2021.02.07. Három űrszonda éri el a Marsot hamarosan A három űrszondát tavaly júliusban néhány napos különbséggel indították útnak.
2021.02.07. Kialudta magát a kínai űrszonda és holdjárója Folytatja munkáját a Hold távoli oldalán a Csang'o-4 űrszonda és holdjárója.
2020.12.30. 2020 a Naprendszer éve volt A bolygók úgy álltak össze ebben az esztendőben, hogy nyáron volt olyan éjszaka, amikor az összes égitest látható volt.
2020.12.10. Felrobbant a SpaceX Csillaghajója Az 50 méter magas és 9 méter széles monstrum több kilométert megtett, amikor hat és fél perccel a start után, a visszatéréskor felrobbant.
2020.12.03. Már 1,8 milliárd csillagot térképezett fel a Gaia űrtávcső Az eredmények alapján egyenesen a Tejútrendszer középpontja felé gyorsulunk.
2020.12.03. Kiderült, micsoda a Föld körül keringő titokzatos objektum Munkájuk nyomán nemcsak a titokzatos objektumot sikerült alaposabban megvizsgálni.
2020.11.22. Föld körüli pályára állították az óceánfigyelő műholdat A műhold ikertestvérét, a Sentinel-6B-t 2025-ben állítják majd Föld körüli pályára.
2020.11.12. Újonnan felfedezett aszteroida repül el a Föld mellett Az aszteroidát először november 6-án észlelte a kínai megfigyelőállomás.
2020.10.02. Októberben földközelbe kerül a Mars Ilyen közelséget nagyjából 26 havonta tapasztalhatunk, de a két bolygó távolsága minden alkalommal más és más.
2020.10.01. Fekete lyuk hálójában lévő galaxisokat észleltek A felfedezés segít jobban megérteni a szupernagytömegű fekete lyukakat.