„A hétvége is remekül telt a világ boldogabb és demokratikusabb nyugati felén, különösen az Egyesült Államokban. (…) Zajlik ez az agyrém, ez az elmebaj, aminek a nemzetközi haladó baloldal tapsikol, vért pisil a gyönyörtől és mindenhol csodálatos forradalmat vízionálnak. Ti mit vízionáltok?” – kérdezte Bayer Zsolt műsorvezető.
A magát az Országos Mentőszolgálat munkatársának kiadó Németh Athinával beszélgetett a magyar egészségügy helyzetéről Korózs Lajos. Az álmentős asszony azt sem tudta megmondani, melyik főiskolán tanult. A nő elmondása szerint: Ő figyelmeztette az MSZP-s politikust, hogy ebből baj lesz, de Korózs ezzel nem foglalkozott.
Bencsik András, Gajdics Ottó, Néző László és Bayer Zsolt beszélgettek a trianoni békediktátum századik évfordulójáról, Orbán Viktor miniszterelnök Sátoraljaújhelyen elmondott beszédéről és a George Floyd halálát követő eseményekről.
Az őszödi beszédet akár Karácsony Gergely is elmondhatná, „ez az örökség túlélt, most Karácsony Gergelynek hívják az akkori Gyurcsány Ferencet” – mondta Bencsik András.
„Ez a járvány azt mutatta meg, hogy ha ez az ember [Karácsony Gergely] nagyobb hatalmat kapna, ne adj’ Isten miniszterelnök lenne, kipusztulna Magyarország. Ez az ember gyáva, sunyi, simlis és ráadásul a saját felelősségét azonnal áthárítja másokra” – mondta Bencsik András a Sajtóklubban.
A hétvégén volt tízéves a kétharmad. 2010. április 25-én hirdette meg Orbán Viktor a nemzeti együttműködés rendszerét. Huth Gergely műsorvezető azt kérdezte, hogy mit adott nekünk ez a kormány?