A feltűnés elkerülése végett feleségével és két gyerekével együtt érkezett Szíriából Törökországba 2016 novemberében az újévi isztambuli merénylet elkövetője.
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint a legtöbb észak-afrikai országba vissza lehetne vinni a migránsokat, mert ott nem kerülnének veszélybe.
Őrizetbe vettek Berlinben egy férfit, aki kapcsolatban állhatott a német fővárosban karácsony előtt elkövetett iszlamista terrormerényletért felelősnek tartott Anis Amrival.
A németek többsége szerint nincs összefüggés a Berlinben karácsony előtt elkövetett iszlamista terrormerénylet és Angela Merkel kancellár menekültpolitikája között - mutatta ki egy felmérés.
A Die Welt című német konzervatív lap interjút közölt szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel Fel kell hagynunk a bevándorlás inspirálásával címmel.
Németországban 2016-ban is a menekültválság volt az első számú belpolitikai téma, a legfontosabb belpolitikai fejlemény pedig az iszlamista terrorizmus megjelenése.
Magyarország stabil sziget a forrongó nyugati világban - jelentette ki a miniszterelnök a Mediaworks regionális lapcsaládjának adott, szombaton megjelent interjújában.
A migrációt és a terrorizmust látja az Európát érintő legfőbb veszélynek az európai közvélemény - derül ki az Eurobarométer csütörtökön közzétett őszi összesítéséből.