A román csendőrség kolozsvári mobil egysége közleményben tudatta: nem az Erdély-zászló lobogtatásáért bírságolta meg a kolozsvári március 15-ei felvonulás négy résztvevőjét.
Közel négyezer magyarországi középiskolás diák utazhat március 15-én valamely határon túli magyar településre és ünnepelhet közösen ott élő diáktársaival.
A hét végén elkezdődött a bözödújfalusi mesterséges tó leeresztése, s mintegy másfél hónap múlva újra látható lesz az egykori település víz alatti része.
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a pénteken tartandó székely szabadság napjára csak a székely vértanúk emlékműve melletti megmegemlékezést hagyta jóvá, a résztvevők felvonulását nem.
Jó állam- és kormányközi kapcsolatokra törekszünk Romániával, ehhez pedig párbeszédre van szükség - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután román kollégájával találkozott.
A román rendőrség szerint nem volt etnikai színezete annak a szombat hajnalban történt kolozsvári utcai verekedésnek, amelynek során fegyverrel ütöttek fejbe egy székelyföldi származású fiatalt.
Bántalmaztak három fiatalt szombat hajnalban Kolozsvár belvárosában, az utcán. A Stiridecluj.ro hírportál arról számolt be, hogy a fiatalokra azért támadtak rá, mert magyarul beszéltek.