Magyarországon jelenleg mintegy tízezer zöld rendszámos autó van forgalomban, de egyes becslések szerint 2025-re ez a szám százezerre emelkedhet. A BME hallgatói InCharge néven olyan utazásszervező applikációt fejlesztenek, amelynek segítségével gyorsan és biztonságosan megtervezhető az árammal működő autók célba érése. Az ötfős csapat egyik tagjával, Tóth Zsófiával beszélgettünk.
Zöld rendszámos autók számára fejlesztett utazásszervező applikáció, mágneses modulokból álló okoslámpacsalád, valamint villanyautók és légkondicionálók üzemeltetési igényeit okosan elosztó technológia nyerte az idei, immár harmadszor kiírt MVM EDISON startup versenyt. A valós problémákra választ kereső díjnyertes ötletek piacra jutását a vállalatcsoport tovább mentorálja, hogy alkalmazásukkal kényelmesebbé tegye az ügyfelek mindennapjait, és élénkítse a hazai elektronikai ágazat megújítását.
A döntőbe jutott nyolc csapat hathetes mentori képzésen vett részt, ahol főleg a kommunikációs, prezentációs, marketing- és üzleti képzésekre helyezték a hangsúlyt. Az MVM Smart Future Lab tapasztalatai szerint ugyanis az energetikai startupoknak főleg ezen a téren, vagyis az ötletek menedzselésében vannak hiányosságaik. Gerencsér Dorka, az SFL innovációs és startupszakértője az idei év tapasztalatairól beszél.
Okos az óránk, a telefonunk, a tévénk, miért ne lenne a lámpánk is az? Testre szabjunk az autónkat, a cipőnket, a konyhánkat – miért ne illeszkedhetne hozzánk az otthonunk világítása is? A fény különösen fontos szerepet tölt be az életünkben, a Magnelit csapat mágneses, moduláris okoslámpacsaládja pedig segít személyre szabni ezt az élményt. Kismartoni Zsolttal, a csapat szóvivőjével beszélgettünk.
Az elektromos autók töltésének, valamint az otthoni légkondicionáló berendezéseknek a hálózattúlterhelő hatását képes mérsékelni okoseszközös applikáció segítségével a ZenCharge fejlesztése. Ötletét a csapat nyugati piacokra is szánja, mivel az ottani országokban már most érzékelhetők a túlterheléssel kapcsolatos problémák. Pesti Csabával, az egyik ötletgazdával beszélgettünk.
Erős érdeklődést hozott az MVM EDISON harmadik kiírása, hiszen az első év 118 és a második év 50 pályázója után idén 104-en indultak a versenyen. Márton István, az MVM Smart Future Lab Zrt. vezérigazgatója szerint a legnagyobb érdeklődést az elektromobilitás és az okoseszközök témaköre keltette.