2025.06.05. Kövér László: Nincs külön hazai és külhoni magyar ügy Csak egyetlen és egységes magyar ügy van, jelentette ki az Országgyűlés elnöke.
2025.06.04. Kövér László: Nemzeti önazonosságunk alapja a helyi közösségünk szeretete „Ahhoz, hogy valaki a hazájához hű legyen, tehát igazi hazafi legyen, elengedhetetlen, hogy valahol szűkebb helyen otthon érezze magát a világban.”
2025.06.04. A magyaroknak folytatniuk kell a 2010-ben megkezdett demokratikus küzdelmeiket A történelem nem ismétli önmagát, de gyakran rímel önmagára, mondta Kövér László.
2025.05.22. Kövér László: A jogalkalmazókon is múlik, hogy a jogé legyen az erő Az ügyészek küldetése a bűn üldözése, a rend védelme, emelte ki az Országgyűlés elnöke.
2025.05.21. Kövér László mondott beszédet a csángó konferencián Az egységes magyar nemzet a XXI. században is változatlanul létezik, hangzott el az Országházban.
2025.05.20. Kövér László az Üzbég Köztársaság elnökével tárgyalt A megbeszélésen Kövér László elmondta, hogy a két ország és a két nép között kialakult rokonszenv mélyről gyökerezik.
2025.05.15. Kövér László elárulta, Magyar Péter mitől alávalóbb Gyurcsány Ferencnél is Gyurcsány Ferenc visszavonulása új fejezethez vezethet a magyar politikában.
2025.05.13. Kövér László: Erős EU csak erős nemzetállamok talaján épülhet fel Erős Európai Unióban vagyunk érdekeltek, hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke.
2025.05.12. Kövér László: Magyar Péter még Gyurcsány Ferencnél is rosszabb A házelnök összehasonlította Gyurcsány Ferencet és Magyar Pétert.
2025.05.12. Kövér László: Etnikai alapok nélkül nincsenek európai nemzetek Európai nemzetek nélkül nincs létjogosultsága az európai nemzeti államoknak sem.