2017.12.13. Ipari bővülésre számít a kormány Az ipari termelés öt százalékos növekedésére számít a kormány ebben az évben.
2017.12.12. Erős jelzés Brüsszelnek Erős jelzés lehet Brüsszel számára a nemzeti konzultáció eredménye és a parlamenti határozat.
2017.12.11. A kormány feljelentést tett A kormány feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a nemzeti konzultáció hitelességét rontó megnyilvánulások miatt.
2017.12.11. Benyújtották a határozati javaslatot Országgyűlési határozati javaslatot nyújtottak be a kormánypártok az Európai Parlament Soros-terv végrehajtásárra vonatkozó határozatával szemben.
2017.12.06. Egymilliárd forintot kapnak a betegszállító szervezetek Kéthavi pluszfinanszírozást kapnak idén a betegszállítással foglalkozó szervezetek, ez körülbelül egymilliárd forintnak felel meg.
2017.12.04. Kíméletlen boszorkányüldözés folyik Magyarország ellen A LIBE Magyarországgal foglalkozó brüsszeli meghallgatása egy kíméletlen boszorkányüldözésnek és egy, a kommunista időkből ismert koncepciós pernek a keveréke.
2017.12.03. Minden rekordot felülmúlt a részvétel Minden eddigi rekordot felülmúlt a nemzeti konzultáción való részvétel, amelyen a pénteki összesítés szerint 2 301 463-an vettek részt.
2017.11.28. Egyedülállóan sikeres az akció Egyedülállóan sikeresnek nevezte a jelenleg zajló nemzeti konzultációt Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője.
2017.11.25. Az LMP elvárja a kormánytól... Az LMP elvárja, hogy a kormány tegyen meg mindent az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért.
2017.11.24. Nem lehet számítani az ellenzékre A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint szomorú, hogy nem lehet számítani ellenzéki pártokra.