2025.10.27. Öt intézkedést hozott a kormány a magyar gazdák megsegítésére VIDEÓ! A gazdák támogatásáról is szó volt az Országgyűlésben. Ismét elhangzott az újabb áfacsökkentési terv.
2025.09.08. A kormány 300 milliárd forintos fejlesztési programmal segíti a magyar élelmiszergyártókat A Coop cégfilozófiájában kiemelt helyet kap a társadalmi felelősségvállalás.
2025.07.10. Megháromszorozódott az egészségügyre fordítható forrás 2010 óta Rétvári Bence egy mezőkövesdi egészségügyi beruházás átadásán mondott beszédet.
2025.06.17. Szabó Rebeka hangszálgyulladás miatt nem tudott részt venni az újratárgyaláson VIDEÓ! A nullaszázalékos Párbeszéd képviselője azt állította, a köztársasági elnök ellenében erőltettek át egy jogszabályt. Tállai András válaszolt.
2025.06.17. Tállai András: Ezért olyan sürgős Ukrajna csatlakozása a nyugati multiknak VIDEÓ! Ukrajna uniós csatlakozásának mezőgazdasági hatásairól is szólt interpelláció kedden az Országgyűlésben.
2025.05.23. Mintegy 4 milliárd forintból fejlesztik a Zsóry Gyógyfürdőt Mezőkövesden A most induló beruházás a Zsóry legnagyobb fejlesztése, mondta Tállai András.
2025.05.19. Addig folyik a Magyar falu program, amíg a baloldali károkozást helyre nem hozzák VIDEÓ! Móring József Attila a Magyar falu programról beszélt az Országgyűlésben.
2025.05.05. Meglepő gyanúsítgatásba kezdett a párbeszédes Szabó Rebeka A bevándorláspárti Párbeszéd képviselője azt fejtegette az Országgyűlésben, vajon pakisztáni vendégmunkások hozták-e be a fertőzést hazánkba.
2025.03.18. Visszatér a legendás üdítőital A magyar üdítőital-piac egy ikonikus szereplővel bővül: a Traubisoda ismét elérhetővé válik a hazai fogyasztók számára.
2024.12.16. Tállai András helyre tette a nyugdíjasokat hergelő Gy. Németh Erzsébetet „Ön már szavazott meg nyugdíjcsökkentést ebben a parlamentben, én viszont sosem” – válaszolta Tállai András.