető beavatkozások várólistáinak csökkentése az intézmények elkötelezett munkáját mutatja.
2019.02.25. Csökkentek a várólisták Csökkentek a tervezhető egészségügyi műtétek várólistái - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.
2019.02.21. Magyar-román kórházi együttműködés indul Több mint 13 millió euróból (4,1 milliárd forintból) kezdődnek egészségügyi fejlesztések egy román-magyar uniós program segítségével.
2019.02.14. Megújul a gyermekkardiológia monitorparkja Tizenhat monitorral bővül a GOKI-hoz tartozó gyermekkardiológia monitorparkja.